Élete végén idejét irodalommal, szórakozással, mulatozással, óriási vagyonának élvezetével töltötte, s emiatt még manapság is az ínyencség megtestesítőjének tartják. Impozáns kertjeit később Decimus Valerius Asiaticus vásárolta meg, akiről Claudius császár feleségére, Messalinára szálltak. Ezzel az irigyelt Lucullus-kertek császári tulajdonba kerültek. Feljegyezték róla, hogy ifjúságától kezdve érdeklődött az irodalom és a filozófia iránt.

Kr. e. 66-ban zsákmánya lett Mithridatész könyvtára, amit tusculumi villájába szállíttatott, és részben megnyitott a köz számára. Cicero és Plutarkhosz egy görög nyelvű történeti munkáját is ismerte, amelyet a szövetséges háborúról írt, de mára már elveszett. Bőkezűen támogatta a különféle művészeket, különösen Arkhiaszt, a költőt és Arkeszilaoszt, a szobrászt; a filozófusok közül az Aszkalóni Antiokhosz tartozott állandó környezetéhez.

Lucullusról mesélik, hogy ő találta ki azt, hogy a sót le kell darálni, így jobban lehet sózni az ételeket.

Szintén köztudott róla, hogy a pontoszi Cerasus városából ő telepítette Európába a cseresznyét, illetve szintén keletről az őszibarackot (korabeli latin nevén pomum persica, azaz perzsa alma).

Lucullusról kapta a nevét a 2003-ban alakult Lucullus Baráti Társaság nevű nonprofit gasztronómiai egyesület, amelynek célja Lucullus emlékéhez hűen megismerni a világot és a kulturális szokásokat az ételeken keresztül.