6. A ki pedig az igére taníttatik, közölje minden javát tanítójával.
7. Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.
8. Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.
9. A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.
10. Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.

Coremunicet is, qui instituitur in sermone, cum doctore, in omnibus bonis.
Ne erretis: Deus non subsannatur; quod enim seminaverit homo, hoc etiam metet.
Nam qui seminat carni suae, ex carne metet corruptionem; qui autem seminat Spiritui, ex Spiritu metet vitam aeternam.
Bonum antem faciendo ne defatigemur; nam si non defecerimus, metemus opportuno tempore.
Ergo ubi tempus habemus, benefaciamus erga omnes, praesertim vero erga domesticos
fidel.

6. A ki pedig az igére taníttatik, közölje. Valószínű, hogy abban az időben elhanyagolták az ige tanítóit és szolgálóit. Ez a legaljasabb hálátlanság jele volt. Mennyire szégyenletes dolog megfosztani azokat a mulandó támogatástól, akik a lelkünket táplálják! Megtagadni a földi ellentételezést azoktól, akiktől a mennyei javakat kapjuk! De a világ beállítottsága olyan, s mindig is olyan volt, hogy a Sátán szolgáira minden fényűzést szabadon ráruház, de a jó pásztorokat még a szükséges élelemmel is alig-alig látja el. Noha nem illendő nekünk túlontúl belemerülni a panaszkodásba, vagy túlontúl ragaszkodni a jogainkhoz, Pál mégis úgy érezte: buzdítania kell a galatákat e kötelességük ellátására.
Annál is inkább készen állt erre, mivel nem volt személyes érdekeltsége a dologban, hanem az egyház egyetemes javát tartotta szem előtt a saját javának bármiféle figyelembe vétele nélkül. Látta, hogy az Íge szolgálóit elhanyagolták, mivel magát az Ígét is megvetették. Ha ugyanis valóban megbecsülik, akkor a szolgálói mindig kedves és megtisztelő bánásmódban részesülnek. A Sátán egyik trükkje az, amikor megfosztja a kegyes szolgálókat a támogatástól, hogy az egyház is legyen megfosztva az ilyen szolgálóktól. Az evangéliumi szolgálat megőrzésére irányuló komoly szándék vezette Pált arra, hogy a kellő figyelmet ajánlja fordítani a jó és hűséges pásztorokra.
Az Igét itt kiváltképpen a kegyesség tanítása helyén szerepelteti. A támogatást azoknak ítéli jogosnak, akik az Igére tanítanak minket. Ezzel a megjelöléssel támogatja a pápai rendszer a néma emberek és a heves vadállatok üres hasait, akiknek pedig semmi közük sincs Krisztus tanításához.

Minden javát. Nem azt javasolja, hogy nem szabad korlátokat szabni a világi örömeiknek, vagy felesleges bőségben kell vigadozniuk, hanem pusztán csak azt, hogy a létfenntartáshoz szükséges semmilyen támogatást se tartsanak vissza. A szolgálóknak meg kell elégedniük a szerény díjazással, s a veszély, ami a pompát és a fényűzést kíséri, elkerülendő.
A valódi szükségleteik kielégítése végett a hívők jó szívvel szánják oda a vagyonuk bármely részét, ami szükségessé válhat az odaszánt és szent tanítók szolgálatára. Miféle ellentételezésben részesülnek az örök élet felbecsülhetetlen kincséért, amit ezeknek az embereknek a prédikálásán keresztül jut el hozzájuk?

7. Isten nem csúfoltatik meg. Ennek a megfigyelésnek a célja azoknak a tisztességtelen kifogásoknak a megválaszolása, melyekkel gyakorta előhozakodnak. Valaki azt mondja, hogy a családját kell támogatnia, másvalaki pedig azt, hogy nincsen felesleges vagyona, amivel jótékonykodhatna, vagy amit pazarolhatna. Ennek következményeképpen ezek a tömegek visszatartják a segítséget, s azok a kevesek, akik teszi a kötelességüket, általában képtelenek megadni a szükséges támogatást. Ezeket a mentegetőzéseket Pál teljes mértékben elutasítja, mégpedig a világ által kevéssé megfontolt okból: ez ugyanis egy, az Istennel folytatott ügylet. Az ember testi szükségleteinek biztosítása nem az egyedüli kérdés, hanem benne foglaltatik a Krisztus és az evangéliuma iránti tiszteletünk is. Ez az igeszakasz annak bizonyítéka, hogy a hűséges szolgálók megvetéssel történő kezelésének szokása nem napjainkban kezdődött, de a gonosz gúnyolódások nem maradnak büntetlenül.
Mert a mit vet az ember. A nagylelkűségünket egyrészt az a feltételezés korlátozza, hogy bármi került át másvalaki kezébe, az nekünk veszteség, másrészt pedig a riadalom, amit a saját kilátásainkkal kapcsolatosan érzünk az életben. Pál ezekkel a nézetekkel a vetéstől kölcsönzött hasonlattal megy szembe, ami, mint mondja nekünk, jó kiábrázolása a nagylelkűségnek. Erről már volt alkalmunk beszélni a korinthusbelieknek írott második levélnél, ahol ugyanezt a hasonlatot használta. Milyen jó lenne, ha ez az igazság mélyen bevésődne az elménkbe! Milyen „nagy örömmel áldoznánk és esnénk áldozatul” (2Kor12:15) a felebarátaink javára, felbátorodván a jövendő aratás ígéretétől! Semmiféle műveletet nem végeznek szívesebben a földművesek, mint a mag elvetését a földbe. S képesek türelemmel várni az év kilenc hónapján keresztül a romlandó termés learatására, miközben az elméinket nem érinti meg kellően az áldott halhatatlanság reménysége!

8. Mert a ki vet az ő testének. Kimondván az általános kijelentést, most részekre osztja azt. A testnek vetni nem más, mint a jelen élet szükségleteire tekinteni, a jövendő élettel semmit sem törődve. Azok, akik ezt teszik, az elvetett magnak megfelelő gyümölcsöket aratnak majd - azt, ami nyomorultul elpusztul majd. Testben vetni (seminare in carne) egyesek szerint a belemerülést jelenti a testi vágyakba, a veszedelem pedig pusztulást, de az előbbi magyarázat jobban összeegyeztethető a szövegkörnyezettel. Elszakadván a régi fordítástól és Erasmustól, nem jártam el elhamarkodottan.
Aki pedig vet a léleknek. A lélek alatt én a lelki életet értem, melynek az elmondottak szerint azok vetnek, akik tekintete inkább a menny, semmint a Föld felé irányul, s akiknek az életét az Isten országa elérésének a vágya szabályozza. A lelki foglalatosságaikból ugyanis romolhatatlan gyümölcsöt aratnak majd a mennyben. Ezeket a foglalatosságokat a végcéljuk alapján nevezik lelkieknek, bár bizonyos vonatkozásban külsődlegesek és a testhez kapcsolódnak, mint a pásztorok támogatásának mostani esetében is. Ha a pápisták a maguk szokásos módján megpróbálják ezekre a szavakra felépíteni, már megmutattuk, milyen könnyen leleplezhetők a képtelenségeik. Jóllehet az örök élet jutalom, ebből sem az nem következik, hogy a cselekedetek által igazulunk meg, vagy, hogy a cselekedetek érdemlik is az üdvösséget. Isten meg nem érdemelt jósága megmutatkozik a számunkra az Ő kegyelme által elvégezhetővé tett cselekedetek megbecsülésének magában a cselekedetében, mellyel nem megérdemelt jutalmat ígér értük.

Teljesebb választ követelnek a kérdésre?

I. Nincsenek jócselekedeteink, melyeket Isten megjutalmaz, csak amelyek az Ő kegyelméből származnak.

II. A jócselekedetek, melyeket a Szentlélek vezetésével és irányításával végzünk, az örökbefogadás gyümölcsei, ami viszont az ingyenes kegyelem cselekedete.

III. Ezek nemcsak méltatlanok akár a legkisebb és legjelentéktelenebb jutalomra, de teljes kárhoztatást érdemelnek, mert mindig sok fogyatékossággal szennyezettek, s mi köze a mocsoknak Isten jelenlétéhez?

IV. Jóllehet a jutalom ezerszer is meg lett ígérve a cselekedetekhez, az mégsem jár, csak ha eleget teszünk a törvény tökéletes betöltése feltételének, márpedig milyen messze állunk mi attól a tökéletességtől!

Menjenek hát a pápisták, és erőltessék a mennybe vezető útjukat a cselekedetek érdemei által. Mi boldogan egyetértünk Pállal és az egész Bibliával, hogy semmit sem tehetünk, csakis Isten ingyenes kegyelme által, de az előnyök, melyek a cselekedeteinkből származnak, mégis a jutalom nevet kapják.

9. A jótéteményben pedig meg ne restüljünk. A jótétemény nem egyszerűen a kötelességeink ellátását jelenti, hanem a kegyesség cselekedeteinek megtételét, s az emberekre vonatkozik. Pál arra tanít, hogy meg ne restüljünk a felebarátaink segítésében, a jó szolgálatok ellátásában, és a nagylelkűség gyakorlásában. Ez a szabály nagyon szükséges, mert a természetünknél fogva vonakodunk eleget tenni a testvéri szeretet kötelezettségeinek, s nagyon sok kellemetlen esemény következik be, melyek hajlamosak még a legjobb beállítottságú ember buzgalmát is lehűteni.
Nagyon sok méltatlan és hálátlan emberrel találkozunk. Az ínséges esetek nagy száma elborít minket, s a könyörgések, melyek minden oldalról ránk zúdulnak, kimerítik a türelmünket. A lelkesedésünket más emberek hűvössége csökkenti. Röviden, a világ megszámlálhatatlanul sok akadályt állít, melyek igyekeznek letéríteni minket a helyes útról. Pál tehát a leghelyesebben int minket arra, hogy ne lankadjunk el a fáradság okából.
Ha el nem lankadunk. Azaz, learatjuk majd az Isten által megígért gyümölcsöt, ha „mindvégig kitartunk” (Mt10:22). Azok, akik nem tartanak ki, a hanyag földművesekre hasonlítanak, akik miután szántottak és vetettek, befejezetlenül hagyják a munkát, és elmulasztják megtenni a szükséges intézkedéseket a magok védelme érdekében a madaraktól, a Nap hevétől, vagy a hideg pusztításától. Céltalan dolog elkezdeni a jót, ha nem törekszünk a végcél felé.
A maga idejében.104 Senki ne fossza meg magát a lelki aratástól ama kívánság miatt, hogy learassa annak gyümölcseit még ebben az életben, vagy időnek előtte. A hívők vágyait a reménység és a türelem gyakorlásának támogatni és kordáéban tartani egyformán szükséges.

10. Annak okáért míg időnk van. Ugyanazt a hasonlatot követi továbbra is. Minden évszak nem alkalmas a szántásra és a vetésre. A serény és bölcs földművelők betartják a megfelelő évszakokat, s nem hagyják eltunyulva, hogy haszontalanul múljon el. Mivel tehát Isten az egész jelenvaló életet a szántásra és a vetésre különítette el, éljünk az alkalommal, nehogy a nemtörődömségünk folytán kikerüljön a hatalmunkból.
Kezdve az evangélium szolgái iránti nagylelkűséggel Pál most kiterjeszti a tanítása hatókörét, és arra buzdít, hogy cselekedjünk jót mindenekkel, de különösen a mi hitünknek cselédeit, vagyis a hívőket ajánlja figyelmünkbe, mivel velünk együtt ők is egy családnak a tagjai. Ez a hasonlat arra kommunikációfajtára hivatott serkenteni minket, amit egy család tagjai között kellene fenntartani. Vannak kötelességeink minden ember iránt, melyek a közös természetből fakadnak, de egy szentebb közösség kötelékei kötnek minket a hívőkhöz, melyet Maga Isten alapított.