Lucullus hadjárata sikert sikerre halmozott. Először a polgári lakosság körében uralkodó Róma-ellenes hangulatot kívánta eloszlatni. Az ősök szellemében akart eljárni, amikor az adószedőket és uzsorásokat, „mint a lakosságot élelmükből kifosztó hárpiákat kiűzte”. „Lucullust nemcsak azok a népek szerették meg, amelyek jóakaratát élvezték, hanem más provinciák is vágyódtak utána, és szerencséseknek mondták azokat, akik ilyen kormányzót kaptak.”

Egészen természetes persze, hogy a római pénzemberek – akik a sullai rend gyengülésével egyre hangosabbak lettek – Rómában kígyót-békát kiabáltak Lucullusra, és igyekeztek őt a nép előtt befeketíteni. A katonák sem örültek annak, hogy vezérük nem engedélyezte a korlátlan rablást az elfoglalt városokban. A háborús sikerek azonban egyelőre megvédték Lucullust az intrikáktól.

Ez a másfélszáz évvel korábbi hannibáli háború arisztokrata hőseihez méltó hadvezér, aki egyaránt magáénak mondhatta a józan megfontoltságot és a vakmerőséget, ügyes hadvezetéssel kiűzte Mithridatészt Asia provinciából, majd tovább üldözte Bithünián és Galatián át egészen Pontoszig. A pontoszi király apósához, az arméniai II. Tigranészhez menekült. II. Tigranész ekkor nagy területeket tartott uralma alatt a Tigris, az Euphratész és az Araxész felső folyásánál, a mai Örmény és Azerbajdzsán SZSZK földjén.
Az ókorban ezt a vidéket Kis- és Nagy-Arméniának (Armenia Mikra, illetve Megalé) nevezték. Nagy-Arménia délnyugati szélén állt e birodalom új fővárosa, Tigranokerta. Itt támadta meg Kr. e. 69-ben mindössze 15 ezer főnyi hadával a mintegy hússzoros erőfölényben levő ellenséget Lucullus, és merész, gyors rajtaütéssel mindkét királyt, Mithridatészt és Tigranészt is megfutamította.

De ezt a kiváló hadvezért, a tartományok népének nagylelkű támogatóját, hadi sikerei teljében fosztotta meg a fővezéri hatalomtól elégedetlenkedő katonáinak lázongása és igazságos intézkedései miatt felháborodó politikai ellenfeleinek intrikája. Kr. e. 66-ban Pompeiusnak kellett átadnia seregeit, hogy így más arassa le a győzelem általa megérlelt kalászát.



Kertész István