(XI. 12.) De a nép hajlandósága még Germanicus emléke miatt maradt ilyen erős (ő volt egyetlen férfi leszármazottja) anyja, Agrippina iránt pedig egyre fokozódott a részvét Messalina elvetemültsége miatt: a mindig gyűlölködő és akkor még ingerülten ellenséget csak új és őrjöngéssel határos szerelme tartotta vissza attól, hogy vádakat és feljelentőket sorakoztasson ellene. Mert olyan lángoló szerelemre lobbant Gaius Silius, a legszebb római ifjú iránt, hogy Iunia Silanát, hírneves származású feleségét elzavarta mellőle, és szabaddá tett szeretőjét birtokába vette.
Silius tisztában volt a bűnnel vagy veszéllyel, de biztos lévén pusztulása, ha nemet mond, és némi reménye az észrevétlenségre, egyszersmind a nagy jutalmak, ezért a jövő elkendőzésében és a jelen élvezésében lelt vigaszt. Messalina nem is titokban, hanem népes kísérettel járt a házába, a nyilvánosság előtt is tapadt hozzája, elhalmozta ajándékokkal, kitüntetéssel, végül, mintha már át is szállt volna az uralkodói méltóság, a császári rabszolgákat, felszabadítottakkal, kincseket mind a szerető körül lehetett látni.

(26.) Messalina már megcsömörlött a könnyű házasságtörésektől, és .addig ismeretlen kéjekbe süllyedt, mikor Silius is a titkolózás megszakítását kezdte sürgetni, vészes esztelenségében, vagy mert a fenyegető veszedelmek orvosszerének éppen a veszedelmekét vélte: csak nem jutottak odáig, hogy a princeps kivénhedésére kelljen várniuk? Aki bűntelen, annak a tervezgetései is ártatlanok, nyilvánvaló bűnösöknek a vakmerőségtől kell segítséget kérniük. Vannak társaik, akik ugyanattól félnek. Ő maga nőtlen, gyermektelen, házasságkötésre és Britannicus örökbefogadására kész.
Messalinának megmarad a hatalma, hozzá a biztonság, ha megelőzik Claudiust, aki a cselvetésekkel szemben óvatlan, de haragjában hirtelen. Messalina lagymatagon fogadta ezeket a szavakat, nem mintha szerette volna férjét, hanem hogy Silius a főhatalom birtokában meg ne vesse a házasságtörő asszonyt, s a bűnt, amelyet a válságos helyzetben jónak tartott, később ne valódi értéke szerint becsülje. A házasság nevét mégis megkívánta a botrány nagysága miatt, amelyben a tékozlók legvégül gyönyörűségüket találják. Nem is várt tovább, csak míg Claudius egy áldozat bemutatása céljából Ostiába távozott, s teljes ünnepélyességgel megülte a menyegzőt.

(27.) Jól tudom, mesébe illőnek fog látszani már az is, hogy akárki ember fiában ennyi biztonságérzet lakozhatott olyan városban, amely mindent tud és semmit el nem hallgat -, hát még hogy a kijelölt consul a császár feleségével, előre bejelentett napon, hiteles tanúk közreműködésével, tulajdonképpen gyermekek világra hozása céljából házassági szerződést köthetett, és az asszony meghallgatta a tanúk ünnepi igéit, magára öltötte a leplet, áldozott az isteneknek; helyet foglaltak a vendégek társaságában; csókok, ölelések; s végül teljes házastársi szabadságban töltött éj. De semmit sem költöttem az elcsodálkozás kedvéért, hanem az öregebbektől hallott s leírt tényeket adom elő.

(28.) Tehát megborzadt a princeps háza népe, s leghangosabban azok zúgolódtak, akiknek hatalmuk és, ha fordul a kocka, féltenivalójuk volt, és már nem bizalmas beszélgetésekben, hanem nyíltan: amíg egy színész űzött csúfot a princeps hálószobájából, gyalázat esett ugyan rajta, de a veszedelem távol maradt; most azonban egy előkelő ifjú tetszetős külsejével, észbeli képességeivel és közeli consulságával különb reményre készül; hiszen nem titok, hogy ilyen házasság után mi következik.
Környékezte őket biztosan a félés, ha arra gondoltak, hogy Claudius tompa elméjű és feleségének rabja, és hogy sok halálos ítéletet hajtottak már végre Messalina parancsára. Másrészt éppen a császár kezelhetősége késztette őket bizakodásra, hogy a bűnös tett szörnyűsége révén felülkerekednek, megbuktathatják a felelősségre vonás előtt máris elítélt asszonyt; csakhogy a kérdés azon fordul meg, hogy meghallgatják-e a védekezést, s hogy Claudius füle zárva marad-e a bűn bevallására is.

(29.) Először Callistus (akiről már Gaius Caesar meggyilkolásával kapcsolatban szólottám), Appius halálának kitervelője, Narcissus és az ez idő tájt legkiváltképp kegyelt Pallas azon tanakodtak, nem kellene-e Messalinát fenyegetésekkel, minden egyebet eltitkolva, elidegeníteniük Silius szerelmétől. Ezután attól való félelmükben, hogy még ők sodorják magukat veszedelembe, felhagynak tervükkel, Pallas gyávaságból, Callistus, mivel a korábbi udvart is ismerte és tudta, hogy a hatalmat óvatossággal biztonságosabban meg lehet tartani, mint heveskedéssel; Narcissus kitartott, csak annyit változtatott tervén, hogy egy szóval sem tudatta Messalinával, mi a vád és ki a vádló. Ö maga csak az alkalomra várt, s mikor Caesar ostiai időzése hosszúra nyúlt, két ágyasát, akiknek testéhez leginkább hozzászokott, bőkezűséggel, ígéretekkel és felesége eltaszítása esetén több befolyás megcsillogtatásával rávette arra, hogy a feljelentést vállalják.

(30.) Ezek után Calpurnia (ez volt az ágyas neve), mikor magánkihallgatásra bocsátották, Caesar térde elé borulva kiáltozta, hogy Messalina férjhez ment Siliushoz; egyszersmind Cleopatrától, aki erre várva tartózkodott a közelben, megkérdi, hogy nem ugyanezt hallotta-e; majd az igenlő válaszra azt kéri, hívják oda Narcissust. Az pedig bocsánatot esdve korábbi mulasztásaiért, hogy elhallgatta a Titiusokat, Vettiusokat, Plautiusokat, kijelenti, hogy most sem házasságtörő viszonyokat akar felhányni, még kevésbé a palotát, a szolgákat és a császári kincseket követelné vissza élvezze csak mindazt! -, de adja vissza a feleségét s tépje szét a házassági szerződést. Vagy nem tudsz válásodról? kérdezi. Mert Silius házasságkötését látta a nép, a senatus és a katonaság; és ha nem sürgősen intézkedel, a férj máris ura a városnak.

(31.) Ekkor Claudius sorra hívatja legbefolyásosabb barátait: először is Turraniust, a gabonaellátás vezetőjét, majd Lusius Getát, a testőrcsapatok parancsnokát faggatja. Az ő vallomásuk után a többiek versenyt hangoskodnak körülötte: szálljon táborba, erősítse meg a testőrcsapatokat, előbb gondoskodjék biztonságáról, mint bosszúról. Közismert dolog: Claudiust olyan rémület fogta el, hogy ismételten kérdezte, ő-e a hatalom birtokosa, és Silius magánszemély-e?
Messalina pedig, soha féktelenebb fényűzésben, mivel már jól benn jártak az őszben, szürethez hasonló házi ünnepséget rendezett. Csavarták a préseket, csordultak a kádak, és állati bőrökkel övezett nők ugrándoztak körülöttük, mint áldozok vagy őrjöngő bacchánsnők: Messalina kibomlott hajjal rázta a thyrsust, mellette Silius repkénnyel koszorúzva, kothurnus a lábán, hátraszegve a feje, és csak úgy zúgott körülöttük a pajzán tánckar. Állítólag Vettius Valens nagy jókedvében egy magas fára mászott, és mikor megkérdezték, mit lát, azt felelte: szörnyű vihart Ostia felől akár mutatkoztak már a jelei, akár véletlenül ejtett szavait magyarázták később jövendölésre.

(32.) Nemcsak kósza hír, hanem már jönnek is közben mindenfelől a hírhozók, akik jelentik: Claudius tudomást szerzett a dolgokról és bosszúra készen közeleg. Ezért Messalina a Lucullus-kertekbe, Silius hogy félelmét leplezze forumi kötelességeinek ellátására távozik. Miközben a többiek szerteszéledtek, már ott is voltak a centuriók, s bilincsbe verték, akit az utcán vagy.rejtekhelyeken találtak.
Messalinát a szerencsétlenség megfosztotta ugyan a gondolkodás lehetőségétől, mégis gyorsan elhatározta, hogy elébe megy férjének és láttatja magát gyakran folyamodott ehhez a segítséghez, és már küldött is Britannicusért és Octaviáért, hogy siessenek apjuk üdvözlésére. Vibidiát, a legidősebb Vesta-szüzet is kérte, hogy járuljon a főpap színe elé, könyörögjön kegyet. És közben mindössze három személy kíséretében (hirtelen ennyire elhagyatott lett) gyalog ment végig a városon, majd egy kerti hulladék szállítására használt szekéren tért rá az ostiai útra, kitől sem szánva, mivel bűneinek förtelmessége erősebben élt az emberekben.

(33.) Nem volt kisebb a nyugtalanság Caesar környezetében sem, mivel nem eléggé bíztak Getában, a testőrségnek tisztes vagy becstelen dolgokra egyformán hajlamos parancsnokában. Ezért Narcissus maga mellé vette mindazokat, akik ugyanattól tartottak, és a császár sértetlenségének egyedüli reményeként azt bizonygatja, a katonákkal való rendelkezés jogát arra az egy napra valamelyik szabadon bocsátottra kell ruházni, s ajánlkozik, hogy ő vállalná. És hogy a városban kocsizás közben Lucius Vitellius és Largus Caecina megbocsátásra ne hajlítsa, vele egyazon hintón kér és kap helyet.

(34.) Sokat emlegették később, hogy a császár ellentmondó szavai közepette, mikor hol felesége bűneit vádolta, máskor meg házaséletük emlékére és gyermekeik serdületlenségére kanyarodott vissza, Vitellius csak ezt hajtogatta: Micsoda szörnyűség! Micsoda gonosztett! Narcissus erősködött ugyan, hogy magyarázza meg rejtélyes kijelentéseit és a teljes igazságot mondja, mégsem tudta elérni, hogy ne bizonytalan és tetszés szerint hajlítható válaszokat adjon, s példáját ne kövesse Largus Caecina is.
De már feltűnt Messalina, s azt kiáltozta, hogy hallgassa meg Octavia és Britannicus anyját, mikor közbevágott a vádló: Siliust és a menyegzőt emlegette, egyszersmind a kicsapongásokról szerkesztett jegyzéket adta a császár kezébe, hogy tekintetét azzal elterelje. Nemsokára, mikor bevonult a városba, elébe vezették volna közös gyermekeiket, de Narcissus eltávolíttatja őket. Azt nem tudta megakadályozni, hogy Vibidia sűrű szemrehányások közben ne követelje: védekezés nélkül feleségét ki ne végeztesse. Azt felelte hát, hogy meg fogja hallgatni a princeps, és lesz mód a vád tisztázására; addig is csak menjen a szűz és szent hivatásával foglalkozzék.

(35.) Feltűnő volt közben Claudius hallgatása: Vitellius mintha semmiről sem tudott volna: mindenki egy felszabadítottnak engedelmeskedett. Felnyittatja a házasságtörő házát, és oda vezetteti az uralkodót. Mindjárt az előcsarnokban megmutatja Silius apjának képmását, amelyet senatusi határozat megsemmisíteni rendelt, azután azt, hogy ami ősi kincse a Néróknak és a Drususoknak csak volt, gyalázatnak vált jutalmává.
A haragra lobbant és fenyegetőző Claudiust a táborba vezeti, ahol már összegyűlték a katonák. Ezek előtt Narcissus bevezető szavai után rövid beszédet tartott, mert bár jogos fájdalmában a szégyen akadályozta. Szakadatlanul kiáltoztak ezután a csapatok, és a bűnösök nevét és megbüntetését követelték. Az emelvény elé hurcolt Silius nem is próbált védekezni, sem időt nyerni, csak azt kérte, hogy gyorsan végezzenek vele.
Ugyanilyen állhatatosság előkelő római lovagokkal is a mielőbbi véget kívántatta: így a bűn tudói közül Titius Proculust, kit Silius őrzőként adott Messalina mellé, és aki feljelentésre ajánlkozott, Vettius Valenst, aki bevallotta viszonyát, továbbá Pompeius Urbicust és Saufeius Trogust vesztőhelyre viteti. Decrius Calpurnianust a tűzőrség parancsnokát, Sulpicius Rufust, a gladiator iskola felügyelőjét, Iuncus Vergilianus senatort is hasonló büntetéssel sújtották.

(36.) Csupán Mnester okozott késedelmet: ruháját letépvén kiáltozott: nézze csak a korbácsütések nyomait, emlékezzék szavára, amellyel kiszolgáltatta Messalina parancsainak; másokat bőkezű ajándék vagy remény nagysága, őt a kényszerűség sodorta bűnbe, és senki másnak nem kellett volna előbb pusztulnia, ha Silius megkaparintja a hatalmat.
A meghatódott és irgalomra hajló Claudiust szabadosai győzték meg, hogy annyi előkelő ember kivégeztetése után egy színészt ne kíméljen: mit sem számít, önszántából vagy kényszer hatására követett el ekkora bűnt. Még Traulus Montanus római lovag védekezését sem fogadták el. Ezt a szerény, de feltűnően szép ifjút Messalina hívatta magához, de egy éjszaka leforgása alatt el is kergette, mivel egyformán buja volt a megkívánásban és a megunásban. Suillius Caesoninusnak és Plautius Lateranusnak elengedi a halált: az utóbbinak nagybátyja kimagasló érdemei miatt; Caesoninust hibái védték, mert abban a förtelmes gyülekezetben női szerepet vállalt.

(37.) Közben Messalina a Lucullus-kertekben próbálta meghosszabbítani az életét: kérvényt szerkesztett; némi reménység élt benne, sőt időnként indulat is: a végsőkig ennyi fennhéjázást hordozott magában. És ha Narcissus nem sietteti a kivégzést, a vész visszaszáll a vádlóra. Mert Claudius, miután a palotába visszatért és a korai étkezéstől megenyhült, bortól felhevült állapotban úgy rendelkezett: menjenek és tudassák a szerencsétlennel (mert állítólag ezt a szót használta), hogy ügye tárgyalásán másnap jelenjék meg. Mikor ezt hallották, és hogy csillapodott a haragja, hogy visszatérőben szerelme, és ha késlekednek, a közeli éjszakától és a házastársi hálószoba emlékeitől tarthatnak, Narcissus előront, és tudatja a szolgálatban levő centuriókkal és tribunusokkal, hogy végre kell hajtani a halálos ítéletet: ez a császár parancsa.
Ellenőrzésre és a parancs végrehajtására a szabadon bocsátott Euodust adja melléjük. Ez rohanvást igyekezett a kertekbe, s ott találta Messalinát a földön elterülve; mellette anyja, Lepida, ki nem egyezett ugyan virágjában álló leányával, de a végső szükségben könyörületességre indult iránta, s azt tanácsolta, hogy ne várja meg gyilkosát: letelt az élete, most már csak a szép halálra gondoljon. De ebben az élvezetektől megrontott lélekben semmi tisztesség nem volt: csak könnyek és hiábavaló panaszok ömlöttek, mikor az érkezők rohama dörömbölt a kapun s szótlanul megállt mellette a tribunus, a szabadon bocsátott viszont sűrű és szolgához illő gyalázkodásokat harsogott.

(38.) Csak ekkor ismerte fel sorsát, s tőrt vett a kezébe. Miközben reszketve hiába illesztgeti hol a nyakához, hol a melléhez, a tribunus egyetlen döféssel keresztülszúrja. Holttestét anyjának hagyták, s jelentették Claudiusnak, aki még az ebédnél ült, hogy Messalina meghalt, de nem részletezték, hogy maga vagy más kezétől-e. Claudius nem érdeklődött, hanem italt kért, és a megszokott módon lakomázott tovább.
Még a következő napokon sem adta jelét gyűlöletnek, örömnek, haragnak, szomorúságnak, egyáltalán bármiféle emberi érzésnek, akkor sem, mikor az örvendező vádlókat, akkor sem, mikor gyászoló gyermekeit látta. Elősegítette feledését a senatus azzal a határozattal, hogy Messalina nevét és képmását el kell távolítani a magán és középületekről. Narcissusnak megszavazták a quaestori címet, ezt a csekélységet a gőgös embernek, aki most Pallas és Callistus fölött állónak érezte magát. Megtisztelés ugyan, de a legrosszabb folytatása támadt, és sokakra szomorúság.