Antonius eddig is összeköttetésben állt Kleopátrával, tájékoztatta terveiről, szándékairól, s így a királynő hamarosan megérkezett Laodikeiába. Antonius Kleopátrát menten feleségül vette, anélkül, hogy Octaviától törvényesen elvált volna! A római törvények értelmében Antoniusnak Kleopátrával kötött házassága érvénytelen volt.
Feltételezhető, hogy Antonius ugyanúgy érvelt, ahogy azt Caesarnak tulajdonították, mikor a maga részére megengedhetőnek tartotta a többnejűséget, azzal az eltéréssel, hogy Antoniusnak már volt fiúgyermeke Fulviától. Talán a királynő csak akkor járult volna hozzá az Antonius-féle tervhez, ha vele házasságot köt. Nem csupán azért, hogy a férfit még jobban magához kösse, hanem ezáltal a ptolemaiosi dinasztia számára a tervezett nagykoalícióban kimagasló helyzetet akart biztosítani. Kleopátra szárnyaló képzeletének bizonyára nem volt ellenére Antoniusnak még kissé ködösnek tűnő terve, de erős valóságérzésével inkább azon volt, hogy a Ptolemaiosok birodalmát régi nagyságában helyreállítsa, mert ennek volt reális alapja.
Az idő akkoriban a Közel-Keleten is kevésbé dinamikusan telt el, az elmúlt idők dicsőségét ismét felragyogtathatja majd a királyi pár, a megszerzendő országok trónjaira pedig gyermekeiket ültetik.
Kleopátra az Antoniusszal kötött házasságától egyelőre országa függetlenségének hatékonyabb biztosítását, területének gyarapítását akarta elérni, a távoli tervek is biztató kilátásokkal kecsegtettek. Kormányozni annyi, mint a jövőt tervezni, ezt Kleopátra is tudta. Kétségtelen, hogy Antoniusnak a Közel-Keleten nagy volt a hatalma, mindenesetre elég ahhoz, hogy amennyiben a királynő elgondolásait meggátolja, Egyiptom sorsát megpecsételje.
Viszont Antonius is jól tudta, hogy Egyiptom meghódítása a Közel-Kelet uralkodói, népei szemében többet ártana, mint használna, az erős, független ptolemaiosi birodalom mindenképpen használna neki. Így mind a ketten józanul átgondolták a házasságkötéssel járó előnyöket, természetesen nem tagadható az a szenvedély sem, amely a két embert egymáshoz fűzte.
Az esküvőt még i. e. 37-ben ősi makedón szertartás szerint nagy fénnyel ünnepelték meg, és ez időtől kezdve, az Adriai-tengertől keletre fekvő területeken minden ember számára Antoniust Kleopátra hites férjének tekintették. Kleopátra és Antonius tehát négyévi távollét után ismét egymáséi lettek, hogy mindhalálig kitartsanak egymás mellett. Kleopátra lelkében ezek az évek nem múlhattak el nyomtalanul, hiszen kedvese, Antonius megnősült.
Athénban, ebben az ősei támogatta görög városban mindenütt Octaviával mutatkozott, és gyűlölt vetélytársa, mint a római triumvir felesége ünnepeltette magát! Mennyire megalázónak érezhette ezt a büszke Ptolemaios sarj. De most visszatért hozzá Antonius, és Kleopátra éreztetni akarta fölényét. A megcsalt, megbántott asszony tüntetni akart a római asszony fölött aratott győzelmével. Az ő kívánságára ülték meg a menyegzőt fényes külsőségekkel, hadd szerezzen ország-világ tudomást az egyiptomi királynő házasságáról.
Tudta, hogy Antoniusnak nincs ellenére, sőt kedve szerint való a fény és ragyogás, a királyi pompa. Az i. e. 37-ről 36-ra forduló telet nagyszerű mulatságok jegyében, Antiochiában töltötték el. Ezt az Orontés-parti várost meg I. Seleukos Nikator, a diadochos (anyai ágon Kleopátra egyik őse) alapította, utódai pedig tovább fejlesztették. Mikor Cn. Pompeius Magnus a Seleukidák egykori királyságából, Syria néven római tartományt szervezett, Antiochia lett a provincia fővárosa, és nem hogy hanyatlott volna, sőt tulajdonképpeni fejlődése ekkor kezdődött el. Fénye, ragyogása hamar elérte Alexandriáét, Rómáét, a Közel-Keleten híres volt fényűzése, gazdag polgársága. Fejlett kereskedelme révén a lakosság életszínvonala igen magas fokon állott, világvárosi színvonalra emelkedett. Kleopátra kifinomult örömök élvezetével feledtetni akarta Antoniusszal Octaviát (nem ment nehezen), de azért nem mulasztotta el, hogy becsvágyó céljai kielégítésére férjétől engedményeket csikarjon ki.
A királynő újabb területekkel kívánta országát gyarapítani, hogy visszaállítsa nagy őse, II. Ptolemaios Philadelphos egykori birodalmát. Elgondolása nem volt megalapozatlan. Jól látta, hogy a terjeszkedő nagy római birodalom mellett az önálló Egyiptom sorsa kilátástalan, legjobb esetben is csak hűbéres királyságként tűrnék meg létezését.
A Caesar meggyilkolását követő polgárháború következtében azonban a birodalom megoszlott, két részre bomlott, és ezzel lényegesen meggyöngült. Így az önálló, a független Egyiptom fennállása - legalábbis egyelőre - nem forgott veszélyben.
A birodalom keleti részéről Egyiptomot nem fenyegette veszély, hiszen világos, hogy az Antonius vezette keleti tömbben Egyiptom, kulcshelyzete folytán előnyös helyzetet élvezett. A birodalom nyugati részében pedig Octavianust annyi megoldatlan probléma kötötte le, hogy alig valószínű az Antoniusszal való kenyértörés. és ha mégis így alakulnának a dolgok? Antonius kitűnő hadvezér, a szinte kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkező Közel-Kelet birtokában Octavianust előbb-utóbb térdre kényszeríti.
Már csak ezért is akarta Kleopátra a nagy ptolemaiosi birodalmat visszaállítani, egységessé szervezni, hogy az esetleges Ieszámolásra felkészülhessen. Utána pedig majd Kleopátra és gyermekei uralkodnak birodalmuk felett.
Antonius egyelőre - egyfajta nászajándékként - Chalkist adta Kleopátrának, a római tartományokhoz nem akart hozzányúlni, épségüket - tekintettel a környezetében tartózkodó rómaiakra - megcsorbítani. Chalkis a Libanon és Antilibanon hegység között fekvő, helyzeténél fogva jelentékeny ország volt, amely Koilé Syria néven régebben a Ptolemaiosok tulajdonát alkotta, és mindig a Seleukidákkal való viszály egyik oka volt.
Chalkis királya, Lysanias i. e. 40-ben a parthusok mellé állott, ami Antoniusnak ürügyül szolgált arra, hogy elfogassa, kivégeztesse, országát pedig Egyiptomnak engedje át. Kleopátra ezt az adományozást csak első lépésnek tekintette, igényt tartott Iudaeára is. Iudaea felett azonban, a rómaiak jóvoltából Herodés király uralkodott.
Anyósa, Alexandra kezdetben kedvelte őt, miután azonban a király a tizenhat eves Aristobulost, sógorát nem nevezte ki főpappá, amely méltóság a hagyománynak megfelelően őt megillette volna, Alexandra meggyűlölte vejét. Ismerve Kleopátra nagy befolyását, hozzá fordult, intézze el Antoniusnál sérelme orvoslását. Ez idő tájt éppen Alexandra udvarában tartózkodott Q. Dellius, a sima szavú, ravasz diplomata. Rábeszélte Herodes anyósát, hogy feltűnően szép gyermekeinek arcképét készíttesse el, és küldje meg Antoniusnak, aki a szépség iránt felettébb fogékony.
Így is történt. De Antonius nem merte Mariammét magához kéretni, tartott Kleopátra (sőt Herodés) féltékenységétől. A sok intrika miatt Herodés inkább engedett anyósa, Alexandra óhajának, mivel a cselszövésről tudomást szerzett, és nem akarta Antonius neheztelését maga ellen kihívni.
Kinevezte tehát Aristobulost főpappá. Miután azonban úgy látta, hogy az ifjú Jeruzsálemben a kelleténél nagyobb népszerűségnek örvend, egy ünnepségen meggyilkoltatta. Alexandra panaszával ismét Kleopátrához fordult, ismerte Herodés elleni gyűlöletét, és elégtételt remélt. Antonius valóban magához rendelte Herodést, felszólította, hogy igazolja magát.
A király azzal védekezett, hogy országának ő az uralkodója, és joga volt úgy cselekedni, ahogy tett. Minthogy Antonius politikai elgondolásaiban a Herodés kemény kezű uralma alatt álló Iudaea fontos tényezőnek számított, nem volt hajlandó a királyt megbüntetni és az asszonyok kedvéért feláldozni. Kleopátra minden igyekezete kudarcot vallott, és nem ért el egyebet, mint a zsidók királyának halálos gyűlöletét. Mióta Antonius Octavianusszal szakított, ráeszmélt arra, hogy mindinkább szüksége van Kleopátra segítségére. Ha Iudaeát nem is engedheti át neki, majd másként csillapítja területi éhségét.
Tisztában volt azzal, hogy Octavianusszal előbb vagy utóbb kenyértörésre kerül a dolog, Caesar örökségén ketten nem osztozhatnak, az egyiknek - így vagy úgy - távoznia kell a közélet porondjáról. Octavianus aligha mond le a gazdag kisázsiai tartományokról, és nem éri be a szegényebb, kulturálatlanabb nyugati provinciákkal. Antonius pedig semmi körülmények között nem hajlandó a felügyeleti hatáskörébe utalt keleti részeket feladni, mar Kleopátra miatt sem. A háború elkerülhetetlennek látszott, az ideje azonban még nem érkezett el. A fegyveres összecsapáshoz hajókra volt szüksége, korszerűsített hadigályákra.
A Közel- Kelet legerősebb tengeri hatalmának Egyiptom számított, és ezért Kleopátra segítségére feltétlenül rá volt utalva. Kleopátra egyetértett a hajóépítési programmal, hiszen ez megegyezett az ő terveivel is, ha - Antonius újabb, hajóépítésre alkalmas, faanyagban bővelkedő területeket enged át neki. Ez megtörtént.
Az északi Kilikiában fekvő, erdőkben gazdag Tauros hegységgel együtt Kleopátra egykori római területeket kebelezhetett be. A királynő őse, II. Arsinoé példáját követve innen hozatta a hajóépítéshez szükséges kitűnő faanyagot. Antonius Cyprus szigetének uralmában is megerősítette hitvesét, hiszen a sziget réztermelésére és fájára az alexandriai hajóépítőknek szükségük volt.
Cyprus csupán rövid ideig volt római fennhatóság alatt, már Caesar visszaadta kedvesének, Antonius tehát csak megújította Caesar adományozásának jogszerűségét. De a királynő további birtokokat is követelt, Antonius végül is kénytelen volt Iudaea területéhez nyúlni, hogy Kleopátra igényeit kielégítse.
Kleopátra a nagyon jól jövedelmező Jericho környéki balzsam- és datolyatermő ligeteket kívánta, és hogy mindkét fél jól járjon, Antonius úgy rendelkezett, hogy ezek továbbra is Iudaeához tartozzanak, ellenben Herodés nagy összegű bért tartozik értük fizetni - Kleopátrának.
Herodésnek szüksége volt Antoniusra, nem ellenkezhetett vele, kénytelen-kelletlen engedett, és megfizette a kikötött bérösszeget. Kétségtelen, hogy Kleopátra lépésről lépésre előrehaladt célja elérése érdekében, viszont a rómaiak felzúdultak Antonius jogtalan adományozásai miatt, hiszen kétségtelen tény volt, hogy a római fegyverekkel meghódított tartományok területi épségét megcsorbította.