A consul jobbnak látta sietve a számára kijelölt tartomány felé indulni csapatai élén, azonban a helytartó, Decimus Brutus elsáncolta magát Mutina (Modena) városában, amit Antonius ostrom alá vett. A háborúba hamarosan bekapcsolódott a senatus és Octavianus is: Kr. e. 43. áprilisában a két consul, Caius Vibius Pansa és Aulus Hirtius valamint a propraetori imperiummal felruházott fiatalember haddal vonult Antonius ellen. Ő így két tűz közé került, és két csatában is vereséget szenvedett.
Végül kénytelen volt maroknyi megmaradt emberével Gallia Narbonensisbe menekülni, Lepidushoz, akinek előzőleg ő járta ki a pontifex maximusi tisztséget. Út közben némileg felduzzasztotta seregét, majd a provinciákba érve várakozó álláspontra helyezkedett Lepidushoz és Caesar többi hadvezéréhez (Munatius Plancus, Asinius Pollio) hasonlóan.
Veresége hírére a senatus a haza ellenségévé nyilvánította Antoniust, majd a neki menedéket adó Lepidust is, az összeesküvőket és Sextus Pompeiust pedig a legkülönfélébb megtiszteltetésekkel halmozták el. Ez már tűrhetetlen volt a Octavianus számára is, aki csak saját pozíciója megszilárdítása érdekében paktált le a senatusszal.
Miután hatástalanok maradtak a consulságra irányuló követelései, nyolc legiójával megszállta Rómát, és visszavonatta az említett intézkedéseket (lex Pedia).