1. Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg?
2. Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-e a Lelket, avagy a hit hallásából?
3. Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?
4. Annyit szenvedtetek hiába? ha ugyan hiába.
5. Annakokáért, a ki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából cselekszi-e?

O stulti Galatae, quis vos fascinavit, ut non obediatis veritati? quibus ante oculos Iesus Christus depictus est inter vos crucifixus.
Hoc solum volo discere a vobis: Ex operibus Legis Spiritum accepistis, an ex praedicatione fidei?
Ita stulti estis, ut, exorsi a Spiritu, nunc carne eonsummemini?
Tanta passi estis frustra? si tamen etiam frustra.
Qui ergo subministrat vobis Spiritum, et operatur in vobis virtutes; ex operibus legis, an ex praedieatione fidei id (facit)?

1. Óh balgatag Galátziabeliek. Egy figyelmeztetést is belesző - inkább azt mondanám, beszúr - a doktrínális kijelentései közé. Egyesek csodálkoznak majd, hogy nem a levele végére teszi, de kétségtelenül az itt megemlített tévelygések nagyon súlyos természete ragadtatta erre a dühkitörésre. Mikor azt halljuk, hogy Isten Fiát az összes jótéteményével együtt elutasítják, a halálát semmire sem becsülik, akkor melyik kegyes elme ne háborodna fel? Ezért mondja azt, hogy akik engedték magukat ilyen szörnyűséges bűnbe keveredni, azoknak avonxoi, azaz „elmebajosoknak” kell lenniük. Nemcsak azzal vádolja őket, hogy engedték magukat becsapni, hanem azzal is, hogy mágikus bűvölés vonta el őket, ami még komolyabb vád.
Arra céloz, hogy a bukásuk inkább az őrültségnek, semmint a butaságnak köszönhető. Egyesek úgy vélik: Pál itt a nemzet természetére utal - mivel a barbároktól származtak, ezért nehezebb volt tanítani őket. Én azonban úgy vélem, hogy magára a témára utal. Valami természetfelettinek tűnik, hogy miután ekkora világossággal élvezhették az evangéliumot, mégis befolyásolhatják őket a Sátán megtévesztései. Nem csak azért mondja, hogy „megigézettek” és „elmebajosok” voltak, mert nem engedelmeskedtek az igazságnak, hanem azért is, mert miután ennyire világos, teljes, lágy és erőteljes tanítást kaptak, azonnal elbuktak. Erasmus így fordítja a szavakat: „hogy ne higgyetek az igazságnak”. Én nem vagyok teljesen kész arra, hogy elvessem ezt a fordítást, de jobbnak tartom az engedelmeskedni szót, mert Pál nem azzal vádolja őket, hogy a kezdetektől fogva elvetették az evangéliumot, hanem azzal, hogy nem tartottak ki az engedelmességben.

Kiknek szemei előtt. Ez, mint már említettem, egy fokozást hivatott kifejezni, mert minél jobb lehetőségük nyílt Krisztus megismerésére, annál szörnyűségesebb volt az Ő elhagyásának vétke. Olyan volt a tanításának világossága, mondja nekik, hogy nem puszta tanítás volt csupán, hanem Krisztus kifejezett, élő képmása. Oly módon ismerhették meg Krisztust, hogy mondhatni majdnem látták Őt.
A Jézus Krisztus úgy íratott le. Ágostonnak a nposypan („leíratott”) szóra vonatkozó magyarázata nyers, és nincs összhangban Pál szándékéval. Ő arra akar ezzel rámutatni, hogy Krisztust közszemlére kellett tenni. Mások más kifejezést javasolnak (proscriptus), amit ha a „nyíltan hirdettetett” értelemben használnak, akkor nem alkalmazhatatlan. A görögök ennek megfelelően ettől az igétől kölcsönzik a rcpoypappaxa szót, melyeket olyan asztalok megjelölésére használnak, melyeken az eladásra kínált cikkeket mutatják be, azaz teszik láthatóvá mindenki számára. A leíratott határozószó azonban kevésbé homályos, s véleményem szerint nagyon ideillő. Annak megmutatása végett, mennyire energikus volt a prédikálása, Pál először egy képhez hasonlítja, mely eleven módon tárta eléjük Krisztus képmását.

Ám nem elégedvén meg ezzel a hasonlattal, azt is hozzáteszi, hogy mintha ti köztetek feszíttetett volna meg. Ezzel arra céloz, hogy Krisztus halálának tényleges látványa sem tett volna rájuk nagyobb hatást, mint az ő prédikálása. Egyesek nézete, miszerint a galaták „önmagoknak feszítették meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázták őt” (Zsid6:6), illetve miszerint elvettek az evangélium tisztaságából, vagy legalábbis odahajtották a füleiket és bizalmukba fogadták azokat a csalókat, akik megfeszítették Őt, nekem erőltetettnek tűnik. Az igeszakasz jelentése tehát az, hogy Pál tanítása oly módon tanította őket Krisztusra, mintha képen mutatta volna be Őt nekik, sőt „közöttük feszíttetett volna meg”. Az efféle bemutatás nem történhetett volna meg semmiféle ékesszólással, sem pedig „emberi bölcseségnek hitető beszédiben” (1Kor2:4), ha nem kísérte volna a Léleknek ama ereje, amelyről Pál bőven szólt mindkét korinthusi levelében.
Tanuljanak meg azok, akik helyesen akarják ellátni az evangélium szolgálatát, nem pusztán beszélni és szónokolni, hanem behatolni is az emberek lelkiismeretébe, megláttatván velük a megfeszített Krisztust, és éreztetvén velük az Ő vérének kiontását. Mikor az egyháznak ilyen festői vannak, többé már nem lesz szüksége a holt képmásokra fából és kőből, nem lesz szüksége képekre, melyek mindegyikét első ízben kétségtelenül akkor fogadták be a keresztyén templomokba, mikor a pásztorok megnémultak, s puszta bálványokká váltak, vagy mikor csak néhány szót mondtak a szószékről, de olyan hűvös és hanyag módon, hogy a szolgálat ereje és hatékonyága végleg megsemmisültek.

2. Csak azt akarom megtudni tőletek. Most további érvekkel támasztja alá az ügyét. Az elsőt a tapasztalatukból meríti, mert arra emlékezteti őket, mi módon mutatta be nekik az evangéliumot. Mikor hallották az evangéliumot, megkapták a Lelket. Nem a törvény, hanem a hit volt tehát, aminek köszönhették ennek a jótéteménynek a megszerzését. Ugyanezt az érvet használja Péter is védekezésképpen, amivel a körülmetéletlen emberek megkeresztelésének tárgyában hozakodik elő a testvérei előtt (Csel10:47). Pál és Barnabás ugyanezt az utat követték abban a vitában, mely Jeruzsálemben zajlott le ebben a témában (Csel15:2, 12). Nyilvánvaló hálátlanság volt tehát a tanítás iránti engedetlenségben, melynek eszközével kapták a Szentlelket.
A lehetőség, amit a válaszadásra biztosít a számunkra, kifejezetten nem a kételkedést, hanem a nagyobb magabiztosságot fejezi ki, mert a saját tapasztalataik alapján kialakult meggyőződésük arra kényszerítette őket, hogy ismerjék el igaznak a szavait.
A hit itt egy szókép formájában az evangélium helyett szerepel, amit máshol „a hit törvényének” nevez (Rm3:27), mivel Istennek a Krisztusban adott ingyenes kegyelmét tárja elénk mindennemű cselekedeti érdemek nélkül. A Lélek itt szerintem az újjászületés kegyelmét jelenti, mely közös minden hívő számára, bár nincs kifogásom az ellen sem, hogy azokra a különleges ajándékokra vonatkoztassuk, melyekkel az Úr abban az időben az evangélium prédikálását tüntette ki. Ennek ellene vethető, hogy a Lelket ebben a vonatkozásban nem mindenki kapta meg.
Pál céljai számára azonban elegendő volt, hogy a galaták tudták: a Szentlélek ebben az egyházban Pál tanításához társult, s a hívők különféleképpen lettek felruházva a Lélek ajándékaival az egyetemes épülés szem előtt tartásával. Azt is kifogásolhatják, hogy ezek az ajándékok nem voltak az örökbe fogadás tévedhetetlen bizonyítékai, így nem vonatkoznak a jelen kérdésre. Erre azt mondom: elegendő volt, mikor az Úr Pál tanítását az Ő Lelkének látható ajándékaival erősítette meg. A dolog még egyszerűebb nézete az, hogy az örökbefogadás közönséges előjoga által különböztek, mielőtt a csalók előhozakodtak volna a kiegészítéseikkel. „A kiben ti is”, mondja az efézusiaknak, „minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével” (Ef1:13).

3. Ennyire esztelenek vagytok? Az igemagyarázók nem értenek egyet a Lélek és a test szavakat illetően. Véleményem szerint Pál arra céloz, amit a Lélekről mondott. Mintha ezt mondta volna: „Mivel az evangélium tanítását a Szentlélek hozta el nektek, az utatok kezdete lelki volt, most azonban rosszabb állapotba estetek vissza, mondhatni a Lélektől a testbe”.
A test vagy a külsődleges és elhalványuló dolgokat, például a ceremóniákat, főleg mikor azokat elkülönítik Krisztustól, vagy pedig a halott és egyre halványuló tanítást jelöli. Furcsa következetlenség volt a ragyogó kezdetük és a jövőbeli fejlődésük között.

4. Annyit szenvedtetek hiába? Ez újabb érv. Miután annyit szenvedtek az evangéliumért, most az egészet egy pillanat alatt veszni hagynák? Sőt, feddés formájában közli velük, mintha el akarták volna veszíteni a sok, a hitért megvívott látványos küzdelemből fakadó előnyöket. Ha a valódi hitet Pál nem vitte el hozzájuk, akkor elhamarkodottság volt bármit is elszenvedni egy rossz ügy érdekében.
Ők azonban megtapasztalták Isten jelenlétét az üldöztetések közepette. Ennek megfelelően vádolja a hamis apostolokat arra irányuló rosszakarattal, hogy megfosszák a galatákat ezektől az értékes díszeiktől. A panasz enyhítése végett azonban hozzáteszi: ha ugyan hiába, s ezzel serkenti az elméiket a várakozásra valami jobb dologra, és felrázza őket a bűnbánat gyakorlására. Az összes büntetés mögött ugyanis nem az emberek kétségbeesésbe kergetése, hanem a jobb útra terelése a cél.

5. Annakokáért, a ki a Lelket szolgáltatja néktek. Most nem az újjászületés kegyelméről beszél, hanem a Lélek más ajándékairól, mert az előzőhöz képest világosan más témába kezdett bele. Arra figyelmezteti őket, hogy a Szentlélek összes ajándéka, melyekben kiemelkedtek, az evangélium gyümölcsei, azé az evangéliumé, amit a saját szájával hirdetett közöttük.
Új tanítóik ezektől az ajándékoktól fosztották meg őket, mikor elhagyták az evangéliumot, és másfajta tanításhoz szegődtek. Annak az értéknek az arányában, amit ezeknek az ajándékoknak tulajdonítottak - s amihez az apostol itt a csodákat is hozzáteszi - kellett volna még gondosabban és elhatározottabban ragaszkodniuk az evangéliumhoz.