Míg Antonius kudarcot vallott hadvezérként, nyílt házaséletet élt Kleopátrával és egyre inkább egy keleti despota vonásait vette fel, Octavianus rendezte a helyzetet nyugaton, és egyre népszerűbb lett. Leszámolt Sextus Pompeiusszal, Lepidust száműzte, meghódította Illyricumot, kiegyezett a senatori renddel (ennek megpecsételéseként feleségül vette az előkelő Livia Drusillát), Rómában pedig a plebsnek nagy építkezéseken adott munkát, amellett több juttatásban részesítette őket.
Ilyen körülmények között hatásos volt agitációja Antonius ellen, amelyet csak fokozott, hogy ellenfele végrendeletében Alexandriában kívánta eltemettetni magát, és Kleopátrától származó gyermekeire hatalmas vagyont hagyott volna.
A sógorára már csak Octaviával szembeni hűtlensége, majd válása miatt is neheztelő Octavianus Kr. e. 32-ben üzent hadat - Kleopátrának. Antoniusnak ugyanis még mindig jelentékeny bázisa maradt Rómában, így pl. a szakítás után a senatus harmada csatlakozott hozzá.