logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Seianus uralma (23-31)

Drusus halála megrendítette Tiberiust. Ugyanebben az évben ikerunokái egyikét is elveszítette, és - miután az előző két évben egymás után elhunyt két bizalmasa, Sallustius Crispus, a történetíró fogadott fia, és P. Sulpicius Quirinius - távozott az élők sorából hűséges jó barátja, Lucilius Longus is, aki a senatorok közül egyedül kísérte el őt annak idején Rhodosra (Tac, ann., IV, 15, 1). Hatvanöt éves volt, és a kormányzási teendőkkel teljesen egyedül maradt.
Úgy tűnik, az új helyzetben már nem nagyon hitt abban, hogy a hatalmat unokái valamelyikének át tudja adni. Germanicus fiai, Nero és Drusus még az ötéves korkedvezménnyel is majd csak négy, illetve öt-hat év múlva kezdhették meg cursus honorumukat. A consulatusuk mintegy másfél évtized múlva Tiberius számára már valóban elérhetetlenül távoli lehetett.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem tett lépéseket karrierjük meggyorsítása érdekében. Erre a választ részben Tiberius mentalitásában, részben pedig az Agrippinával való viszonyában kereshetjük. Erősen konzervatív, tekintélyelvű felfogásától mi sem állt távolabb, mint a fiatalok túlzott előtérbe helyezése. Saját fiának sem kért több kedvezményt, mint amennyit annak idején Augustus támogatásával maga is megkapott. Ugyanígy járt el Nero és Drusus esetében is.
Azt nehéz megítélni, hogy mennyire nem kedvelte Germanicus családját. A fiúkat illetően 23-ban a források még nem utalnak negatív viszonyulásra. Az Agrippinával kapcsolatos ellenszenve viszont egyértelmű. Tiberiust riasztotta az asszony hatalomvágya és az, hogy sokkal jobban a közfigyelem középpontjában áll, mint amennyire az a nőket a hagyományos római felfogás szerint megilleti. Hogy ennek a mozzanatnak Tiberius konzervatív felfogásában nagyon komoly súlya volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a saját anyjával való szakításhoz is hasonló okok vezettek. Erre az ellenszenvre építette Seianus a maga hatalmi terveit.

Kr. u. 23-at követően Seianus lett a princeps egyetlen bizalmas munkatársa, aki ezt a helyzetet a saját hatalma kiépítésére használta fel. A gyászidő letelte után nem sokkal Tiberiustól feleségül kérte Drusus özvegyét, Livilát, akit, ha ekkor még nem is, később azonban valószínűleg megkapott. Úgy tűnik, hogy olyan szerepre törekedett, amilyet egykor Agrippa töltött be Augustus mellett: a princeps örökösének apja és első számú helyettese akart lenni. Ebben az időszakban látványosan megszaporodtak a senatori rend és a lovagrend tagjai ellen folyó büntetőperek.
A vád ellenük vagy laesa maiestas (felségsértés), vagy a provinciákban elkövetett zsarolások, repetundae, esetleg házasságtörés, adulterium volt. Az ügyeket a hagyománynak megfelelően senatorokból álló bíróságok tárgyalták. Tiberius felelőssége ennek ellenére - különösen a laesa maiestas ügyekben - mégis vitathatatlan.

Uralkodása kezdetén ugyanis még határozottan elzárkózott a felségsértési pereket tárgyaló bíróság összehívásától, később azonban - úgy nyilatkozva, hogy a törvényeket alkalmazni kell, nehogy az állam kárt szenvedjen - teret engedett az ilyen ügyeknek. Ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy a senatorok haszonszerzés és érvényesülés reményében, később pedig már egyszerűen csak félelemből - az információk elhallgatása is vád alapját képezhette - egymást jelentgessék fel. Több mint hatvan ilyen perről van tudomásunk uralkodása idejéből. Ezek többsége a 23-at követő évekre esett. Az ítéletek nem voltak pártatlanok: az ügyeket kivizsgáló és az ítéleteket hozó senatorok buzgón igyekeztek a császár személyét ért legcsekélyebb sérelmet is megtorolni, Tiberius pedig - személyes elfogultságai vagy környezete manipulációi folytán - nemcsak hogy hagyta ezt, hanem többször, már a vád előterjesztésekor maga kért példás büntetést. Az ilyen ügyek tárgyalása során ugyanakkor óhatatlanul szembesülnie kellett a személye felé irányuló ellenszenvvel is, amit egyre nehezebben viselt el, úgyhogy végül kerülni kezdte a senatusi üléseket.

Magára maradása, elfáradása és időskori testi nyavalyái mellett az ilyen pereknek is szerepük volt a Campaniába (Kr. u. 26), majd onnan Capri szigetére való visszavonulásában (Kr. u. 27), amit egyébként Seianus is buzgón támogatott. A princeps a kormányzás jogát ugyan itt sem engedte ki a kezéből, elszigeteltsége és a testőrparancsnok manipulációi folytán azonban már kevés lehetősége volt a Rómában folyó ügyek reális megítélésére. Elegendő ereje és elszántsága pedig arra, hogy visszatérjen - akárhányszor is készült az utazásra -, már nem volt.

Seianus hatalmi törekvéseinek útjában 23-at követően elsődlegesen Agrippina és fiai álltak. Elszigetelésüket és üldözésüket - barátaik és támogatóik elítéltetésével, illetve megfélemlítésével - fondorlatos módon, nem sokkal Drusus halálát követően megkezdte. Vádat emelni ellenük azonban majd csak 29- ben, Iulia Augusta (= Livia) halála után lehetett, mert az anyacsászárné, bár nem kedvelte unokamenyét, mégis megvédte azzal, hogy visszatartotta Tiberiusnak az Agrippinát és Nérót bevádoló, senatushoz intézett levelét.
Nérót és Agrippinát száműzték, két év múlva pedig Germanicus kisebbik fiát, Drusust is hostisszá, államellenséggé nyilvánították és bebörtönözték. Nem sokkal ezt követte Nero száműzetésben bekövetkező, erőszakos halála.

romaikor_kep



Hiba lenne ezekben az ügyekben Tiberiust pusztán csak Seianus mesterkedései áldozatának tekinteni és felmenteni a felelősség alól, annál is inkább, mert Suetonius ezt éppen fordítva látja: szerinte Tiberius használta fel Seianust Germanicus gyermekeinek tönkretételére azért, hogy a saját unokája számára biztosítsa az utódlást.
Az általa adott indoklás azonban valószínűleg anakronizmus. Az eredeti értelmezés szerint ugyanis, melyet minden jel szerint Tiberius maga is vallott, érdemtelenül, a tisztségekben való előzetes megmérettetés nélkül, pusztán öröklés útján nem lehetett valaki princeps. Az viszont tény, hogy a vádakat minden esetben Tiberius maga terjesztette elő, Agrippina és Nero ügyében kétszer is, magát a senatust is megfenyegetve, és a pert magának követelve, mert az előterjesztés megalapozatlansága miatt és a szimpátiatüntetések hatására a testület először nem hozott ítéletet. A kicsikart ítélethozatalt is személyesen, méghozzá kedvezőtlen irányba befolyásolta, és Seianus bukása után sem vonta vissza a büntetéseket, és nem enyhítette azokat, bár több éven át még módja lett volna rá, hiszen Agrippina és Drusus majd csak Kr. u. 33-ban halt meg, nyomorult körülmények között.

Kérdés, hogy vajon Tiberius személyes gyűlölködésén túl, nem szolgált-e rá Agrippina is - például egy Tiberius félreállítását és a fiai hatalomátvételét célzó összeesküvés szervezésével vagy merénylet előkészítésével - a szigorú büntetésre? A források alapján eléggé egyértelműnek látszik, hogy összeesküvésről nem lehetett szó. Germanicus barátait korán elítélték.
Agrippina egy újabb házasságkötéssel szeretett volna ugyan kiszabadulni apósa szoros felügyelete alól, Tiberius azonban nem volt hajlandó férjet adni számára, így az elszigeteltsége megmaradt. Hogy végül ebben a helyzetben Titius Sabinus és rabszolgái segítségével valóban Tiberius meggyilkolását tervezték-e, vagy ez a vádpont is csak Seianus cselszövésének tulajdonítható, ma már nehéz eldönteni.

Tacitus és Cassius Dio egybehangzóan az összes lépést, melyek Agrippina és fiai ellen irányultak, a Seianus számlájára írják, Suetonius pedig, mint már említettük, egyenesen a Tiberiuséra. Agrippina és fia leleplezéséért és Tiberius megmentéséért különleges kitüntetéseket szavaztak meg Seianusnak, melyek a személyét hovatovább a princeps mellé helyezték (a császárra tett eskü kiegészült az ő nevére tett esküvel, újév napján a Tiberiusé mellett az ő nevére is fogadalmat [votum] tettek, állószobrát a legiós táborok zászlószentélyének szobrai között helyezték el). 30-ban pedig, amikor Tiberius a következő évre újra consulatust vállalt (az ötödiket), őt választotta maga mellé hivatali társul. Ez döntő lépés volt Seianus defacto már tulajdonképpen létező társcsászári hatalmának a de iure történő megvalósulása felé.

Tiberius választásának határozottan ilyen üzenete volt: császársága alatt ugyanis mindössze kétszer vállalt addig consulatust: először Germanicus, másodszor pedig Drusus volt a hivatali társa, vagyis az éppen aktuális utódjelölt.
A megtiszteltetés azonban önmagában is hallatlan volt egy homo novus számára: Tiberius az uralkodása alatt addig ugyanis kizárólag csak a consuluris rangúak közül jelölte ki az évnek nevet adó első consulpárt, a consules ordinariit. Seianus praefectus praetorióként ráadásul lovagi tisztséget töltött be.

A consulatushoz egyébként minimum senatusi tagság is kellett, s nem tudjuk, hogy Seianus mikor lett senator, ennek ugyanis nincs nyoma a forrásokban. Az azonban nem valószínű, hogy bármiféle szabálytalanság történt volna, mert Tiberius mindig ragaszkodott a formaságok betartásához. Seianus 31-ben jutott hatalma csúcsára. Consuli hivatalba lépését követően a senatus határozatot hozott, hogy ő és Tiberius öt évre maradjanak hivatalukban (Cass.Dio [Xiph.], LVIII, 4,4).
Felhatalmazták impérium proconsularéval is (Cass. Dio, LVIII, 7,4). Négy hónappal közös hivatalba lépésüket követően azonban Tiberius váratlanul letette a consulatust, és erre kényszerítette hivatali társát is. Ezután rendeletben megtiltotta, hogy életben lévő embereknek rendkívüli kitüntetéseket szavazzanak meg. Röviddel ezt követően bekövetkezett Seianus bukása. A vád az volt ellene, hogy összeesküvést szőtt Tiberius hatalomtól való megfosztására és meggyilkolására.

Ezt a hivatalos verziót szinte valamennyi forrásunk elfogadja, ennek ellenére nem teljesen biztos, hogy valóban összeesküvésről volt szó. Elképzelhető, hogy a gyanakvó Tiberius - érzékelve, hogy Seianus önállóvá válásával és Rómába való távoztával neki kicsúszik a kezéből Capri szigetén az állam irányítása (olyan döntések születnek, amelyek tőle teljesen idegenek, mint például az öt évre szóló consuli felhatalmazás) - maga döntött Seianus félreállításáról, még mielőtt annak hatalma valóban veszélyessé válhatott volna számára. Az sem kizárt azonban, hogy a senatorok egy része szervezte meg a megbuktatását, el akarván kerülni Seianus közelesen várható régensi hatalmát a princeps unokája, Tiberius Gemellus mellett.


Havas László - Hegyi W. György - Szabó Edit
Római történelem
Osiris Kiadó Budapest, 2007