Az i.sz. I. századának második felében élt kiváló latin író, Nero udvarában hangadó: dúsgazdag patrícius, az előkelő szórakozások és mulatozások szakértője és rendezője, afféle főudvarmester (arbiter elegantiarum, s ezért a neve: Petronius Arbiter).
Egyéniségét és sorsát hitelesen ábrázolja Tacitus az Annales című történelmi műve XVI. könyvében: kedvelt embere volt Nerónak, s ezért megirigyelte Tigellinus testőrparancsnok, s megvesztegetett rabszolgák hamis tanúvallomásai alapján bevádolta mint összeesküvőt: Nero öngyilkosságra kényszerítette (i. sz. 66.).
Egyetlen munkája a Satiricon, töredékekben maradt ránk; ezekből, a közkeletű magyarázatok szerint, megállapítható, hogy a nagy terjedelmű, versekkel tarkított prózai munka erotikus, sőt pornografikus elemekkel sűrűn átszőtt kalandregény lehetett.
Egyetlen hosszabb összefüggő részlete a Trimalchio lakomája néven ismert szatirikus-realisztikus nagyepizód, a megtollasodott és úrhatnám kereskedő és a kicsinyes kisvárosi társadalom pompás rajza.
Ennek apró novelláin, humoreszkjein és anekdotáin kívül szerepel még kötetünkben a világirodalom egyik leghíresebb novellája, az Ephesusi özvegy, a „miletosi novella” műfajának legpompásabb emléke.