Nero császár első felesége
Az 54-68-ig uralkodó Nero császár első felesége. 53-ban ment hozzá férjhez, még trónra lépte előtt. 62-ben meggyilkolták. Gyermeke nem volt.
39-ben vagy 40-ben született Claudiustól és harmadik feleségétől, Messalinától. Dédanyja, Augustus császár testvére után kapta a nevét. Szinte már a bölcsőben eljegyezték Lucius Junius Silanusszal, 48-ban azonban Agrippina, Claudius akkori felesége elérte, hogy a tervezett köteléket felbontsák.
Octaviának 53-ban Agrippina fiához, a későbbi Nero császárhoz kellett férjhez mennie. A menyasszony körülbelül 14, a vőlegény 16 éves volt. Volt azonban egy akadály: Octavia Claudiusnak valódi lánya volt, Nero pedig csak adoptált fiú, jogi értelemben mégis testvérek voltak. Ezt az akadályt formális kitérővel kerülték ki, adoptálva Octaviát egy másik nemzetségbe.
54 októberében, amikor Claudius halála után Nero öltött bíbort, Octavia császárné lett. Sem akkor, sem később azonban nem lett augusta, viszont egyre fájdalmasabb csapások érték. Már 55 februárjában egy lakoma alatt az ő és Agrippina szeme láttára mérgezték meg 12 éves testvérét, Britannicust. Egyértelmű volt, hogy ez Nero parancsára történt. A lakomát azonban meg sem szakították. Octavia megőrizte nyugalmát, ugyanis, mint Tacitus mondja, bár nagyon fiatal volt, már megtanulta minden érzelmét elleplezni.
Nerónak közben megtetszett egy szabados lány, Acte, feleségét ezért eltaszította magától. Amikor barátai figyelmeztették, hogy nem kellene így tennie, ennyire nyilvánosan, dühösen válaszolt: „Hiszen megvannak a házassági díszei!” A helyzet sokkal veszélyesebbé vált, amikor Nero Poppaea Sabinába szeretett bele. Acte ugyanis felszabadított rabszolgalányként megmaradt az ágyas szerepében, Poppaea viszont, a felsőbb, arisztokrata körökből származó hölgy nyíltan a házasságot szorgalmazta. A cél elérésében a fő akadályt a császár anyja, Agrippina jelentette, valamint természetesen Octavia léte.
59 márciusában Agrippinát meggyilkolták; majd nem sokkal később Nero hirdetni kezdte, hogy a felesége terméketlen. Ez persze a válás irányába tett előkészület volt. 62-ben Octaviát előbb eltávolították a palotából, majd Rómából is. Campaniába kellett költöznie, méghozzá katonai kísérettel. Elváltak, és néhány nappal később Nero feleségül vette Poppaeát. De ezzel nincs vége a történetnek. Octaviának rémületes meghurcoltatásban volt része, miután megvádolták azzal, hogy paráználkodott egy alexandriai származású rabszolgával, egy fuvolással. Formális nyomozást folytattak le, kínvallatásnak vetették alá rabszolgáit. Némelyik megtört, mások hősiesen viselték a kínzásokat. Az egyikük így kiáltott a nyomozás felügyelőjének: „Az asszonyom öle tisztább, mint a te pofád!”
Váratlanul elterjedt a fővárosban a hír, miszerint a császár sajnálja Octavia eltávolítását, és ismételten feleséggé emeli Poppaea helyébe. Nem tudni, ki és miért terjesztette ezt a pletykát.
A fiatal nő, éppen azért, mert olyan szerencsétlen volt, nagy népszerűségnek és rokonszenvnek örvendett a nép körében. Zavargásokra került sor. A felháborodott rómaiak megrohanták a Capitoliumot. Ledöntötték Poppaea szobrait, viszont körülhordozták és virággal hintették be Octavia képmásait. Áldották Nero jóságát. Octavia híveinek csoportjai eljutottak a Palatínusra is, a császár lakhelye elé, és csak a katonák verték ki onnan őket. Ez az Octaviát támogató, elemi erejű robbanás egyúttal az ő halálos ítélete is volt.
A büszkeségében sértett és megrémült Poppaea ugyanis -ki tudta volna biztosítani, hogy Nero nem lép vissza a nép követelésére könyörgött férjének, hogy óvja meg a tömegtől. Azt kiabálta, hogy a zavargást Octavia rabszolgái és szabadosai keltették. Megkérdezte: mi történik, ha ő maga érkezik Campaniából a fővárosba?
Megszületett a döntés Octavia ügyének végleges lezárásáról. Miután a fuvolással folytatott viszony kezdettől nem volt eléggé meggyőző, másként alakították a dolgot. Az Octaviával elkövetett paráználkodást önszántából beismerte Anicetus, aki alig 3 évvel korábban emberei élén megölte Agrippinát, és akkoriban a misaenumi flotta parancsnoka volt. Önmagára tett vádaskodása formálisan megdönthetetlen volt.
Azonnal Szardíniára (ókori nevén Sardiniára) száműzték, ahol nyugodt jólétben élt, egészen természetes módon bekövetkezett haláláig. A császár viszont megvádolta Octaviát, hogy fel akarta használni Anicetust, és segítségével a hadseregben lázadást kívánt kelteni. Megállapította, hogy e parázna kapcsolatból származó magzatát elvetette - feledve, hogy Octaviát még nemrég terméketlenséggel vádolta.
Pandateria szigetére száműzték. Utolsó napjainak leírása Tacitus Annalesének XIV. könyvében a mű legmegrázóbb sorai közé tartozik:
„És a fiatal asszony, életének huszadik évében, centuriók és katonák között a bajokat előre sejtve már távozott az életből, de még mindig nem nyughatott meg a halálban. Néhány nap elteltével a halálra kap parancsot, jóllehet már elvált, és csak arra hivatkozott, hogy nővér, s a közös Germanicusokat és végül Agrippina nevét szólította, akinek életében szerencsétlen házasságot kellett ugyan elviselnie, de nem pusztult el. Kötelékekkel lerögzítik s minden tagján megnyitják az ereit, és mivel a félelemtől fogva tartott vér lassabban csorgott ki, forró fürdő gőzével végeznek vele. Ezt megtoldják azzal a még szörnyűbb kegyetlenséggel, hogy levágott s a városba vitt fejét Poppaea megnézte. Az emiatt a templomoknak megszavazott ajándékokat meddig fogjuk még emlegetni? Akik csak ez idők eseményeit a mi vagy mások írásaiból meg fogják ismerni, előre gondolják el: valahányszor száműzetést és kivégzést parancsolt a princeps, annyiszor mondtak köszönetet az isteneknek.. .”
A rómaiak következő nemzedéke Octaviának szép emlékművet emelt, amilyen egyetlen császárnénak sincs, de márványnál maradandóbb: ez pedig az Octavia című, az ő sorsának szentelt tragédia, az egyetlen, egészben fennmaradt, történelmi témájú római tragédia. Némelyek Senecát tartják szerzőjének, helytelenül. Egyébként ugyanez a mű vált Racine hasonló című tragédiájának előképévé.