Hispánia kimeríthetetlen ezüstbányáival és olcsó, jó katonaanyagával kellő távolságban volt Rómától és. Karthágótól egyaránt, és Hamilcar remélhette, hogy sem Róma gyanúja, sem a másik karthágói párt irigysége nem hiúsítja meg terveit. A másik párt, a földbirtokosok pártja, ha nem is gondolt a Rómával való kenyértörésre, de ők is helyesnek vélték, ha Szicília helyébe új területet kaphatnak. A nép sem ellenezte, mert Hamilcar és később az utódai a zsákmány tekintélyes részét hazaküldték.
Hogy az i. e. III. század első felében Hispánia földjén lettek volna olyan birtokai Karthágónak, mint amilyenek voltak azelőtt Szicíliában, arra nincs bizonyíték. Ezt a földet Hamilcar adta hazájának. Kilenc évig folytatta hadműveleteit, amiknek részleteiről nem sokat tudunk, csak annyit, hogy leigázta az Iberustól (Ebrótól) délre lakó legtöbb néptörzset, letelepítette őket, és megszervezte a gyarmatot, bíróságokat és hivatalokat állított fel. Nagyszerű szervezőtehetségének nyomai még évtizedek múlva is megvoltak, és Cato, Karthágó legádázabb ellensége, amikor évtizedek múlva Hispániában járt, így kiáltott fel:

- Egy király sem csinálhatta volna jobban!

A félsziget keleti partján Hamilcar megalapította Lucentumot, amely Gadesnál közelebb volt, és a spanyol fennsík meghódítására alkalmasabbnak látszott. De egy szerencsétlen és váratlan eset véget vetett sikeres működésének.

I. e. 229-228 telén harcba keveredett egy lázadó törzzsel, az orisusokkal. Az orisusok királya cselt vetett neki, tárgyalás színe alatt bekerítette. Egyik forrás szerint Hamilcar menekülni próbált, de menekülés közben lovával együtt egy folyóba fulladt, mások szerint harcban esett el.
Halála után veje, Hasdrubál, aki másutt táborozott, sietve ott termett. Hamilcarnak ugyanis három fián kívül két leánya is volt, az egyik egy numídiai királynak, a másik az itt említett Hasdrubálnak volt a felesége. (Itt jegyezzük meg, hogy a karthágóiak között sok a gyakran ismétlődő egyforma név: Hasdrubál, Hanno stb.; 8 Hasdrubálról, 8 Hannóról, 7 Magóról, 7 Hamilcarról és 3 Hannibálról tudunk.)

A hadsereg Hasdrubált kiáltotta ki hadvezérnek. Első dolga volt bosszút állni az orisusokon Hamilcar haláláért, majd folytatta Hamilcar hódító politikáját. Állítólag 60 000 gyalogosa, 8000 lovasa és 200 elefántja volt. De még jobban tudott békés eszközökkel hódítani. Leányát egy hispániai királyhoz adta feleségül, és sógorát, az ifjú Hannibált egy hispán törzsfőnök leányával házasította össze. Ő alapította Karthagénát (más néven Új-Karthágót, Carthago Novát), Lucentumnál sokkal kedvezőbb helyen, Dél-Hispánia legvédettebb partrészén. itt műhelyeket, arzenálokat rendezett be, valószínűleg pénzverdét is, és palotát építtetett magának.

A hajógyár vetekedett a karthágóival. Ellenségei azt rebesgették, hogy királyságról álmodik. De uralmának hamar vége szakadt. I. e. 221-ben egy kelta, akivel állítólag igazságtalanul bánt, meggyilkolta. Ekkor a hadsereg a huszonhat éves Hannibált választotta vezérré, aki mint a lovasság parancsnoka már bebizonyította hadvezéri képességeit. Bár fiatal volt, gyakran kitűnt bátorságával, ügyességével és meglepő cselvetéseivel. A pun sereg nagy lelkesedéssel fogadta, a katonák úgy érezték, mintha Hamilcar tért volna közéjük megifjodva.

Hannibál folytatta Hispánia fegyveres meghódítását. I. e. 221-től kezdve kemény harcokat vívott a szabadságukért harcoló ibérekkel. Nemegyszer súlyos helyzetbe került, és minden ravaszságát latba kellett vetnie, hogy győzhessen felettük. Egy alkalommal például, midőn több néptörzs fölkelt ellene, nem szállt szembe a túlerővel, hanem a Tagus (Tajo) déli részére vonult vissza, és mikor a hispánok, üldözve őt, átkeltek a folyón, elefántjaival és lovasaival sikerült levernie őket. Ezután ismét átkelt a folyó túlsó partjára, és nem csekély küzdelem után leigázott több mint 100 000 hispánt.
Felkelések ugyan ezután is voltak - a hispánok, különösen a fennsíkon lakó keltibérek nem könnyen mondtak le a szabadságról -, de ezeket Hannibál hamar elfojtotta. Többnyire nem is erővel, hanem Hasdrubál példáját követve, szép szóval, tárgyalásokkal. Tehette ezt annál is inkább, mert házassága révén atyafiságban volt velük. Hiszen felesége hispán nő volt.

Feleségéről annyit tudunk, hogy Imilkének hívták, és Castulo városában lakott, ahol apja hatalmas ezüstbányák tulajdonosa volt. Hannibál mesés gazdagságáról sok adat szól, és ennek a Barcas-vagyon mellett Imilke hozománya is egyik forrása lehetett. Imilke életéről és sorsáról a források nem beszélnek, úgyhogy jogos a feltevés, hogy korán elhunyt. Van azonban egy költői feldolgozás: Silius Italicus Punica című műve. E szerint Imilke követni akarta férjét hadjáratában, de Hannibál ebbe nem egyezett bele. Imilke kérte, hogy ne feledkezzék meg róla, és vigyázzon magára. Nem annyira a rómaiaktól félti - mondta -, mint bátorságától és vakmerőségétől, ami halálos veszedelembe sodorhatja.

Ugyanezen forrás szerint Hannibálnak volt egy fia is. A Barcas-párt ellenségei a későbbi itáliai hadjárat alatt azt javasolták, hogy a háború szerencsés kimenetele érdekében a fiút karthágói szokás szerint áldozzák fel, vessék máglyára. Küldöttség ment Hannibálhoz, hogy ehhez beleegyezését kérje. Hannibál - aki éppen akkor kelt át az Appennineken - úgy döntött, hogy fia maradjon életben, az ő feladata lesz apja művét folytatni, a rómaiak ellen harcolni. Áldozatul az isteneknek számos barmot és rabszolgát küldött.
Hogy ebből mennyi igaz, és mennyi a költői lelemény, ma már nem lehet eldönteni. Annyi bizonyos, hogy ez a házasság is hozzájárult ahhoz, hogy Hannibál szilárdan kezében tartsa a Hamilcartól és Hasdrubáltól elfoglalt, Iberustól délre eső területet, ahol már csak egy város, Saguntum nem volt birtokában.


És mi történt ezalatt Rómában?

Róma eleinte nem tulajdonított fontosságot Hamilcar hispániai „kirándulásának", azt hitte, hogy csak az esedékes hadisarc megszerzésére törekszik, később pedig nem ért rá Hispániával foglalkozni. Minden erejét lekötötte az Észak-Itáliában kitört felkelés. Az ott lakó népek, gallok, kelták, ligurok, insuberok és boiusok nem akarták hordani Róma igáját, szabadon akartak élni, és Rómának súlyos harcokat kellett velük vívnia. A jobban szervezett legiók végül is legyőzték őket, és Róma csak ekkor, i. e. 231-ben küldött megfigyelőket Hispániába, és kezdett tárgyalni Hamilcarral, aki, hogy Róma gyanúját eloszlassa, bőséges adóval nyugtatta meg őket.

I. e. 226-ban Hamilcar utódjához, Hasdrubálhoz újabb követséget küldtek, és ez kivette Hasdrubál ígéretét, hogy a karthágói fegyverek nem lépik át az Iberust. Ez az úgynevezett Iberus-paktum. Hasdrubál után Hannibál i. e. 219-ben összeütközésbe került Saguntummal. Ez a szép és gazdag város a tengertől mintegy másfél kilométerre, hegykoszorúzta völgyben feküdt, mint valami amfiteátrumban. Állítólag Zakünthosz szigetéről bevándorolt görögök és az Itáliában hozzájuk csatlakozott rutulusok alapították.
Saguntum a hispán törzsekkel nem volt jó viszonyban, és inkább Rómával tartott barátságot. Gazdagságát kereskedelmének köszönhette, hajói. főleg Itáliában és Massiliában (Marseille) jártak. A körülötte elterülő vidék gazdag termést hozott, lakói szorgalmasak voltak és büszkék városukra.

A pun terjeszkedés azonban aggasztotta őket, ezért többször jártak követeik Rómában, ahol kifejtették, hogy veszélyesnek érzik helyzetüket az őket körülvevő pun tengerben, és segítséget kértek. Ha Saguntumban csak egy római legió tanyázik, a punok nem merik megtámadni. De Róma erejét akkor még mindig nagyon lekötötték az északi harcok, főleg Illíriában, és egyetlen legiót sem nélkülözhetett. Még akkor sem, mikor Hannibál és Saguntum között nyílt összeütközésre került sor. Az történt ugyanis, hogy i. e. 219-ben Saguntum a környéken lakó és Hannibállal szövetséges turdetanusokkal harcba keveredett. Saguntum Rómához fordult segítségért. A római követek csakhamar meg is érkeztek, és rávették a saguntumiakat, hogy a fogságba esett turdetanusokat mészárolják le. Majd felkeresték Hannibált Karthagénában, és megtiltották neki, hogy Saguntummal szemben ellenséges lépéseket tegyen. Hannibál fenyegetéseikre hidegen és keményen így válaszolt:
- Saguntum kegyetlenül bánt szövetségeseimmel, ezért bűnhődni fog!

Hannibálnak ugyanis kapóra jött a Saguntummal kitört viszály. A karthágói uralom alatt álló területre beékelt tövist, a Rómával szövetséges várost már régen ki akarta húzni, és most itt volt a kedvező alkalom.
Hadat üzent tehát Saguntumnak, és azonnal megkezdte az ostromot. A római követek erre Karthágóba mentek, és ott fenyegetőztek, de a hatalmas Barcas-párt nyomására a karthágói szenátus elutasította őket. Hiába hangoztatta Hanno:
- Félek, hogy Saguntum romjai a mi fejünkre fognak hullani! - A római követek végül is eredmény nélkül tértek vissza Itáliába.


Eközben Saguntum ostroma teljes erővel megindult. Hannibál, hogy tábora védve legyen az ostromlók kitörései és az esetleg kívülről jövő felmentő sereg ellen, a tábort védősánccal vette körül. A sánc előtt öt kisebb árkot ásatott, és ezekbe hegyes karókat vertek. Saguntum körül ugyancsak sáncot húzatott, és a sáncra egymástól egyenlő távolságra tornyokat állíttatott fel. Ott, ahol a város fala nem volt túlságosan magas, a katonák pajzsaikból úgynevezett testudót alkottak: a pajzsokra katonák állottak, 65 úgy próbáltak feljutni a falra. Próbáltak létrákon is felhágni. A saguntumiak azonban vitézül védekeztek. A feltörő ellenségre forró szurok és víz zúdult. A létrákat villákkal vagy fogókkal taszították félre.

Megkezdődött a faltörő kosok használata is. A faltörő kos egy 18-20 méter hosszú gerenda, amelynek végén erős érc kosfej volt. Néha külön fedéllel védték a felülről jövő kövek ellen. Többnyire kerekeken mozgott, és úgy közelítette meg a falat. A katonák puszta kézzel lökték előre, és így akarták a falakat és a kapukat betörni.
De az erős falak ellen más módszereket is használtak. Aláásták a falakat, az üregbe gerendákat helyeztek el, amiket meggyújtottak, hogy így a talajt meglazítsák. Föld alatti aknákat is ástak. Jó messziről kezdték, hogy az ellenség ne vegye észre, és ezeken a járatokon próbáltak behatolni a városba. De a saguntumiak érclapokat helyeztek el a földre, és ezeknek a rezgéséből próbálták megállapítani, honnan jön az ellenség. Ha aztán sikerült felfedezni, ellenaknát ástak, és ezen át méhrajt vagy darazsakat zúdítottak az ellenségre.

Az ostromtornyok között voltak Úgynevezett „sétáló tornyok" is. Ezeket kerekeken tolták, és nedves takarókkal és bőrökkel védték a rájuk hajított égő fáklyák ellen. A torony tetején csapóhíd volt, amit a falra vetettek. Használták a tollenót is, hogy betekinthessenek az ostromlott városba. Ez egy kútgémszerű alkotmány volt, amely egy kosarat emelt magasra, és ebben ültek a kémszemlére küldött katonák.
Működésbe léptek az ókor ágyúi is, a katapulték és balliszták. A katapulták nyilakat lőttek, a balliszták 50 - 70 kilós köveket hajítottak a falakra. De bármilyen hevesen támadtak a punok, jó ideig nem tudták legyűrni Saguntum ellenállását. A város lakói, ifjak és öregek, a falakon álltak, a réseket betömték, vagy a leomlott helyébe új falat emeltek. A közeledő ellenségre dárdákat hajítottak. Egy ilyen dárda magát Hannibált is megsebezte a combján.
De amit az ostrom nem tudott elérni, azt meghozta az idő. Teltek a napok, a hónapok, és az állandó harcokban Saguntum védőinek száma egyre csökkent, és az ostrom nyolcadik hónapjában már az élelem is fogytán volt, mert Hannibál arra különösen ügyelt, hogy élelmet ne csempészhessenek be a városba.
Ekkor két saguntumi polgár, Alco és Alorcus, egy éjjel kiszökött a városból, és felkereste Hannibált, hogy megtudja, milyen feltételekkel kötne velük békét. Hannibál feltételei igen szigorúak voltak: a lakosok, átadva minden aranyukat és ezüstjüket, egy szál ruhában költözzenek ki a városból, és ott telepedjenek le, ahol ezt Hannibál kijelöli.
Ezek hallatára Alco nem is mert visszamenni Saguntumba, Hannibál táborában maradt, de Alorcus visszament, és a fórumon tartott népgyűlésen előadta, mit mondott Hannibál. Az embereket kétségbeesés fogta el. Sokan hazarohantak, és kincseiket és ruháikat egy hirtelen gyújtott máglyára dobálták, majd maguk is utána ugrottak. Mások tőrt szúrtak szívükbe, a legtöbben a földre borulva zokogtak. Jajkiáltások hallatszottak:
- Végünk van! Inkább a halál!

Az egész város népe összegyűlt a fórumon, még a falak őrei is otthagyták a helyüket. Mikor ezt Hannibál észrevette, katonáit feltüzelve a zsákmány reményével, egyetlen rohammal elfoglalta a várost. Hatalmas zsákmányt és sok ezer rabszolgát küldött Karthágóba. Nyolc hónapi ostrom után végre Karthágó teljesen ura lett az Iberustól délre fekvő vidéknek.


Hannibál az i. e. 219. év telét Karthagénában töltötte, és készült az új, még nagyobb ostromra: Itália ostromára. Tudta, hogy Róma nem nyugszik bele a történtekbe, Saguntum miatt hadat üzen. Így is történt.
Rómában Saguntum elestének híre mély megdöbbenést, szánalmat és haragot váltott ki. A lelkiismeret is bántotta őket, hogy nem siettek a hű szövetséges védelmére, és engedték, hogy az ellenség prédája legyen. A szenátus azonnal követeket küldött Karthágóba, hogy teljes elégtételt kérjen. A követséget Quintus Fabius vezette.

Mikor Fabius a karthágói szenátus elé állt, megkérdezte, hogy Hannibál állami megbízásból ostromolta-e Saguntumot, és ha igen, ismerjék el bűnösségüket, adjanak kártérítést, és szolgáltassák ki Hannibált és főtisztjeit. Erre a karthágói szenátus egyik tagja bizonygatta Karthágó jogát Saguntumra, de az Iberus-szerződést nem említette, mert azt a tanács nem hagyta jóvá. Ellenben az i. e. 241-es békeszerződésre hivatkozott, amelyben Hispániáról nem esett szó. Nem sértették meg tehát a záradékot, ahol a szövetségesek fel voltak sorolva, de Saguntum nem volt köztük. A római követek erre csak annyit válaszoltak, hogy erről az ostrom előtt lehetett volna tárgyalni, de most csak azzal bizonyíthatják ártatlanságukat, ha a bűnösöket kiszolgáltatják.

A római követség vezetője végül ezt mondta:
- Tógámban békét és háborút hoztam. Válasszatok, melyiket hagyjam itt.
- Válassz te magad! - hangzott a válasz.
- A háborút választom.
- Elfogadjuk.

Így tehát Hannibál nemcsak vezére, hanem oka is volt a második pun háborúnak - vélik egyes történetírók. Mások viszont azt állítják, hogy Saguntum ostromát a rómaiak beavatkozása idézte elő. Kétségtelen, hogy Saguntum szövetségre lépett Rómával, és ezt nem lehetett tűrni, hiszen ezzel a rómaiak Saguntumnál, szinte nyitott kapun, bármikor behatolhattak a Karthágó számára oly fontos tartományba. Ismerve a rómaiak erőszakos hódító politikáját - még saját itáliai szövetségeseikkel szemben is -, ez bármikor bekövetkezhetett. Nem lehet tehát Hannibált vádolni, hogy ő idézte elő a Karthágóra végzetes második pun háborút. Ennek ugyan előbb-utóbb be kellett következnie, de nem most, és nem Hannibál hibájából. Mi az igazság?
Az igazság az, hogy mindkét fél egyaránt felelős. Róma és Karthágó egyaránt hódító politikát folytatott, mindkettő terjeszkedni akart, határait tágítani, idegen népeket leigázni. Hannibál ugyan - mint látni fogjuk azt hangoztatta, hogy ő a leigázott népeket felszabadítani tört be Itáliába, de valójában Róma uralmát Karthágó uralmával akarta felváltani.