Saguntum ostroma után, téli szállására visszatérve, Hannibál Új-Karthágóban értesül a szörnyű hírről: Karthágó és Róma ismét a háború küszöbén áll. A hadvezér nem tűnik meglepettnek, sőt egyfajta izgalom lesz úrrá rajta: végre elérkezett a visszavágás ideje. Hannibál már jóval Fabius váratlan hadüzenete előtt kidolgozta az itáliai betörés tervét. A karthágói hadvezér ebből a megfontolásból i. e. 218 januárjától szabadságolta az ibér seregeket.
A saguntumi zsákmányból gazdagon megjutalmazta a katonákat, és még dicsőségesebb pillanatokat ígérve nekik a közeli jövőre, hazabocsátotta őket. Az örökölt ellenséggel vívandó nagy ütközetre várva így az emberek még hazatérhettek, megölelhették gyermekeiket, és vigasztalódhattak egy kicsit asszonyuk oldalán.

,,...mindenkinek, aki közületek meg akarja látogatni övéit, szabadságot adok. Elrendelem, kora tavasszal ismét legyetek itt, hogy az istenek segítségével megkezdjük azt a háborút, amely roppant dicsőséget és zsákmányt ígér." (Titus Livius, XXI. 21.)

Hannibál okos stratégának és ravasz politikusnak bizonyul. Egy meglepő cserével kezdi, az ibéreket küldi Afrikába és az afrikaiakat Ibériába: híres itáliai hadjáratát megelőzően több mint tizenháromezer hispániai gyalogost és mintegy ezerkétszáz lovast a kelet-marokkói tengerpart karthágói telepeire küld, miközben Új-Karthágóba „hazavezényel" tizenegyezer-nyolcszáz afrikai és háromszáz ligur harcost. A tapasztalt zsoldosok irányítását fivérére, Haszdrubálra bízza. A hispano-afrikai tengely kialakítása igazi stratégiai bravúr. Az idegenbe küldött katonák voltaképpen karthágói túszok:
„... az africaiak Hispaniában, a hispanok Africában teljesítve szolgálatot - írja Titus Livius -, egymásért kölcsönösen lekötött kezesekként mindkét nép fiai otthonuktól távol jobb katonává" válnak.

Hannibál ezzel egyrészt biztosítja magának katonái hűségét, másrészt az afrikai és hispániai pun gyarmatok biztonságát. A legutóbb meghódított ibériai területek és a hátország védelmét öccsére bízza, akinek több tízezer katonát hagy hátra, s nem is a legrosszabbakat (köztük van nyolcezer numida). Ez megint csak bölcs számítás eredménye, hiszen mihelyt a nagy pun sereg átér Galliába és Itáliába, Hispánia és Afrika védtelenné válik, s ki lesz téve a római ellentámadásoknak.
Másképp fogalmazva, azzal, hogy a hadszínteret átteszi Itáliába, nem akarja meggyengíteni a többi lehetséges frontot. Ezzel még nincs azonban vége Hannibál óvatosságának és politikai előrelátásának, ugyanis követeket küld az Alpokon túli népekhez és Gallia Cisalpinába, Itália gallok lakta északi részébe. Jól ismervén a gall népek Róma-ellenességét, sőt zsigeri gyűlöletét, megpróbálja megszerezni támogatásukat.

A római küldöttekkel ellentétben Hannibál futárai kőny-nyen meggyőzik a gallokat, hogy támogassák a pun sereget. A Telamon-foki csatában elszenvedett vereség óta szeretnék megbosszulni az i. e. 225-ös római hadjáratot. Hannibál mindenkinél nagyobb hírnévnek örvend. Saguntum eleste egyaránt nagy hatással volt az Alpokon inneni és túli népekre, és semmiképpen nem akarnak az ibér városállam sorsára jutni.
Hannibál hispániai sikerei után nincs is más választásuk: a karthágói szövetség előnyösebbnek ígérkezik, mint a római védelem. A gall követek nagy feltűnést keltve érkeznek meg Hannibál Hispániájába, és feltétel nélküli támogatásukról biztosítják a hadvezért. A Pó-síkságon élő boi törzs tagjai, a nagy termetű, sűrű, tömött szakállt viselő, izmos felsőtestüket csupaszon hagyó boiusok igazi szenzációt jelentenek Karthágó utcáin.

Hannibál palotájához érve rajtuk a sor, hogy meresztgessék a szemüket a pompás épület láttán. A látványos fényűzés mindenféleképpen hozzájárul ahhoz, hogy a gallok végül elkötelezzék magukat a karthágóiak mellett. Szívük legmélyén nyilván úgy gondolják, hogy az a nép, amelyik ilyesmire képes, nem vallhat kudarcot hódításaiban. Eldicsekednek a hadvezérnek Gallia gazdag, termékeny déli vidékeivel, biztosítják őt hűségükről, és megígérik, hogy vezetik a sereget az ismeretlen földön. A gallok bíznak az Alpokon való esetleges átkelésben: „egyáltalán nem keresztülvihetetlen" - jelentik ki.
Mindezek tudatában Hannibál végre elindulhat a nagy útra. I. e. 218 májusában több mint százezer gyalogos és lovas katona gyülekezik Karthágó külvárosában. Soknemzetiségű, sokszínű hadsereg. A mediterrán világ legkülönbözőbb részeiről érkező katonák arra készülnek, hogy részt vegyenek az ókor egyik legnagyobb kalandjában, a hosszú menetelésben Róma felé. Még nem tudják, hogy legtöbbjük soha többé nem tér vissza szülőföldjére, de ami még ennél is rosszabb: az Ebrón átkelő kilencvenezer gyalogosnak mindössze a negyede pillantja csak meg a Pó-síkság zöldellő legelőit.

Az Itália felé vezető, földcsuszamlásokkal és lavinákkal súlyosbított út még a római legióknál is veszélyesebbnek bizonyul...