22. De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
23. Az ilyenek ellen nincs törvény.
24. A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
25. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.
26. Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irígykedők.

Fructus vero Spiritus est charitas, gaudium, pax, tolerantia, comitas, benignitas, fides,
Mansuetudo, temperantia: adversus ejusmodi non est Lex.
Qui autem Christi sunt carnem crucifixerunt cum affectibus et concupiscentiis.
Si vivimus Spiritu, etiam Spiritu ambulemus.
Ne sinms inanis gloriae cupidi, invicem provocantes, invicem invidentes.

22. De a Léleknek gyümölcse. A leírás korábbi részében az ember egész természetét elítélte, mint ami nem terem mást, csak gonosz és érdemtelen gyümölcsöket. Most arról tájékoztat minket, hogy minden erény, minden helyes és jól szabályozott érzelem a Lélektől, azaz Isten kegyelméből, valamint attól a megújult természettől származik, amit Krisztustól kapunk. Mintha azt mondta volna: „Semmi más nem származik az embertől, csak ami gonosz, és semmi más nem származik a Szentlélektől, csak ami jó”.
Gyakorta látunk újjá nem született emberekben figyelemre méltó példáit a kedvességnek, a becsületességnek, a mértékletességnek és a nagylelkűségnek, de bizonyos, hogy ezek csupán tetszetős álöltözékek voltak. Curius és Fabrieius a bátorságukról voltak híresek, Cato a mértékletességéről, Scipio a kedvességéről és a nagylelkűségéről, Fabius a türelméről, de ez csak az emberek szemében volt így, s csak a polgári társadalom tagjaiként voltak így megkülönböztetve. Isten szemében semmi sem tiszta, csak az, ami minden tisztaság forrásából származik.

Az öröm itt, úgy vélem, nem „a Szent Lélek által való örömöt” jelenti (Rm14:17), amiről másutt beszél, hanem azt a vidám viselkedést az embertársainkkal, ami a mogorvaság ellentéte. A hit igazságot jelent, s a ravaszsággal, a becsapással és a hamissággal állítja szembe, ahogyan a békességet a vitákkal és a civakodásokkal. A hosszútűrés az elme kedvessége, mely hajlamossá tesz minket arra, hogy mindennek a jó oldalát nézzük, és ne egykönnyen sértődjünk meg. A többi kifejezés nem igényel magyarázatot, mert az elme beállítottságára a külső viselkedésből kell következtetni.
Ha azonban a lelki embereket a cselekedeteikből lehet megismerni, miféle ítéletet kell alkotnunk a gonosz emberekről és a bálványimádókról, akik látványos hasonlóságot mutatnak minden erénnyel? Hisz a cselekedeteikből nyilvánvaló, hogy lelkiek. Erre azt mondom, hogy a test minden cselekedete nem mutatkozik meg nyíltan a testi emberben, hanem a testiségét az egyik, vagy a másik bűn leplezi le, ezért valamely erény nem jogosít fel minket arra a következtetésre, hogy az illető lelki. Néha más bűnök által válik nyilvánvalóvá, hogy a bűn uralkodik benne, s ezt a megfigyelést könnyű az általam felsorolt összes esetre vonatkoztatni.

23. Az ilyenek ellen nincs törvény. Egyesek úgy értelmezik ezeket a szavakat, mint amelyek egyszerűen csak azt jelentik, hogy a törvény nem irányul a jócselekedetek ellen, mert „a rosszindulatból származnak a jó törvények”. Pál szavainak valódi jelentése azonban mélyebb és kevésbé nyilvánvaló: nevezetesen hogy ahol a Lélek uralkodik, ott a törvénynek többé nincs semmiféle birodalma.
A szívünkbe töltve a saját igazság(osság)át az Úr megszabadít minket a törvény szigorúságától, így a Vele való kapcsolatunkat nem a törvény szövetsége szabályozza, s a lelkiismeretünket sem köti annak kárhoztató ítélete. A törvény azonban továbbra is tanít és buzdít, s így ellátja a saját hivatalát. A törvény iránti alávetettségünket azonban az örökbefogadás Lelke visszavonta.
Pál így teszi nevetségessé a hamis apostolokat, akik miközben a törvény iránti alávetettséget erőltették, nem kevesebb buzgalommal igyekeztek megszabadulni annak igájától. Az egyetlen mód, mondja, ahogyan ez kivitelezhető, ha Isten Lelke veszi át az uralmat, ebből pedig arra kell következtetnünk, hogy a hamis apostolok nem igazán törődtek a lelki igazság(osság)gal.

24. A kik pedig Krisztuséi. Ezt azért teszi hozzá, hogy megmutassa: valamennyi keresztyén megtagadta a testet, ezért élvezik a szabadságot. S miközben ezt a kijelentést teszi, az apostol emlékezteti a galatákat arra, mi a valódi keresztyénség, ami ezt az életet illeti, és így óvja őket a keresztyénség hamis megvallásától. A megfeszítették kifejezést annak bemutatása végett használja, hogy a test megöldöklése Krisztus keresztjének a hatása. Ez a munka nem embertől való. Krisztus kegyelméből „lettünk vele eggyé az Ő halálának hasonlatossága szerint” (v. ö. Rm6:5), hogy többé ne magunknak éljünk. Ha a tényleges önmegtagadás és az ó-ember megsemmisítése által Krisztussal együtt el lettünk temetve, akkor élvezzük az Isten fiainak kiváltságát.
A test valóban nem semmisült meg teljes mértékben, de nincs joga uralmat gyakorolni, s engednie kell a Léleknek. A test és a vágyai pontosan ugyanolyan képes beszéd, mint a fa és a gyümölcsei. Maga a test a megromlott természet romlottsága, amiből a gonosz cselekedetek származnak (Mt15:19, Mk7:21). Ebből következik, hogy Krisztus tagjainak van okuk a panaszra, ha még a törvény fogságában vannak, amitől mindazok, akik újjászülettek az Ő Lelke által, megszabadultak.

25. Ha Lélek szerint élünk. Az ismert szokása szerint formál az apostol gyakorlati buzdítást a tanításából. A test halála a Lélek szerinti élet. Ha Isten Lelke él bennünk, akkor hadd kormányozza Ő a cselekedeteinket. Mindig is sokan lesznek, akik azzal merészelnek dicsekedni, hogy Lélek szerint élnek, de az apostol felszólítja őket ennek a ténynek a bizonyítására.
Miután a lélek nem marad tétlen a testben, hanem minden tagját és részét mozgásba hozza, így Isten Lelke sem lakozhat bennünk anélkül, hogy a külső hatásokkal ezt ki ne mutatná. Az élet alatt itt a belső erőt érti, a járás alatt pedig a külső cselekedeteket. A járás szó gyakorta előforduló jelképes használata írja le a cselekedeteket, mint a lelki élet bizonyítékait.

26. Ne legyünk hiú dicsőség kívánók. A galatákhoz intézett speciális buzdítások nem voltak számukra szükségesebbek, mint amennyire ezek a mi korunkhoz is igazodnak. A társadalom egészében, konkrétan pedig az egyházban is létező sok gonoszságnak a becsvágy az anyja. Pál ezért int minket óvatosságra vele szemben, mert a hiú dicsőség, amiről beszél, nem más, mint a becsvágy, vagy a megtiszteltetésben részesülés iránti vágy, amiben mindenki vágyik felülmúlni a többieket.
A pogány filozófusok nem ítélnek el minden dicsőség iránti vágyat, de a keresztyének között bárki vágyik a dicsőségre, eltávolodik az igazi dicsőségtől, ezért joggal vádolható üres és ostoba becsvággyal. Számunkra nem törvényes ragyogni másként, csak Istenben. Minden más ragyogás tiszta hiábavalóság. Az egymás ingerlése és az egymásra irigykedés a becsvágy lányai. Aki a legnagyobb rangra vágyik, annak szükségszerűen irigykedni kell mindenki másra, aminek a tiszteletlen, maró, szúrós nyelvezet az elkerülhetetlen következménye.