21. Mondjátok meg nékem, kik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok-e a törvényt?
22. Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól.
23. De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által.
24. Ezek mást példáznak: mert azok az asszonyok a két szövetség, az egyik a Sinai hegyről való, szolgaságra szülő, ez Hágár,
25. Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál.
26. De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja,

Dicite mihi, qui sub Lege vultis esse, Legem non auditis?
Scriptum est enim, quod Abraham duos filios habuit; unum ex ancilla, alterum ex
libera.
Sed qui erat ex ancilla, secundum carnem erat genitus: qui vero ex libera, per promissionem.
Quae allegorica sunt; nam duae sunt pactiones, una quidem a monte Sina, quae in servitutem generat; ea est Agar.
Nam Agar, Sina mons est in Arabia; ex adverso autem respondet ei quae nunc est Ierusalem; servit enim cum liberis suis.
Quae autem sursum est Ierusalem, libera est, quae mater est nostra omnium.

21. Mondjátok meg nékem. Miután az érzelmekre hatni képes buzdításokat adott, a korábbi tanítását folytatja a nagy szépség szemléltetésével. Ha pusztán érvéként tekintünk rá, nem lesz túl hatásos, de mint megerősítés, amit az érvelés legkielégítőbb láncolatához tesz hozzá méltó a figyelmünkre.
A törvény alatt lenni itt a törvény igájának felvételét jelenti azzal a feltétellel, hogy Isten a törvény szövetségének megfelelően bánik majd velünk, mi pedig viszonzásul kötelezzük magunkat a törvény betartására. Ettől eltérő bármilyen értelemben a hívők mind a törvény alatt állnak, de az apostol, mint említettük, a törvényt annak kiegészítéseivel együtt tárgyalja.

22. Mert meg van írva. Egyetlen ember, akinek választása lehetősége adódik, sem lesz olyan őrült, hogy megvesse a szabadságot és a rabszolgaságot válassza. Itt viszont az apostol arra tanít minket, hogy a törvény alatt állók rabszolgák. Boldogtalan emberek! Akik maguk választják ezt az állapotot, mikor pedig Isten szabaddá akarja őket tenni. Ezt Ábrahám két fiának példájával szemlélteti, akik közül az egyik, a szolga fia megmaradt anyja helyzetében, míg a másik, a szabad nő fia megkapta örökségét. Utóbb az egész történetet a saját céljának megfelelően, elegáns módon szemlélteti.
Először is, miután a másik fél a törvény tekintélyével fegyverkezett fel, az apostol idézi a törvényt a másik oldalon. A törvény Mózes öt könyvének volt rendszerint a neve. Miután pedig az általa idézett történetnek nem volt a kérdéssel kapcsolatos jelentősége, mondhatni jelképes magyarázatot ad neki. Mivel azonban az apostol kijelenti, hogy ezek allegorizált dolgok Origenész és vele együtt sokan mások megragadták az alkalmat a Szentírás elcsűrésére-csavarására az eredeti jelentésétől minden lehetséges módon.
Arra a következtetésre jutottak, hogy a szó szerinti jelentés túl közönséges és szegényes, és a betűk külső kérge alatt mélyebb titkok lappanganak, melyeket nem lehet elővonni, csak az allegóriák kiütésével. S ez nem is okozott nekik nehézséget, mert az elmésnek tűnő spekulációkat mindig is előnyben részesítette, és fogja is részesíteni a világ a szilárd tanítással szemben.

Ezzel a jóváhagyással a szabados rendszer fokozatosan oly magasságokba jutott, hogy az, aki a Szentírást a maga szórakoztatására használta, nemcsak hogy büntetlen maradt, de még a legnagyobb tapsot is kapta. Sok évszázadon át ugyanis egyetlen embert sem tekintettek elmésnek, aki nem volt képes és kellően bátor Isten szent igéjét furcsa minták változatosságára átszabni. Ez kétségtelenül a Sátán agyszüleménye volt, ezzel akarta aláaknázni a Szentírás tekintélyét, és elvenni az olvasásával járó valódi előnyt. Isten jogos ítélettel sújtotta ezt a szentségtörést, mikor engedte, hogy a Szentírás tiszta jelentését eltemessék a hamis magyarázatok.
A Szentírás, mondják termékeny, így a változatos jelentéseket terem. Elismerem, hogy a Szentírás minden bölcsesség leggazdagabb és kimeríthetetlen forrása, de tagadom, hogy a termékenysége a különféle jelentésekben rejlik, melyeket bárki tetszése szerint alakítgathat. Tudjuk meg tehát, hogy a Szentírás szövegének valódi jelentése a természetes és nyilvánvaló jelentés, s karoljuk azt fel és határozottan ragaszkodjunk hozzá. Ne csak elvessük kétségesként, de bátran állítsuk is félre halálos romlásként azokat az állítólagos magyarázatokat, melyek elvezetnek minket a természetes jelentéstől?

De mit mondjunk Pál ama kijelentésére, miszerint ezek a dolgok mást példáznak? Pál természetesen nem az értette ez alatt, hogy Mózes abból a célból írta le a történetet, hogy utóbb példázattá tegye, hanem rámutat, miképpen lehet felhasználni a történetet a szóban forgó téma megválaszolására. Ezt az itt leírt egyház jelképes leírásának figyelembe vételével lehet megtenni. S az efféle misztikus magyarázat (avayroyn) nem volt összeegyeztethetetlen az igazi és szó szerinti jelentéssel, mikor az egyházat és Ábrahám családját vetette össze.
Miután akkor Ábrahám háza volt az igazi egyház, így kétség sem férhet hozzá, hogy az abban végbement fő- és legemlékezetesebb események mind egy-egy előkép a mi számunkra. Ahogyan a körülmetélkedésben, az áldozatokban, az egész lévita papságban volt jelkép, úgy van jelkép manapság a sákramentumainkban - s így volt ez Ábrahám házával is, de ez nem foglal magában eltávolodást a szó szerinti jelentéstől. Egyszóval Pál úgy hozakodik elő a történettel, mint ami jelképes bemutatását tartalmazza a két szövetségnek Ábrahám két feleségében, valamint a két nemzetségnek a két fiában. S Chrysostom valóban elismeri, hogy a példázat szó megmutatja: a jelen alkalmazás a természetes jelentéstől eltérő, ami tökéletesen igaz.

23. De a szolgálótól való test szerint született. Mindketten Ábrahám fiai voltak test szerint, de Izsáknak megvolt az a sajátossága, hogy övé volt a kegyelem ígérete. Ismáelben nem volt semmi a természetesen kívül, de Izsákban benne rejlett Isten kiválasztása, amit részben a születése módja is kimutatott, mert nem közönséges, hanem csodálatos módon született. S ez egyben egy közvetett utalás a pogányok elhívására, és a zsidók elvetésére is, mert az utóbbiak a leszármazásukkal dicsekednek, míg az előbbiek mindennemű emberi közbeavatkozás nélkül váltak Ábrahám lelki leszármazottaivá.

24. Azok az asszonyok a két szövetség. Jobbnak láttam ezt a fordítást elfogadni, hogy ne veszítsük el az összehasonlítás szépségének látványát. Pál ugyanis a két diaKai-t két anyához hasonlítja, s a testamentum (végrendelet) szót használni egy anya megjelölésére, ami semlegesnemű főnév, nyers volna. A pactio (szövetség) szó ezen az alapon jobbnak látszik, s valóban a könnyű megérthetőség és elegancia elérésének vágya vezetett engem erre a választásra.
Az összehasonlítást ezzel formailag bemutattuk. Ahogyan Ábrahám házában két anya volt, úgy van ez Isten egyházában is. A tanítás az anya, akitől születünk, s kettős, törvényi, és evangéliumi. A törvényi anya, akire Hágár emlékeztet, szolgaságra szül. Sára jelképezi a másikat, mely szabadságra szül. Pál ugyanakkor feljebb kezdi, és megteszi első anyánknak a Sínai hegyet, a másodiknak Jeruzsálemet. A két szövetség tehát két anya, akiktől nem egyforma gyermekek születnek, mert a törvényi szövetség szolgákat, az evangéliumi pedig szabad embereket nemz.
Mindez azonban első ránézésre abszurdnak tűnhet, mert senki sem Isten gyermeke, aki nem szabadságra született, ezért az összehasonlítás nem állja meg a helyét. Erre azt válaszolom: amit Pál mond az két vonatkozásban igaz. A törvény ugyanis korábban szolgaságra szülte a tanítványait (akik között ott voltak a szent próféták és más hívők), bár nem állandó szolgaságra, mert Isten egy időre helyezte őket a törvény, mint „vezérlő mester” alá (Gal3:25).

A ceremóniák, valamint az azokat irányító egész ökonómia alatt volt elrejtve a szabadságuk, a külső szemlélő előtt pedig csak a szolgaság látszott. „Mert nem kaptatok”, mondja Pál a rómaiaknak, „szolgaság lelkét ismét a félelemre” (Rm8:15). Azok a szent atyák, jóllehet belsőleg szabadok voltak Isten szemben, külsőleg semmiben sem különböztek a szolgáktól, így emlékeztettek anyjuk állapotára. Az evangélium tanítása azonban tökéletes szabadságot ad a gyermekeinek, amint megszületnek, és szabadnak szüli meg őket.
Elismerem, Pál nem erről a fajta gyermekekről beszél, amint azt majd a szövegkörnyezet megmutatja. A Sínai gyermekei alatt, amint majd később megmagyarázzuk, a képmutatókat kell érteni, akiket végül kiűznek Isten egyházából, s megfosztanak az örökségtől. Mit jelent tehát a szolgaságra nemzeni, ami a jelen vita tárgyát képezi? Azokat jelöli, akik gonoszul visszaélnek a törvénnyel, nem találván benne mást, csak ami szolgasághoz vezet.
Nem így a kegyes atyák, akik az Ószövetség korában éltek, mert az ő szolgai születésük nem gátolt meg abban, hogy Jeruzsálem legyen a lelki anyjuk. Azok viszont, akik a puszta törvényhez ragaszkodnak, és nem ismerik el „Krisztusra vezérlő mesterüknek” (Gal3:24), hanem inkább akadállyá teszik, mely meggátolja őket abban, hogy Hozzá menjenek, a szolgaságra született izmaeliták.
Ezzel szemben megint előhozakodhatnak azzal, hogy miért mondja az apostol ezeket az embereket Isten szövetségétől születetteknek, és miért számítják őket Isten egyházához tartozóknak? Erre azt mondom, hogy szigorúan szólva ők nem Isten gyermekei, hanem elkorcsosult és hamis, Isten által el nem ismert gyermekek, Akit hamisan neveznek Atyjuknak. Nem azért kapják ezt a nevet az egyházban, mert annak valóban a tagjai, hanem mert egy időre el merik foglalni ezt a helyet, és rászedik az embereket az álruhájukkal. Az apostol itt úgy láttatja az egyházat, ahogyan az a világban megjelenik, de erről majd később beszélünk.

25. Mert Hágár a Sinai hegy. Nem vesztegetem az időmet más szerzők magyarázatainak cáfolatával, mert Jeromos elképzelése, miszerint a Sínai hegynek két neve is volt, komolytalan, és Chrysostom értekezései a nevek legyezéséről ugyanúgy nem méltók a figyelemre. A Sínait azért nevezi Hágárnak, mert ugyanúgy előkép volt, mint ahogyan a húsvét Krisztusnak. A hely földrajzi fekvését megvetéssel említi. Arábiában volt, a szentföld határain kívül, annak a szentföldnek, ami az örök örökség előképe. A csoda az, hogy ebben a közismert dologban ennyire minden képzeletet felülmúlóan nagyot tévedtek.
Hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez.
A Vulgata így fordítja: Jeruzsálemhez csatlakozik (conjunctus est), Erasmus szerint pedig határos (confinis) Jeruzsálemmel. Én azonban a viszont (ex adverso) kifejezés használata mellett döntöttem a kétértelműség elkerülése végett. Az apostol ugyanis természetesen nem a közelségre, vagy a viszonylagos elhelyezkedésre utal, hanem a hasonlóságra a jelen összehasonlítás tekintetében. A megfelelnek fordított ouoTOtxa szó azokat a dolgokat jelöli, melyek úgy helyezkednek el, hogy egymással kölcsönös kapcsolatban állnak, a hasonló ouoxoixia szót pedig, mikor fákra és más tereptárgyakra mondják, akkor azt az elképzelést közvetíti, hogy ezek szabályos rendben helyezkednek el. A Sínai hegyről azt mondja, hogy onoxoixsiv, megfelel annak, ami most Jeruzsálem - ugyanabban az értelemben, amiben Arisztotelész mondja, hogy a szónoklattan a logika ellenpárja. Ezt a hasonlatot a lírai kompozícióktól kölcsönzi, melyek rendszerint két részre oszlottak oly módon, hogy harmóniában hangozzanak. Röviden, a onoxoixsi, megfelel szó nem jelent többet, mint azt, hogy ugyanahhoz az osztályhoz tartozik.

De miért hasonlítja Pál a mostani Jeruzsálemet a Sínai hegyhez? Bár egykor más véleményen voltam, most mégis Chrysostommal és Ambrosiussal értek egyet, akik a földi Jeruzsálemre vonatkozóként magyarázzák, s akik a mostani Jeruzsálem, xp vuv isponoaXpp szavakat ama szolgai tanítás és istentisztelet megjelölésének tekintik, amelybe lezüllött. Az új Jeruzsálem eleven előképének és jellege ábrázolásának kellett volna lennie. De amilyen most, inkább a Sínai hegyhez tartozik.
Noha a két hely ugyancsak távol esnek egymástól, mégis tökéletesen egyformák az összes fontos jellemzőjük vonatkozásában. Súlyos feddés ez a zsidókkal szemben, akiknek a valódi anyjuk nem Sára, hanem a hamis Jeruzsálem volt, Hágár ikertestvére. A zsidók tehát szolgától született szolgák voltak, bár gőgösen azzal dicsekedtek, hogy ők Ábrahám fiai.

26. De a magasságos Jeruzsálem. Az a Jeruzsálem, amit magasságosnak, vagy mennyeinek nevez, nem a mennyben található, és nem is e világon kívül kell azt keresnünk, mert ez az egész világon szétterjedt egyház, ami csak „idegen és vándor a földön” (Zsidll: 13). Miért mondja hát mennyeinek? Mivel a mennyei kegyelemből eredt: Isten fiai ugyanis „nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából” (Jn1:13), hanem a Szentlélek ereje által születtek. A mennyei Jeruzsálem, mely a mennyből származtatja eredetét, és ott él hit által, a hívők anyja. Az Isten egyházát illetően el kell ismernünk, hogy mi, akik „újonnan születtünk nem romlandó magból, de romolhatatlanból” (1Pt1:23), s tőle kapjuk a tejet és az élelmet, mellyel később tápláltatunk.
Ilyen okok miatt nevezi az egyházat a hívők anyjának. S természetesen az, aki elutasítja, hogy az egyház fia legyen, hiába akarja Istent Atyjának, mert csakis az egyház közreműködésével „születünk Istentől” (1Jn3:9), és megyünk keresztül a gyermek-, és ifjúkor különböző szakaszain, mígnem elérünk a felnőttkorba. A mindnyájunknak anyja megnevezés az egyházra ruházott legnagyobb bizalmat és legnagyobb tisztességet tükrözi. A pápisták azonban ostobák és kétszeresen is gyermekek, aki azt várják, hogy nehézséget okoznak nekünk ezekkel a szavakkal. Az ő anyjuk ugyanis a nagy parázna, aki a halálra szüli az ördög gyermekeit. S mennyire ostoba az a követelés, hogy Isten gyermekei engedjék, hogy kegyetlenül lemészárolja őket!
Vajon a Jeruzsálemi zsinagóga abban az időben nem sokkal nagyobb valószínűséggel fogalmazhatott meg ilyen gőgös igényeket, mint manapság Róma? Mégis látjuk, miképpen fosztja meg Pál minden tiszteletre méltó megkülönböztetéstől, és szolgáltatja ki Hágár sorsának.