A dictatori címet örökké eltörölték. Nyilvánosságra hozták a politikus végrendeletét: vagyonából fejenként 300 sestertiust hagyott a plebsre, és megnyitotta a nyilvánosság számára hatalmas kertjeit.
Közben gyülekeztek a fővárosban Caesar veteránjai, akik a fellelkesült plebejusokkal együtt egyre inkább az összeesküvők ellen fordultak. Jelszavukat Lepidus adta meg, amikor kijelentette, hogy Caesar gyilkosait meg kell büntetni. A közhangulatot a caeasariánus vezetők, így Antonius is igyekezett kihasználni. Magához vette a megölt dictator vagyonát és iratait, és halogatta az örökség kiosztását, azonban Caesar temetésén a véres tóga felmutatásával tüzelte a köznépet.
A beszéd olyan tömegmozgalmat indított, amely már az egész római elitet veszélyeztette. Egy dél-itáliai görög - Hérophilosz - aki Caius Marius unokájának adta ki magát, a már-már rabszolgafelkelésre emlékeztető mozgalom élére állt. Végül Antonius maga volt kénytelen kivégeztetni és elfojtani a forrongást. Az apagyilkosként emlegetett összeesküvőknek menekülniük kellett.
A 44-es helyzet meglehetősen zavaros volt: a caesar-párti hadvezérek a kiegyezést támogatták, a senatus optimata csoportjai viszont Sextus Pompeius és Decimus Brutus hadaira támaszkodva polgárháborút akartak kirobbantani. Antonius kiegyezett Pompeiusszal, és keresztülvitte, hogy a számára kisorsolt Macedonia provinciát elcserélhesse Gallia Cisalpinára.
Közben megjelent a színen Caius Octavius is, akit Caesar végrendeletileg örökbe fogadott. Felvette a Caius Julius Caesar Octavianus nevet, és ígéretet tett a hagyaték végrendeletileg megszabott kiosztására. Antonius megtagadta az örökség átadását, mire Octavianus anyai örökségén toborzott katonáival megszállta Rómát, és megkezdte az Antonius elleni agitációt a veteránok körében.