logo

XXX September MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A két Valerianus.

Sapornak így írt a királyok királya, Velsolus: „Ha tudnám, hogy a rómaiakat egyszer teljesen le lehet győzni, örömömet fejezném ki neked a győzelmedért, amivel dicsekszel. De mivel akár a sors rendelése szerint, akár azért, mert erénye miatt ez a nép szinte mindenre képes, vigyázz, nehogy balul üssön ki számodra és utódaid számára, hogy elfogtad az idős császárt, ráadásul cselvetés révén. Gondold meg, hogy ellenségeik közül milyen hatalmas népeket igáztak le a rómaiak, olyanokat, akik kezdetben gyakran legyőzték őket. Bizony tudomásunk van róla, hogy a gallok is legyőzték őket, és még a hatalmas várost is felgyújtották: most pedig a rómaiakat szolgálják. Mi a helyzet az africaiakkal? Nem győzték-e le ők is a rómaiakat? Most pedig úgyszintén a rómaiakat szolgálják. A távolabb eső és talán kevésbé ideillőpéldák közül nem idézek fel egyet sem.
A pontusi Mithridates egész Asiát a hatalmában tartotta: kétségkívül legyőzték, kétségkívül Asia ma a rómaiaké. Ha a tanácsomra vagy kíváncsi, használd ki az alkalmat a békekötésre, és add vissza Valerianust az övéinek. Jókívánságaimat fejezem ki a szerencsédhez, de csak akkor, ha tudsz vele élni.”

Velenus, a kádusok királya így írt: „Örömmel vettem, hogy a segédcsapatok teljes létszámban és sértetlenül tértek vissza hozzám. Ám egyáltalán nem tartom szerencsésnek, hogy fogságba esett Valerianus, az uralkodók uralkodója, szerencsésebbnek tartanám, ha visszakerülne a népéhez. A rómaiak ugyanis még veszélyesebbekké válnak akkor, amikor vereséget szenvednek. Tehát úgy járj el, ahogy egy körültekintő emberhez illik, és ne szálljon a fejedbe a szerencse, ami már sok embert félrevezetett. Valerianusnak a fia is császár, az unokája pedig társcsászár, és mit mondjak az egész római világról, amely egy emberként fog felkerekedni ellened? Add hát vissza Valerianust, és köss békét a rómaiakkal, ami számunkra is hasznos lesz a pontusi népek fenyegetése miatt.”

Artabasdes, az örmények királya a következő levelet küldte Saporhoz: „Én is részesülök a dicsőségből, de félek, hogy nem annyira győzelmet arattál, mint inkább háborúk magvát vetetted el. Valerianust visszaköveteli a fia és az unokája, visszakövetelik a római vezérek, egész Gallia, egész Africa, egész Hispania, egész Itália és mindazon népek, amelyek Illyricumban, sőt a Keleten és Pontusban élnek, amelyek szövetségben állnak a rómaiakkal vagy a rómaiaknak alá vannak vetve. Ugyanis te csak egy öregembert ejtettél fogságba, de a földkerekség minden népét a legnagyobb mértékben az ellenségeddé tetted és talán a mi ellenségünkké is, nekünk, akik segédcsapatokat küldtünk neked, akik szomszédaid vagyunk, akik mindig megszenvedjük, ha egymás között háborúztok.”

A baktriaiak, a hiberek, az albanusok és a tauroszkíták nem vették át Sapor leveleit, hanem a római vezéreknek írtak, segédcsapatokat ígérve Valerianus fogságból való kiszabadításához. De miközben Valerianus a perzsáknál öregedett meg, a palmyraiOdenatus, miután sereget gyűjtött, a római államot csaknem a régi állapotába állította vissza.
Kézre kerítette a király kincstárát, s kézre kerítette még azokat is, akiket a parthus királyok a kincseiknél is drágábbnak tartanak: az ágyasokat. Ezért a római vezérektől még inkább visszarettenve, Sapor Ballistától és Odenatustól való félelmében gyorsan visszatért a saját országába. Ezzel egy időre vége volt a perzsa háborúnak.

Ezeket érdemes tudni Valerianusról, akinek dicséretre méltó élete hetven év alatt annyi dicsőséget szerzett, hogy miután mindenféle tisztséget és hivatalt kiemelkedően betöltött, császár lett, nem, ahogy szokás, a nép hirtelen összecsődülése, nem is a hadsereg lármás tetszésnyilvánítása közepette, hanem érdemei jogán és mintegy az egész világ egyetértésével. Végső soron, ha mindenkinek lehetőséget adtak volna véleménye kinyilvánítására, hogy kit is szeretne császárnak, akkor sem választottak volna mást. És, hogy megtudd: milyen roppant nagy érdemei voltak Valerianusnak az állammal kapcsolatban, megemlítem a senatus azon határozatait, amelyekből mindenki leszűrheti,hogy milyen véleménnyel volt róla mindig a legtekintélyesebb rend.
A két Decius consulságának az évében, a november elseje előtti hatodik napon, amikor egy császárilevél miatt Castor és Pollux templomában a senatus ülést tartott, és az egyes emberek véleménynyilvánítására került sor abban az ügyben, hogy kinek kellene odaítélni a censor hivatalát (ugyanis a Deciusok ezt az ügyet az igen tekintélyes senatus hatáskörébe tették át), mihelyt a praetor először feltette a kérdést: „Mit láttok jónak, tisztelt atyák, a censor kijelölésével kapcsolatban?”, és megkérdezte volna Valerianus távollétében annak a véleményét, aki akkor a senatus első embere volt (ugyanis Valerianus ebben az időben Deciusszal együtt a harctéren volt), mindenki egyhangúlag kiáltotta, megszakítva a véleménynyilvánítás szokásos menetét:
„Valerianus életmódja maga a censori hivatal. Ő, aki mindenkinél jobb, mondjon ítéletet mindenkiről. Ő, akiben nincs semmilyen bűn, mondjon ítéletet a senatusról. Ő, akinek semmit nem lehet a szemére vetni, nyilvánítson véleményt az életmódunkról.

Valerianus zsenge ifjúkorától fogva censor volt. Valerianus egész életében censor volt. Ő bizony körültekintő senator, szerény senator, tekintélyes senator. A jók barátja, a zsarnokok ellensége, a bűnök ellensége, a vétkek ellensége. Őt mindannyian elfogadjuk censorként, mindannyian olyanok akarunk lenni, mint ő.
Származása szerint ő az első, nemes a vére, az életmódját tekintve hibáktól mentes, ragyogóan művelt, az erkölcseit illetően a régi erények egyedülálló példája.” Miután ezeket többször elismételték, még hozzátették: „Mindannyian ezt akarjuk!”, és ezzel szétoszlottak.

Mihelyt ezt a senatusi határozatot Decius megkapta, összehívta a teljes udvartartását és magát Valerianust is hívatta, és a legtekintélyesebb emberek gyülekezete előtt, miután a senatus határozatát felolvasták, így szólt:
„Szerencsés vagy, Valerianus, az egész senatus véleménye, sőt az egész emberi világ belső meggyőződése alapján. Vállald el a censorihivatalt, amelyet neked ítélt a római állam, amelyet egyedül te érdemelsz meg, hogy ítélkezz majd mindenki erkölcsei felett, és ítélkezz a mi erkölcseink felett is! Te fogod eldönteni, hogy kinek kell a tanácsban maradnia, te fogod a lovagrendet a régi állapotába visszaállítani, te fogod a vagyoni osztályok határait megállapítani, te fogod az adókat megerősíteni, felosztani, megállapítani és te fogod az állam-vagyont felülvizsgálni. Felhatalmazásod lesz törvények alkotására, neked kell ítéletet mondanod a katonai tisztségekről. Te viselsz majd gondot a fegyverekre. Te ítélkezel majd a palotánk fölött, a bírák fölött, a legrangosabb elöljárók fölött, kivéve végül is Róma város legfőbb elöljáróját, kivéve a rendes consulokat és a rex sacrorumot illetve a legfőbb Vesta szüzet, amíg kitart romlatlan életmódjában, mindenkiről véleményt fogsz nyilvánítani. Még azok is fáradozni fognak, hogy elnyerjék tetszésedet, akikről különben nem ítélkezhetsz.” Ezeket mondta Decius.

De Valerianusnak a következő volt a véleménye: „Kérlek, felséges császár, ne hozz engem olyan kényszerhelyzetbe, hogy én ítélkezzem a nép felett, a katonák felett, a senatus felett, szinte az egész világon a bírák, a tribunusok és a vezérek felett. Ezek azok a dolgok, amelyek miatt a császári címet ti birtokoljátok. A ti hatalmatokban van a censori hivatal, ezt nem töltheti be magánember.
Tehát azt kérem, hogy ments fel engem ez alól a megtiszteltetés alól, amelyhez nem méltó az életmódom, nem megfelelőaz önbizalmam, amely annyira nem időszerű, hogy az emberi természet sem keresi a censori hivatalt.”

Sok más senatusi határozatot és császári ítéletet idézhetnék fel Valerianusszal kapcsolatban, ha a többségük nem lenne számotokra ismert, és nem szégyellnék éppen egy olyan férfit felmagasztalni, akit valamiféle szükségszerű végzet sújtott azután le. Most az ifjabb Valerianusra térek át.


Az ifjabb Valerianus

Az ifjabb Valerianus, aki más anyától született, mint Gallienus, remek testalkatú, megnyerően tartózkodó, a korához képest ragyogóan művelt és igen kellemes viselkedésű volt, távol állt tőle fivére könnyelműsége.
Távollévő apja Caesarnak, fivére pedig, Caelestinus állítása szerint, Augustusnak nevezte ki. Semmi említésre méltó nincs az életében azon kívül,hogy előkelő születésű volt, kitűnő neveltetésben részesült, és nyomorúságos módon ölték meg. És mivel tudom, hogy igen sokan tévednek, akik egy síron a „Valerianus császár” feliratot olvasván úgy gondolják, hogy ez annak a Valerianusnak a testét tartalmazza, akit elfogtak a perzsák, de azután visszaszolgáltatták, ezért, hogy semmilyen tévedés ne terjedjen tovább, úgy gondoltam: ide kell írni, hogy ez az az ifjú Valerianus, akit Mediolanum környékén temettek el Claudius parancsára a következő sírfelirattal: „Valerianus császár”.

Úgy gondolom, hogy ennél többet sem az idősebb, sem az ifjabb Valerianus kapcsán nem kell feltárni. És mivel félek, hogy túllépem egy könyvtekercs terjedelmét, ha Gallienust, Valerianus fiát, akiről már sokszor beszéltünk vagy Saloninust, Gallienus fiát, akit szintén Gallienusnak neveznek, egy újabb könyvben egy másik tekercsre térjek át ugyanis magamat mindig nektek szenteltem és a jó hírnévnek, amitől semmit sem tagadhatok meg.



Trebellius Pollio
(Szögedi Gabriella)

Forrás:
Historia Augusta (Császárok története)

A digitalizálás a Debreceni Egyetem Klasszika-filológiai Tanszékén, a DE Hatvani István Szakkollégiumának támogatásával készült kiadás alapján készült A fordításokat ellenőrizte, sajtó alá rendezte:Burai Erzsébet, Havas László, Szűcs Gábor, Takács Levente

Media-Debrecen University Press

ISBN 963 210 298 3