logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Annia Aurelia Galeria Lucilla

Lucius Verus első és egyetlen felesége



Március 7-én született, vélhetően 149-ben. Lucius Verus első és egyetlen felesége, aki Marcus Aureliusszal együtt uralkodott 161-169 között. 164-ben ment hozzá feleségül, s augusta címet kapott.

Lucius Verus halála után férjhez adták Titus Claudius Pompeianushoz. Vélhetően 182-ben bátyja, Commodus császár parancsára előbb száműzetésre, majd halálra ítélték. Lucius Verusszal való házasságából származott egy leánya, Pompeianustól pedig egy fia.

Marcus Aurelius nagyon szerette az anyját, Domitia Lucillát. Többször említi az Elmélkedésekben, mindig nagy tisztelettel. Az ő példájának tulajdonítja saját istenfélőségét és bőkezűségét, valamint azt a törekvését, hogy senkit se bántson, még gondolatban sem. Ezért is adta második leányának az ő melléknevét, a Lucillát. Az első leányt ugyanis anyjáról, Faustináról nevezte el, ám ez gyermekkorában elhunyt. Lucilla a nagyanyját csak néhány éves gyermekként ismerte, miután az asszony elég hamar, 155 körül meghalt.
Antoninus Pius halála után a hatalmat két adoptált fia, Marcus Aurelius és Lucius Verus vette át. Azonnal elhatározták, hogy a köztük lévő kötelék szorosabbra fűzése érdekében Lucius Verus eljegyzi Lucillát, aki akkor 12 vagy 13 éves volt. Az eseményt nagyon bölcsen ünnepelték meg, új alapítványt hozván létre a szegény sorsú fiúk és lányok számára, amely a két császár nevét viselte.

Ezután, 162 tavaszán Verus Keletre indult, hogy megakadályozza a parthusok betörését. Ezt a vezérei vitték véghez, ő maga ugyanis főként Syriában tartózkodott, különféle örömöknek adva át magát. Általánosan ismert volt az őt egy Pantea nevű lányhoz és egy Pergamus nevű fiúhoz fűző viszony. Miután a dolgok kezdtek ellenőrizhetetlenné válni, Lucilla pedig felnőtt, és elérte a szokás szerint elfogadott 15. életévet, a császár úgy döntött, Keletre küldi, hogy megkössék a házasságot.
Kezdetben Marcus Aurelius el akarta kísérni a lányát, aztán felhagyott a gondolattal, miután a fővárosban rosszízű pletykák terjengtek: a császár Keletre megy, hogy elkísérje a lányát, de valójában a Verus babérjaira áhítozik a parthusok elleni győztes hadjáratban! Ezért Lucillával csak Brundisiumba ment együtt, a további úton Verus nőtestvére, Ceionia Fabia törődött a leánnyal. A kisasszony nagyszerű jegyajándékot kapott, a császár azonban értesítette azoknak a provinciáknak a vezetőit, amerre átutazott, hogy hivatalosan ne köszöntsék. Ezzel akarta nyilvánvalóvá tenni, hogy Lucilla magánszemélyként utazik.

Menyasszonya elé indult azonban Lucius Verus. Az esküvőt Ephesusban tartották, Kis-Ázsia egy tengerparti városában. Lucilla férje majdnem húsz évvel volt idősebb nála, magas, elegáns, világos hajú férfi, aki haját aranyos porral behintve tette csillogóvá. Syriai barátnője tanácsára hosszú szakállt is hordott. Nem volt azonban komoly ember, hivatali kötelességei teljesítésében semmiképpen sem. Valójában csak a hazárdjátékok, a cirkuszi játékok, a vadászat, a mulatságok, az élet habos oldala érdekelte.
166-ban, a parthusokkal kötött béke után Verus és Lucilla már Rómában volt. Október 12-én Marcus Aureliusszal közösen ünnepélyes győzelmi menetet tartott, amelyet, mint mindig, cirkuszi játékok, valamint emlékpénz kibocsátása tett teljessé, a megfelelő szimbólumokkal. Ugyanebben az évben, vélhetően még augusztus előtt Lucilla megszülte első gyermekét, egy kislányt; nevét nem ismerjük. Ebből az alkalomból pénzt vertek Junoni Lucinae, azaz Junónak, a szülések gondviselőjének szöveggel. Fennmaradt egy felirat is, amely azt hirdeti, hogy a helybéli szállítmányozók kincstárnoka oltárt alapított ennek az istennőnek a tiszteletére a két császár és Lucilla egészségéért.

Röviddel ezután a germán támadás ellenében mindkét császár és a jelek szerint asszonyaik is először Aquileia környékére, majd az Alpokon túlra, a Duna mentére érkeztek. Elképzelhető, hogy azért is hagyták el a fővárost - amit Lucius Verus nagy fájdalommal tett meg -, mert ott a Keletről hazatérő hadsereg által behurcolt járvány dühöngött. A barbár támadás visszaverése után Lucius Verus mielőbb vissza akart térni Rómába. Mindkét császár 168 vége felé indult útnak. Megálltak Aquileiában, s a következő év elején indultak tovább. Az út során azonban Verus agyvérzést kapott, és meghalt.
Így hát Lucilla alig húszévesen özveggyé vált. Mint a hirtelen haláleseteknél szokásos, a legkülönbözőbb pletykák kaptak lábra Verus halálának okáról és körülményeiről. Szóbeszéd tárgya volt, hogy ez az élvhajhász férfiú még saját anyósát, Faustinát is elcsábította, amikor pedig ezt beismerte feleségének, Faustina méreggel megszórt osztrigával eltette láb alól.

Mások a gyilkosságot magának Lucillának tulajdonították, aki nem tudta elviselni a hatalmas befolyást, amelyet Verusra testvérnénje, Ceionia Fabia gyakorolt. Ismét mások szerint éppen hogy Verus tervezett támadást nénjével, Ceionia Fabiával közösen Marcus Aurelius élete ellen, a terv azonban kipattant, és Faustinának sikerült Verust megelőznie. Végül pedig, hogy mindezt maga Marcus Aurelius tette, az egyik oldalán méreggel telített húst nyújtva Luciusnak.
Mindenki, aki kissé tapasztaltabb, tudja jól, milyen ocsmány, abszurd történeteket mesélnek ma, a XX. század végén a hatalmon lévő emberekről, gaztetteikről, túlkapásaikról, kilengéseikről. Az is tudható, milyen szívesen olvassák és adják tovább még a legostobábbakat is. Az ókorban annyival volt jobb a helyzet, hogy nem működtek még az újságírók, akik elsősorban az efféle szenzációkból élnek. Voltak viszont történetírók, akik annyival veszélyesebbek, hogy az ő meséiknek nagyobb hitelt adnak.

Lucilla özvegysége igen rövid életűnek bizonyult. A császár úgy döntött, még a gyászidő letelte előtt ismét férjhez adja. A tapasztalt vezért, Titus Claudius Pompeianust választotta. Több mint húsz évvel volt idősebb Lucillánál - nemcsak ez okozta azonban, hogy Lucilla és anyja, Faustina császárné is sértettnek érezték magukat, és ellenálltak. Elsősorban arról volt szó, hogy Lucillának kijárt az augusta cím, miközben egy rangban alatta állóhoz kellett férjhez mennie. A császár azonban minderre nem adott. A családi kapcsolat olyasvalakivel, akit nagy tisztelettel övezett, fontos volt a számára, főként a Duna körüli harcok menetében. Hogy kiengesztelje Lucillát, meghagyta neki az augusta címet és az ezzel kapcsolatos előjogokat, például a császári páholyban való helyfoglalást.

Marcus Aurelius halála után, 180-ban, valószínűleg Vindobonában, azaz a mai Bécsben fia, Commodus lépett trónra. Semmiben sem hasonlított apjára. Azonnal lemondott a Dunánál éppenhogy megszerzett területekről, amelyek a mai Csehország és Szlovákia területén voltak. Ez a döntés óriási hatással volt a birodalom, Európa és a világ további történelmére. Vajon mi lett volna, ha a császárság határai a Szudétákra és a Kárpátokra támaszkodhatnak hosszabb ideig? Commodus ezt a döntést tanácsadói, így Pompeianus, Lucilla férje tanácsa ellenében tette meg. Sietős volt útja a főváros kényelme és örömei felé.

Közvetlenül a hatalomátvétel után élesen kirajzolódtak Commodus kellemetlen, sőt veszélyes tulajdonságai: a kiszámíthatatlanság, a kegyetlenség s a hajlam a különféle orgiákra. Miután ennyire különbözött apjától, nem csodálhatjuk, hogy igen hamar, már 182-ben néhány senator összeesküvést szőtt Commodus eltávolítása érdekében.
A források egyértelműen állítják, hogy ebben igen nagy, ha éppen nem főszerepet játszott Lucilla. Állítólag ő vette rá Pompeianus Quintianust a részvételre, aki valószínűleg a férje unokaöccse volt, egyúttal pedig a veje is, hiszen hozzá adták férjhez a Verusszal kötött első házasságból származó lányát. Ez a fiatalember állítólag egyaránt együtt élt a feleségével és az anyósával, azaz Lucillával. Az összeesküvők között szerepelt Ummidius Quadratus is, Marcus Aurelius nővérének unokája.

Amikor a császár az amfiteátrumban a páholya felé igyekezett, Pompeianus ráugrott egy késsel ¬vagy talán karddal -, ezt kiáltva: „Ezt küldi neked a senatus!” Megsebesítette Commodust, ám azonnal lefegyverezték. Minden összeesküvő az életével fizetett. Lucillát először Capri szigetére száműzték, majd ott hamarosan megölték. Alig töltötte be a 30. életévét.
Lucilla részvétele az összeesküvésben egyértelműnek tűnik, ugyanis férjét, Pompeianust semmilyen büntetés nem érte. Ő különben is eltávolodott a politikai élettől, állítólag romló látása miatt. Életben maradt Lucilla és Pompeianus Quintius fia is, miután egy nemzedékkel később feltűnik egy ilyen nevű senator. Ő lehetett az utolsó ük-vagy dédunokája Marcus Aureliusnak.

Fölmerül azonban a kérdés: mi hajtotta Lucillát, hogy talán kezdeményezője, de bizonyára résztvevője legyen a bátyja élete elleni összeesküvésnek? Talán a kielégítetlen becsvágy volt a kiváltó ok, esetleg úgy képzelte, hogy a császár halála után az ő veje lehet az uralkodó? Végül pedig lehet, hogy bátyja halálát azért kívánta, mert jellemében annyira hasonlított rá? Azt is mondják, hogy halálosan gyűlölte Commodus feleségét, Crispinát, irigyelvén tőle a címeket, amelyek szerinte csak neki jártak volna. A sors iróniája, hogy mindkét asszonynak ugyan-az a sors jutott, ugyanannak az embernek a kezéből.


Forrás:
Aleksander Krawczuk - Római császárnék
Fordította Dávid Csaba
ISBN 978 963 267 024 9