Míg Antonius a hadjárathoz gyűjtött pénzt és hadsereget, Octavianus Itáliában intézkedett a veteránok letelepítéséről, ami népszerűségének megrendüléséhez vezetett Itália sokat szenvedett népet körében. A távollévő Antonius egyre népszerűbb lett, amit epheszoszi amnesztiarendelete csak fokozott.

A keleti tartományok azonban igencsak megsínylették Antonius jelenlétét: a parthus hadjárathoz újabb óriási adókat vetett ki a hajdan Brutusék mögé álló városokra és vazallusokra. Tisztában volt azzal is, hogy Egyiptom támogatására is nagy szüksége van, ezért Kr. e. 41-ben találkozott Ciliciában VII. Kleopátra királynővel, Caesar hajdani szeretőjével, aki oly vonzó volt, hogy Antonius nem volt képes ellenállni neki. Kleopátrával fennálló viszonya természetesen politikai szövetséget is jelentett, azonban kamatoztatására még várnia kellett.

Itáliában ugyanis Kr. e. 41 tavaszán felesége, Fulvia és öccse, Lucius Antonius consul lázadást robbantott ki Octavianus ellen, és hazahívták Marcust, akiről kijelentették, hogy visszaállítja a köztársaságot. Mire azonban Antonius visszaérkezett a félszigetre, a perusiai háború már véget ért Octavianus győzelmével, hála hadvezére, Marcus Vispanius Agrippa hadvezetésének. Ráadásul Kr. e. 40-ben a parthusok is lerohanták Syriát.

Antonius Brundisiumnál (Brindisi) szállt partra, miután szövetkezett Sextus Pompeius-szal egy Octavianusszal kitörő háború esetére. A két triumvir haderői nem voltak hajlandóak egymással harcolni, és miután megérkezett Fulvia halálhíre, megkötötték a békét. Ennek értelmében Lepidust megfosztották nyugati tartományaitól, helyette az afrikai területeket juttatták neki, Antonius megkapta az Adriai-tengertől keletre eső tartományokat, Octavianus pedig a nyugatiakat.
Itáliában mindketten toborozhattak Pompeius és a parthusok ellen. Az egyezség megpecsételéseként Antonius feleségül vette Octaviát, Octavianus megözvegyült nővérét. A következő évben kiegyeztek Sextus Pompeiusszal (puteoli, másnéven misenumi egyezmény). Ez utóbbi egyezség nem volt tartós, a következő évben már kitört a harc a szicíliai hadúr és a triumvir között.

Antonius visszatért keletre, és a hadügyeket Publius Ventidius Bassusra és Caius Sosiusra bízta, akik fényes győzelmeket arattak Syriában és Palestinában. Épp Athénban tartózkodott, amikor Octavianus hű barátját, Caius Cilnius Maecenast küldte érte Kr. e. 37-ben segítségért Pompeius ellen. A tarentumi egyezmény értelmében Antonius 120 hajót adott triumvirtársának 20000 gyalogosért cserében. Ezzel gyakorlatilag megkapta korábbi galliai haderejét.

Kr. e. 36-ban indította személyesen első hadjáratát a parthusok ellen, kihasználva a IV. Phraatész halálát követő trónviszályt. A támadás nem járt sikerrel, noha betört Mezopotámiába: Antonius jelentős veszteségeket szenvedett, és kénytelen volt visszavonulni. Kr. e. 34-ben új hadjáratot indított, ezúttal azonban csak Armenia kaukázusi királyságába, és árulás révén az uralkodót is foglyul ejtette. Ekkor végleg visszatért Alexandria városába, ahol fényes győzelmi ünnepséget tartott.