Lucullus életműve romokban hevert, amikor hazatért. A mithridatészi háború babérjait végül a Lucullus polgári jellegű intézkedéseinek egy részét is visszavonó Pompeius aratta le, miközben elődjétől Caius Memmius néptribunus vádaskodása miatt a triumphust is megtagadták Kr. e. 63-ig. A kialakuló pártharcokban a Pompeius túlzott népszerűségétől és hatalmától tartó arisztokrata konzervatívok vették pártfogásukba, különösen sógora, a rigorózus erkölcsű ifjabb Cato. Lucullus azonban nem volt túlzottan politikus alkat, és nem volt alkalmas az egész párt vezetésére.
Legnagyobb sikere az volt, hogy Cato és Quintus Caecilius Metellus Creticus segítségével a Kr. e. 62-ben hazatérő Pompeius diadalmenetét a következő évig, keleti intézkedéseinek jóváhagyását pedig egészen Kr. e. 60-ig képes volt megakadályozni.

Kr. e. 61-ben tanúskodott hajdani sógora, Clodius ellen annak perében, amivel Pompeius mellett a Kr. e. 60-ban vele triumvirátusra lépő Caius Iulius Caesart és Marcus Licinius Crassust is saját maga ellen hangolta. Caesar egyenesen azzal fenyegette meg, hogy felelősségre vonatja keleti hadjárata miatt.