logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Marcus Antonius V rész.

77. Mikor Antonius megtudta, hogy Kleopatra él, megparancsolta szolgáinak, sietve emeljék fel, és vigyék a sírbolt ajtajához. A királynő azonban nem nyitotta ki az ajtót, hanem megjelent az egyik ablakban, s köteleket és zsinegeket engedett le. Antoniust ezekkel megkötözték, és Kleopatra saját maga húzta fel két asszony segítségével, mert egyedül ezeket bocsátotta be magához a sírboltba. Mint a jelenlevők elmondták, soha nem láttak ennél szánalmasabb látványt, Antonius, mialatt vértől borítva, haldokolva húzták felfelé himbálózva a kötélen, karját kitárta Kleopatra felé. Nem volt könnyű feladat asszonyoknak felhúzni a testet.
Kleopatra mindkét karjával belekapaszkodott a kötélbe, arca eltorzult az erőfeszítéstől, közben a lent állók biztatták, s vele együtt élték át aggodalmait. Mikor végre sikerült felhúzniuk, s ráfektették egy pamlagra, Kleopatra levetette köntösét és Antoniust abba takarta be, mellét verdeste és tépte kezével. Antonius arcáról a vért törölgette, urának, férjének és imperatorának szólította, és az iránta érzett szánalomból csaknem teljesen megfeledkezett saját nyomorúságáról.
Antonius csillapította Kleopatra sírását, és bort kért, vagy mert szomjas volt, vagy mert azt remélte, hogy így gyorsabban meghal. Majd mikor ivott, azt ajánlotta Kleopatrának, hogy gondoljon saját biztonságára, ha ezt önmaga megszégyenítése nélkül teheti, s hogy Caesar barátai közül leginkább Proculeiusban bízzék. Ne sajnálja őt sorsa rosszra fordulásáért, mondotta, hanem tartsa inkább szerencsésnek azért a sok jóért, amelyben része volt, mert ő a legnagyobb hírnévre tett szert, és a legnagyobb hatalmat szerezte meg magának az emberek közt; most sem pusztul el nemtelenül, mert római győzött le rómait.

78. Alig halt meg Antonius, amikor Caesartól megérkezett Proculeius. Miután ugyanis Antonius kardjával mellbe döfte magát, és utána Kleopatrához szállították, Dercetaius, egyik testőre elvette tőle, és ruhája alá rejtette kardját, majd Caesarhoz sietett, elsőnek jelentette Antonius halálát, s megmutatta a vérrel borított kardot.
Midőn Caesar ezt meghallotta, bement sátrába és megsiratta Antoniust, aki rokona és uralkodótársa volt, s akivel oly sok közös küzdelmet és harcot vívtak; azután elővette leveleit, és felolvasta összehívott barátai előtt, hogy bebizonyítsa, ő mindig mennyi jóindulattal és igazságosan írt hozzá, s Antonius sértő hangon és gőgösen válaszolt. Ezután elküldte Proculeiust, hogy ha csak lehetséges, Kleopatrát élve kerítse kézre, mert Caesar féltette a kincseket, és nagy dicsőségnek tartotta volna, ha Kleopatrát magával viheti diadalmenetére. Kleopatra nem akarta Proculeius kezére adni magát, de azért a sírboltnál tárgyalni kezdtek, amikor Proculeius a földszinten levő ajtóhoz odament. Az ajtót erősen elzárták, de a hang áthallatszott rajta. Kleopatra királyságot kért fiai számára, Proculeius pedig biztatta, hogy bízzék Caesar jóindulatában.

79. Proculeius szemügyre vette a helyet, s jelentést tett Caesarnak; erre Gallust küldték el, hogy újabb tárgyalást folytasson a királynővel, aki az ajtóhoz ment, és tudatosan elhúzta a beszélgetést. Közben Proculeius létrát támasztott a sírbolt falához, és behatolt a helyiségbe azon az ablakon keresztül, amelyen át Antoniust az asszonyok bevitték. Proculeius azonnal lement két szolgájával ahhoz az ajtóhoz, ahol Kleopatra állt és Gallusszal tárgyalt.
A Kleopatrával együtt a sírboltba bezárkózott asszonyok közül az egyik ekkor hangosan felkiáltott: „Szerencsétlen Kleopatra, élve kerülsz a kezükbe!” Erre a királynő megfordult, s amikor megpillantotta Proculeiust, megpróbálta mellbe szúrni magát; övében ugyanis olyan tőrt rejtett el, amilyent a rablók szoktak használni. Proculeius gyorsan odarohant hozzá, átfogta mindkét karjával, és így szólt:
„Igazságtalan dolgot követsz el, Kleopatra, magaddal is és Caesarral is, mert meg akarod fosztani attól, hogy megmutassa nagy jóságát hozzád, és azt a rossz hírét keltenéd a legkegyesebb uralkodónak, hogy hitszegő és kiengesztelhetetlen.” A tőrt ezzel elvette tőle, és a ruháját is kirázta, nem rejteget-e mérget magánál. Caesar azzal a paranccsal küldte oda Epaphroditosz nevű szabadosát, hogy a legszigorúbban vigyázzon Kleopatra életére, de különben teljesítse minden óhaját és kívánságát.

80. Caesar ekkor bevonult Alexandriába; közben Areiosszal, a filozófussal beszélgetett jobbjába karolva, hogy az iránta mutatott megtiszteltetéssel növelje polgártársai megbecsülését és csodálatát. Majd bement a tornacsarnokba, és felment a számára emelt szónoki emelvényre. A polgárok félelmükben a földre vetették magukat, de Caesar szólt, hogy keljenek fel, s azt mondta, a nép minden bűnét megbocsátja először városuk alapítója, Alexandrosz miatt, másodszor mert csodálattal adózik városuk szépségének és nagyságának, harmadszor, hogy kedvét keresse barátjának, Areiosznak. I
lyen megtiszteltetésben részesítette Caesar Areioszt, s kérésére sok más embernek is megbocsátott. Ezek között volt Philosztratosz, aki az akkor élt szofisták közül a legügyesebben tudott rögtönzött beszédeket tartani, de, bár ehhez semmi joga nem volt, akadémikus filozófusnak adta ki magát; Caesar emiatt megvetette, és eleinte nem hallgatott Areiosz kérésére. Philosztratosznak melléig érő ősz szakálla volt, a könyörgők gyászruháját vette fel, folyton Areiosz sarkában volt, és állandóan ezt a verssort hajtogatta:

Oltalmazója bölcs a bölcsnek, hogyha bölcs.

Mikor Caesar ezt meghallotta, megbocsátott neki, inkább azért, hogy megszabadítsa Areioszt az irigységtől, mint Philosztratoszt a félelemtől.

81. Antonius gyermekei közül Antyllust, akinek anyja Fulvia volt, nevelője, Theodórosz elárulta, úgyhogy kivégezték. Miután fejét a katonák levágták, Theodórosz ellopta azt a nagy értékű drágakövet, amelyet a fiú a nyakában hordott, s az övébe varrta. Bár tagadott, a lopást rábizonyították és keresztre feszítették. Kleopatra gyermekeit szolgaszemélyzetükkel együtt őrizetben tartották, de jó bánásmódban részesültek. Caesariont, akinek természetes apja állítólag Iulius Caesar volt, édesanyja sok kinccsel együtt Aithiopián át elküldte Indiába. De Rhodón, egy Theodóroszhoz hasonló nevelő, azt állítva, hogy Caesar hívja vissza a trónra, rábeszélte a visszatérésre. Mikor Caesar ezen tanakodott, Areiosz így szólt hozzá:

Sok császár sose jó.

82. Caesariont később Kleopatra halála után Caesar kivégeztette; Antonius holttestét azonban, bár sok király és hadvezér kérte, hogy eltemessék, nem vette el Kleopatrától. Antoniust így a királynő temette el tulajdon kezével, királyi pompával, és a temetéshez mindent megkapott, amit csak akart. De a sok gyász és fájdalom miatt magas láza volt. Kleopatra ugyanis annyira verdeste mellét, és úgy felsebezte, hogy gennyes gyulladást kapott, aminek csak örült, mert ezt ürügyül használhatta fel, hogy az ételeket megvonja magától, és így végezzen magával, mielőtt ebben megakadályozzák.
Bizalmas emberének és orvosának, Olümposznak bevallotta szándékát, sőt tanácsát és segítségét is kérte az öngyilkossághoz, amint azt az orvos visszaemlékezéseiben elbeszéli. Caesar azonban megsejtette, gyermekei miatt megfélemlítette és megfenyegette. Erre Kleopatra úgy megadta magát, mintha Caesar ostromgépet vonultatott volna fel ellene; és hagyta, hogy testét kellőképpen ápolják és táplálják.

83. Néhány nappal később Caesar maga is felkereste Kleopatrát, hogy beszélgessen vele és megvigasztalja. Mikor belépett hozzá, szegényes szalmazsákon feküdt egyszerű khitónban. Kleopatra nyomban felugrott és kuszált hajjal, zavart arckifejezéssel Caesar lába elé vetette magát; hangja reszketett, szeme beesett volt. Mellén láthatók voltak a sebhelyek, és teste semmivel sem volt jobb állapotban lelkénél; s mégis, bájossága és magabiztos szépsége még akkor sem hunyt ki teljesen, sőt nyomorúságos állapota ellenére is mintha belülről csillogott volna és átsugárzott volna arcvonásain. Caesar felszólította, feküdjék vissza fekvőhelyére, ő maga is leült mellé.
Kleopatra ekkor mentegetőzni kezdett, s a történtekért a kénytelenséget és Antoniustól való félelmét okolta. Caesar azonban minden állítását megcáfolta, mire gyorsan hangnemet változtatott, szánalmat akart kelteni maga iránt, és úgy kérlelte Caesart, mint aki életéhez ragaszkodik. Végül átadta kincseinek jegyzékét, s ekkor egyik kincstárnoka, Szeleukosz szemrehányást tett neki, mert egyes dolgokat, mintha el akarná lopni, eltitkolt. Kleopatra ekkor felugrott fekhelyéről, hajánál fogva megragadta a kincstárnokot, és többször arcul verte. Ezen Caesar csak mosolygott, és csendesítette.
„Hát nem szörnyű dolog ez, ó, Caesar - szólt -, hogy amikor ilyen állapotban vagyok, te idejössz hozzám, beszélgetsz velem, és közben saját szolgáim bevádolnak nálad, mert esetleg női csecsebecséimből egyet s mást félretettem, de nem saját magamnak, én szerencsétlen sorsú teremtmény, hanem hogy valami csekély ajándékot adhassak Octaviának és a te Liviádnak, és így általuk kegyesebb és engedékenyebb légy hozzám.” Caesar megörült Kleopatra szavainak, mert azt gondolta, hogy mindenképpen ragaszkodik az élethez. Azt mondta tehát neki, hogy ezeket a dolgokat intézze tetszése szerint, és biztosította róla, hogy minden reményén felüli kegyességgel bánik majd vele; majd abban a hitben távozott, hogy rászedte Kleopatrát, pedig valójában a királynő vezette őt félre.

84. Volt Caesar bizalmas hívei között egy előkelő ifjú, név szerint Cornelius Dolabella. Ez nagy jóakarattal viseltetett Kleopatra iránt, s kérését teljesítve titokban értesítette róla, hogy Caesar szárazföldön készül útra kelni Szírián át, s elhatározta, hogy harmadnap őt is elküldeti gyermekeivel együtt. Midőn Kleopatra ezt meghallotta, először arra kérte Caesart, egyezzék bele, hogy halotti áldozatot mutasson be Antoniusnak; amikor erre engedélyt kapott, a sírboltba vitette magát, és udvarhölgyei társaságában átölelte az urnát, és így szólt: „Ó, drága Antoniusom, nemrégiben még szabad kézzel temettelek itt el, de most már mint fogoly mutatok be neked halotti áldozatot.
Gondosan őriznek, hogy mellemet verve és sírva el ne csúfíthassam fogoly testemet, s épségben megtartsanak a feletted tartandó diadalmenetre. Ne várj tőlem több tiszteletadást és halotti áldozatot, ez az utolsó, amelyet Kleopatra hoz neked. Míg éltünk, semmi nem választott el egymástól, de halálunkban, úgy látszik, helyet cserélünk. Te, a római, itt fekszel sírodban, én pedig, szerencsétlen asszony, Itáliában, s nekem a te hazád földjéből csak ennyi jut majd osztályrészemül. De ha a te hazád isteneinek van még hatalma és ereje (mert az itteniek elárultak bennünket), ne hagyd el feleségedet életében, és ne engedd, hogy személyemben üljenek rajtad diadalt, hanem rejts el, és temess itt el magaddal, mert ezernyi csapás között egy sem volt olyan nagy és szörnyűséges, mint az a rövid idő, amelyet nélküled kellett élnem.”

85. Panaszos szavai után megkoszorúzta s átölelte az urnát, és fürdőt készíttetett magának. Fürdő után asztalhoz dőlt egy kerevetre, és gazdag lakomát fogyasztott el; ekkor falusi birtokáról kosárral kezében egy ember érkezett a palotába. Az őrök megkérdezték, mit hozott magával, erre levette a kosár fedelét, s megmutatta, hogy fügével van tele. Az őrök megcsodálták, hogy milyen szép nagy fügéket hozott, s erre megkínálta őket, vegyenek belőle.
Az őrök hitelt adtak szavainak, és mondták neki, hogy vigye be. Kleopatra a vacsora után elővette már megírt és lepecsételt írótábláját, s elküldte Caesarhoz, majd mindenki mást elküldött két udvarhölgye kivételével, és bezárta az ajtókat.
Caesar felnyitotta az írótáblát, és amikor elolvasta Kleopatra kérését és rimánkodását, hogy engedje meg eltemettetését Antonius mellett, azonnal megértette, mi történt. Először saját maga akart segítségére sietni, azután gyorsan másokat küldött, hogy járjanak utána a dolognak.
A halál gyorsan bekövetkezett. Mikor Caesar emberei futva megérkeztek, úgy találták, hogy az őrök nem vettek észre semmit. Kinyitották az ajtókat, és ott látták Kleopatrát királyi díszben holtan az aranyveretű kereveten. Udvarhölgyei közül Eirasz haldokolva feküdt lábánál, Kharmion pedig kábultan és csaknem teljesen elalélva igazgatta a koronát úrnője fején. Valaki haragosan rákiáltott: „Szép dolog ez, Kharmion!” „A legszebb - felelte erre az udvarhölgy -, és méltó olyan sok király sarjához.” Többet nem is szólt, és összerogyott a kerevet előtt.

86. Mondják, hogy a mérges kígyót a levelekkel betakart fügék alatt csempészték be Kleopatrához; ő kívánta így, hogy ne tudja, mikor harap testébe a fenevad. Mégis amikor kivett néhány fügét, meglátta a kígyót, és így szólt: „Mégiscsak itt van”, s mezítelen karját odatartotta a kígyónak, hogy harapjon bele. Mások azt mondják, hogy a kígyót vizeskorsóban rejtegette, egy aranyguzsallyal piszkálta és ingerelte, mire ráugrott s belemart a karjába. De az igazság sohasem derült ki; egyesek azt is mondják, hogy a mérget egy hajtű kivájt belsejébe tette és a hajában rejtette el, de sem a tűszúrás helyét, sem a méregnek nem találták nyomát a testén.
A kígyót sem találták meg a szobában; egyesek azonban azt állították, hogy nyomát látták a tengerhez közel abban az irányban, amerre a szoba ajtaja és ablaka nyílt. Ismét mások azt állították, hogy Kleopatra karján két, egészen kis szúrás nyoma látszott. Úgy látszik, ennek adhatott hitelt Caesar is, mert mikor a diadalmenetben Kleopatra szobrát vitték, karjára tekerőzött kígyóval ábrázolták. Állítólag így történt mindez.
Caesart nagyon bántotta Kleopatra halála, mégis megcsodálta nemes gondolkodását, és holttestét Antoniuséval együtt fényesen és királyi pompával temettette el, s intézkedett udvarhölgyeinek díszes temetéséről is. Kleopatra harminckilenc éves korában halt meg, huszonkét évig tartó uralkodás után, amelyből több mint tizennégy éven át megosztotta Antoniusszal uralmát. Antonius egyesek szerint ötvenhat, mások szerint ötvenhét évig élt. Antonius szobrait ledöntötték, de Kleopatráéit meghagyták. Egyik barátja, Arkhibiosz ugyanis kétezer talentumot adott Caesarnak, hogy szobrait ne érje ugyanaz a sors, mint Antoniuséit.

87. Antonius három feleségétől hét gyermeket hagyott maga után; ezek közül Caesar egyedül Antyllust, a legidősebbet végeztette ki. A többieket Octavia vette magához, és saját gyermekeivel együtt neveltette fel őket. Kleopatrát, Kleopatra leányát Octavia mégis Iubához, a legműveltebb királyhoz adta feleségül. Fulviától született fia, Antonius olyan magas polcra emelkedett, hogy míg Caesar kegyeiben az első helyet Agrippa, a másodikat Livia gyermekei foglalták el, Antoniust mindenki harmadik helyen tartotta számon. Octaviának Marcellustól két leánya és egy fia, Marcellus született.
A fiút Caesar örökbe fogadta és vejévé tette, a leányok közül pedig az egyiket Agrippához adta nőül. Minthogy pedig Marcellus fiatal házas korában meghalt, és Caesar más barátai közül nem tudott könnyen kedvére való vőt választani, Octavia azt ajánlotta, hogy Agrippa vegye feleségül Caesar leányát, miután a maga feleségétől elvált. Erre először Caesart vette rá, majd Agrippát is. Így Octavia leányát visszavette magához, és Antoniusszal házasította össze, Caesar leányát pedig Agrippa vette el feleségül.
Antoniusnak két leánya született Octaviától; ezek közül az egyiket Domitius Ahenobarbus vette feleségül, a másikat pedig, az erkölcsösségéről és szépségéről híres Antoniát, Drusus, Livia fia és Caesar mostohafia. Ebből a házasságból származott Germanicus és Claudius; közülük Claudius később a trónra került. Germanicus gyermekei közül Caius dicsőségesen uralkodott, de csak rövid ideig; feleségével és gyermekével együtt hamarosan meggyilkolták, míg Agrippina, akinek Ahenobarbustól Lucius Domitius volt a fia, Claudius Caesar felesége lett; Claudius, miután Agrippina fiát örökbe fogadta, Nero Germanicusnak nevezte el. Nero, aki már az én életemben került trónra, megölte anyját és eszeveszett őrültségével csaknem romba döntötte a római birodalmat. Nero ötödízigleni leszármazottja volt Antoniusnak.


Forrás:
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok
Fordította: Máté Elek