logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Livia a családban

De nem ilyen egyértelmű az a kép, amely Livia jelleméről és különösen Augustus családjában játszott szerepéről az ókori források alapján megrajzolható. A történetíró Tacitusnak egy-egy odavetett megjegyzése p1. elég kedvezőtlen színben tünteti föl Liviát. Vegyük csak szemügyre ezeket a szinte mellékesen elejtett mondatokat.
Volt Augustusnak két unokája (leányának, Juliának és barátjának, Agricolának a fiai): Gaius Caesar és Lucius Caesar. Ezeket a princeps mint kijelölt utódokat örökbe is fogadta. Közülük azonban a fiatalabb testvér, Lucius Caesar, amikor időszámításunk 2. évében Hispaniába akart menni a sereghez, beteg lett, és útközben, Massiliában meg is halt. Nemsokára ezután a másik, Gaius Caesar Armeniában megsebesült, és hosszú sorvadozás után, ugyanúgy, mint öccse, távol Rómától ő is meghalt. Erről a két esetről mondja Tacitus: „vagy végzettől elrendelt korai halál volt ez, vagy mostohaanyjuk, Livia cselszövése ragadta el őket".
Ugyanebben az összefüggésben beszél Tacitus arról is, hogy a végén Augustus - nem lévén már kedvesebb rokona - kénytelen volt Tiberiust örökbe fogadni.
Része volt pedig ebben Liviának, Tiberius anyjának is, aki most már nem titokban mesterkedett ezen, hanem nyíltan biztatta erre Augustust. Sőt, ő, Livia volt az is, aki rávette a már szenilis princepset, hogy egyetlen még életben levő unokáját, Agrippa Postumust számkivetésbe küldje.

Akadt mégis újkori történetíró, aki Tacitusnak ezeket a híradásait - főként azért, mert közülük az egyik nem határozottan megfogalmazott állítás, inkább csak függőben hagyott föltevés - „rosszindulatú ókori pletykáknak" minősítette. Kétségbe vonták különösen azt a föltevést, hogy Liviának bármi köze lett volna Gaius és Lucius Caesar halálához. Hiszen ezek mind a ketten távol Rómától haltak meg - mondták.
Nem volna értelme, ha állást akarnánk foglalni ebben az amúgy is eldönthetetlen kérdésben. Inkább emlékeztessünk itt arra, hogy Liviáról egyik dédunokája, a későbbi Caligula császár, nem éppen tisztelettudóan úgy beszélt, mint „asszonyi ruhába bújt Ulixész-ről".
Csakugyan, még ha nem is lett volna meg Liviában természettől fogva a ravaszság, színlelés, tettetés, cselszövés, eltanulhatta mindezt a hosszú, több mint 50 éves együtt élés során akár magától Augustustól is. Az pedig, hogy Livia csakugyan megpróbálta érvényesíteni befolyását Tiberius érdekében - akit Augustus egyáltalán nem szeretett -, nagyon is valószínű. Emellett szól főként Agrippa Postumus esete.

Mint említettük már, Tacitus ennek az utóbbinak a számkivetését határozottan Livia rovására írta: „annyira behálózta az öreg Augustust, hogy egyetlen unokáját, Agrippa Postumust Planasia szigetére száműzte, pedig semmi bűnt nem bizonyítottak rá, legfeljebb azt, hogy faragatlan, és oktalanul kérkedik testi erejével".
Megemlít Tacitus ezzel kapcsolatban - megint csak bizonytalanul megfogalmazott formában - egy olyan régi szóbeszédet is, amely még azt sem tartotta kizártnak, hogy Livia maga siettette volna az amúgy is súlyosan beteg Augustus halálát. Egyesek tudni vélték - meséli Tacitus -, hogy néhány hónappal halála előtt Augustus csak kevés beavatott személy tudtával és csak egyetlenegy valakinek, egy bizonyos Fabius Maxim usnak a kíséretében meglátogatta Planasia szigetén unokáját, Agrippát. Ebből a látogatásból és az ennek során lezajlott érzékeny jelenetből arra lehetett volna következtetni, hogy Augustus vissza akarta fogadni kegyeibe a korábban száműzöttet.

Mindezt a szemtanú, Fabius Maximus elmondta feleségének, az meg Liviának, és így jutott volna vissza Augustushoz, hogy kifecsegték a titkát. Hamarosan ezután meg is halt Fabius. Maga kereste volna halálát? Vagy igaza lett volna feleségének, amikor a temetés során jajveszékelve hajtogatta, hogy ő volt Fabius Maximus halálának az oka - azzal ti., hogy elmondta a titkot Liviának? Esetleg maga Augustus tétette volna el láb alól haragjában azt, aki méltatlannak mutatkozott bizalmára?
Mindez nem derül ki egyértelműen a szövegből, nem is állít ilyesmit határozottan Tacitus. Csak éppen elmond egy ókori „szóbeszédet", amely elég kétes színben tünteti föl mind Liviát, mind pedig Augustust magát. De aztán elmond Tacitus még valami mást is Agrippa Postumus-ról, amit már nem mint bizonytalan szóbeszédet ad tovább, hanem amiért - amint ez a megfogalmazásból kiderül -, úgy látszik, ő maga is vállalja a felelősséget.

Beszámol ti. arról, hogy az új princepsnek, Tiberiusnak első gaztette Agrippa meggyilkoltatása volt. Az elszánt centurio, akit ezzel megbíztak, alig tudott végezni vele, jóllehet az ifjú fegyvertelen volt, és gyanútlanul fogadta. Tiberius nem beszélt erről az ügyről a szenátus előtt. Azt a látszatot akarta kelteni, mintha maga Augustus rendelte volna el, hogy a száműzött őreinek parancsnoka azonnal végezzen Agrippával, mihelyt ő, a princeps behunyja a szemét. Hozzáfűzi ehhez Tacitus mindjárt azt is, hogy Augustus csakugyan haragudott Agrippára. Szenátusi határozattal szentesítette azt is, hogy száműzte az unokáját. De soha egy családtagját sem ölette meg.
Azt sem tartja valószínűnek - ő, Tacitus -, hogy a princeps pusztán mostohafiának a biztonsága érdekében kivégeztette volna az unokáját. Közelebb járhat az igazsághoz az, hogy ez a gyilkosság Tiberius és Livia rovására írandó: közülök az egyik félt a halálra szánttól, a másik pedig, mint mostoha, ki nem állhatta.

Jellemző az is, hogy Tiberius - amikor a centurio jelentette neki a parancs végrehajtását - azt felelte, hogy ő nem adott ki semmiféle parancsot, és hogy jelentést kell majd tenni erről az ügyről a szenátusnak. Gyorsan közbe kellett most lépnie egy bizalmas beavatottnak a „társuralkodónál", Liviánál - éppen annak, aki továbbította a parancsot, és aki megrémült, nehogy őt tegyék majd felelőssé az egészért. Akadályozza meg Livia Tiberius szándékát! Nehogy lejárassák a principátust azzal, hogy a család titkait, a barátok javaslatait és a katonaság szolgálattételeit elhamarkodottan, illetéktelenül nyilvánosságra hozzák. Ez a „beavatott" mindenesetre tudta már, hogy Livia „társuralkodó".

Csakugyan, Tacitus előadása szerint Livia tudta a végrendelet nyilvánosságra hozatala előtt is, mit kell tennie - helyzeténél fogva - döntő pillanatokban. Tiberius éppen Illíricumba ment, amikor anyja levélben sürgősen visszahívta, és nem tudni, életben találta-e még Augustust Nola városában, vagy már csak holtan. Mert Livia szigorú őrséggel vette körül a házat, és lezáratta az oda vezető utakat, miközben biztató híreket terjesztett a betegről. Aztán csak a szükséges intézkedések megtétele után egyszerre jelentették be, hogy Augustus elhunyt, Tiberius pedig átvette a hatalmat. Tény az, hogy Liviának jelentős szerepe volt abban: Tiberius lépjen Augustus örökébe. Ezt azok is elismerik, akik megpróbálnak kedvezőbb képet adni róla.


Forrás: Szabó Árpád - Róma jellemei Móra Ferenc könyvkiadó 1985