logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Az előnytelen külsejű tudós

Az auctoroknál a szokatlan, beteges külső az első és a legfontosabb szempont, amellyel kellőképpen bizonyítani lehetett Claudius uralkodói alkalmatlanságát. Nem vonhatjuk kétségbe, hogy Claudius vagy a születése, vagy egy súlyos következményekkel járó gyerekbetegség következtében testileg és lelkileg egyaránt szokatlan tüneteket mutatott. De semmi sem indokolja Suetonius rosszindulatú, szélsőséges megjegyzését, miszerint Claudius anyja, Antónia azt mondogatta fiáról, hogy emberi szörnyszülemény, amelyet a természet csak megkezdett, de nem fejezett be.

Claudius külsejéről, megjelenéséről a kortárs Seneca adott információt, s politikai ellenfelei, a későbbi írók, történetírók ezt tekintették alapanyagnak. Seneca, aki a Claudius istenné avatásához szükséges laudatiot elkészítette a fiatal Nero számára, egy másik művében, menipposzi szatírájában, az Apocolocynthosisban Claudiust, az ősz hajú, testes princepset szánalmat ébresztő gúnnyal mutatta be. Eszerint Claudius a fejét rázta, jobb lábát húzta, olykor kivehetetlen hangokat, értelmetlen szavakat mormolt, s az istenek tanácsa az alvilágba száműzte őt.
Seneca Claudius-portréját bizonyosan befolyásolta, hogy az író-filozófus Claudius uralma idején száműzetésbe kényszerült, és csak az unokahúgból feleséggé avanzsált Agrippina befolyására hívták vissza, és lett Nero nevelője. Ezt a Claudius-képet vette alapul a császárt közvetlenül nem ismerő szatíraíró, Iuvenalis, aki egy remegő fejű, nyáladzó szájú aggastyán megmérgezését nem tekintette bűnnek.

Az új rendszer, a principatus, amelyet Augustus teremtett meg, az egyeduralom elutasítandó zsarnoki formáját testesítette meg a köztársasági hagyományokhoz ragaszkodó rómaiak szemében. Így nem csodálhatjuk, hogy a Iulius-Claudius dinasztia tagjait, az első uralkodókat adó családot egységesen alkalmatlannak találták arra, hogy a római államot irányítsák, így az Augustust követő princepseket: Tiberiust, Caligulát, Claudiust és Nerot betegnek, őrültnek, jobb esetben pszichés zavarokkal küszködő embereknek mutatták be, állapotukat sok esetben a vérfertőzéssel is összefüggésbe hozták.
Claudius mindkét ágon a hatalmon lévő dinasztiához tartozott. A köztársasági eszményeket valló történetírás, amely a virtus, a pietas eszményeit hirdette, minden baj forrásának az alkalmatlan princepseket tartotta, és olyan sötét képet festett a Iulius-Claudiusokról, amely a mai szemlélőben erős kétségeket ébreszt a felvázolt portrékkal kapcsolatban. A család terheltségét magán viselő Claudius idétlen megjelenésével és súlyos egészségi állapotával magyarázták, hogy alkalmatlan az uralkodásra.

A császárkori auctorok sem tudták azonban figyelmen kívül hagyni az általuk vélelmezett ellentmondást, amely Claudius megjelenése és az időnként részükről is elismert szárnyaló gondolatai, irodalmi műveltsége között feszült. Elismeréssel nyilatkoztak arról, hogy kora ifjúságától sok időt fordított műveltsége gyarapítására, írásait közzé is tette.
A rosszindulatú történetírás tudósi vonásokkal ruházta fel, bár azt is negatívumként hozták fel ellene, hogy folyékonyan beszélt a görög követekkel, hogy az etruszkok történetéről és Karthágóról is írt egy-egy jelentős munkát, sőt nyelvészeti kérdések is foglalkoztatták. Még a hatalomra kerülését is a véletlennel magyarázták, a függöny mögött remegő Claudiust az arra menő praetorianus imperatorként üdvözölte.

A hatalomátvétel jelenetét Suetonius tragikomikus módon elevenítette fel. A meggyilkolt Caligula halálhíréről értesülő tömeg sajnálata kísérte a gyaloghintóban ülő Claudiust, mert azt hitték, kivégezni viszik, holott a katonák táborába szállították, ahol imperátorrá kiáltották. Inkább arra kell gondolnunk, hogy a gyilkosságokkal, mérgezésekkel átszőtt császárkori történelemben életben maradni valami különös képességet sejtetett, és a tudatosság megnyilvánulásaként értelmezhetjük, hogy a hatalom biztosítására elsőként alkalmazta a praetorianusoknak adott „csúszópénzt”, a donatívumot.



Mózer Ibolya

http://www.vasiszemle.t-online.hu/2008/05/mozer.htm