logo

XXX September MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Rómában megszilárdul a helyzet

Marius halála után Rómában lassan helyreállott a rend. Cinna belátta, hogy a rémuralom egy ideig fenntartható, állandó állami berendezéssé azonban nem lehet tenni. Hogy a hagyományos törvényesség látszatát megóvja, és a személyes uralom gyanúját kerülje, a Marius halálával megürült consuli tisztségre, consultársává az igen előkelő, patríciusnemzetségből származó, L. Valerius Flaccust választotta.
L. Flaccus, a volt praetor, már az előző évben a popularisok mellé állt, sőt az ő segítségével, pontosabban az ő árulása révén sikerült Mariusnak a védekező Ostiát bevennie, hogy azután a kikötővárost elpusztítsa.

Az ellenzéket elnémították, az optimaták jó részét elpusztították, aki pedig élve maradt, elmenekült, és most Sulla táborában tartózkodott. Az új consulok, Cinna és Flaccus, első legfontosabb intézkedése az volt, hogy Sulla valamennyi törvényét hatálytalaníttatták. Ennek ellenére felmerül az a nem teljesen alaptalan feltevés, hogy igyekeztek megtalálni Sulla megnyerésének az útját, hogy legióival közösen harcoljanak a pontosiak ellen. Ezt azonban csak feltételezhetjük, mert könnyebbnek látszott a tüzet a vízzel összebékíteni, mint a popularisokat Sullával megegyezésre bírni.

Valerius Flaccus egy törvényjavaslatot fogadtatott el, amelynek értelmében az adósságok egynegyed részét a hitelezők terhére törölni kell (Lex Valeria de aera alieno). A gazdagok, a bankári tevékenységet folytató lovagok felháborodtak! Hiszen eddig éppen a lovagok támogatták a popularisokat, és most éppen azok károsítják meg őket. Ámbár - valljuk meg - a kifogások törvényt a fennálló helyzet sok tekintetben igazolta. Már az ephesosi parancsot követő vérengzések a római és italiai gazdasági életet súlyosan érintették.
Nemcsak több tízezer ember pusztult el Kis-Ázsiában, de igen sok üzletember is elvesztette közel-keleti érdekeltségét, a kincstárba pedig nem folytak be a tartományok illetékei, adói. Mindehhez hozzájárult az utolsó évek szinte állandó válsága nyomán keletkezett gazdasági pangás. Számos eladósodott birtokost megkárosított a „szövetséges-háború” is, sok rabszolga elhagyta a földeket, hogy Mariusék seregeihez csatlakozzék.
A hitelezők markában vergődő kiskereskedők, kézművesek elvesztették vásárlóképes megrendelőik zömét, hiszen a vagyonos emberek közül sokan elköltöztek, elmenekültek a személyes biztonságot nem nyújtó Rómából. Az üzleti élet másik nagy gondját a Livius Drusus törvénye alapján vert pénzérmék okozták, mert senki nem tudta biztosan, hogy milyen értékű ezüstpénz van a birtokában.
A nem tőkeerős gazdasági egyedek (és ezek voltak többségben) mind nehezebb helyzetbe kerültek, amit kerestek, elment kamatra vagy - ha erre módjuk nyílt - tőketörlesztésre. Valerius Flaccus törvénye kétségtelenül segített rajtuk, és bizonyos mértékig hozzájárult a gazdasági élet csekély fellendüléséhez. A rend védelmezői, az anyagilag megkárosítottak viszont felháborodottan bírálták a jogszabályt, és a magánjogba ütköző, súlyos sérelemnek tartották.

L. Valerius Flaccus ezután megkapta Asia tartomány helytartói tisztét, illetve ezt neki kellett Sullától elvennie, sőt - ha erre mód van - elfogatni a törvényen kívül helyezett Sullát, majd kivégeztetni. A parancsnoksága alá helyezett legiókkal pedig Mithridatés hadai ellen kellett vonulnia. Nem lehet megállapítani, hogy a kiadott rendelkezést a római kormányzat mennyire vette komolyan, mivel aligha volt kétséges, hogy a katonai szempontból gyenge Flaccus képtelen felvenni a küzdelmet Sullával, hiszen a saját hadserege sem ismeri.
Fölöttébb elgondolkoztató, hogy erre a nagy vállalkozásra mindössze két legiót bocsátottak Flaccus rendelkezésére. Ezzel a kis sereggel akarta volna felvenni a küzdelmet Mithridatés nagy haderejével, amelyet a kipróbált, nagyhírű Archelaos vezényelt? Vagy ezzel a két legióval akarta volna legyőzni Sulla harcedzett, vezéréhez hű öt legióját? Vagy annyira hiszékenyek voltak Rómában, hogy feltételezték a sullai hadsereg átállását a szinte ismeretlen Flaccushoz?

Rómában a hatalom birtokosai nem számoltak Sulk esetleges hazatérésével, hiszen Italiában nem toboroztak újabb hadsereget, amely a partraszállást megakadályozta volna, sőt még a kikötőket sem biztosították. Sulla csapatszállító hajói akadálytalanul befuthattak volna. Éppen ezért nem zárható ki annak a feltételezése, hogy a consulok és a senatus bíztak Sulla megnyerésében, s lehet, hogy Flaccust bízták meg az erre vonatkozó tárgyalásokkal.
Valamiképpen kiengesztelésére gondoltak, hogy azután seregét egyesítve Flaccus két egiójával, mielőbb megverik Mithridatést. Visszaszerzik az elveszett és Róma gazdasági élete szempontjából fontos tartományokat. Így nemcsak a kiesett állami jövedelmeket szerzik vissza, hanem lecsendesítik a méltatlankodó lovagokat is, hogy ismét kárpótolják magukat a provinciák kizsákmányolásával.

L. Valerius Flaccus tehát i. e. 86. év elején seregével hajóra szállt. Legatusként az elsőként, becsvágyó nobilist, C. Flavius Fimbriát osztották be hozzá, aki talán valamilyen ellenőrző feladatot is játszhatott a nem mindenképpen megbízható főparancsnok mellett. Emlékezzünk: Fimbria a rémuralom véres kezű vezetőjeként vált hírhedtté.

Forrás: Ürögdi György - Kard és Törvény (Sulla és kora) Gondolat - Budapest 1974