A karthágói öbölből egy új háromsorevezős hajó futott ki. A tenger sima és üres volt. Valamikor - nem is olyan régen - sűrűn jártak itt a hajók, de a győztes Róma a legyőzött Karthágó hajóit elkobozta vagy elsüllyesztette. A hajógyártó műhelyben az ácsok lázasan dolgoztak az új hajók építésén. Ez is azok közül való volt.
A hajó nyugat felé tartott, Hispániába. Kormányosa, a gubernator, gyors ütemet vert kalapácsával a padokhoz kötözött rabszolgáknak, de közben figyelte, hogy a hajó utasa nem kíván-e még gyorsabb evezőcsapásokat. Az utas, aki nem volt más, mint Hamilcar Barcas, Karthágó hőse, a fedélzeten kisfiával, Hannibállal beszélgetett.

Három fia volt, három „oroszlánkölyök" : Hannibál, Hasdrubál és Mago. A legidősebb, Hannibál, kilencéves volt, mikor apja Hispániába készült átkelni. A kisfiú, aki feltűnően hasonlított apjához, és sokat hallott apja harcairól, könyörgött, hogy vigye magával. Hamilcar végül is beleegyezett. De előbb elvitte Bál isten templomába, és megeskette, hogy amíg él, ellensége lesz Rómának. Az eskü, amit a kisfiú, kezével az oltárt érintve, apja után mondott, egyik forrásunk szerint így hangzott:
- Esküszöm, hogy mihelyt korom megengedi, harcolni fogok a rómaiak ellen szárazon és vízen. Tűzzel-vassal pusztítok mindent, ami római. Ügy segítsen engem Bál, a nagy isten! Ezután hajóra szálltak, és ott ismét Hamilcar harcairól folyt köztük a szó.

Hannibál gyermeki módon, lelkesen felkiáltott:
- Ha nagy leszek, én is hadvezér akarok lenni! Hamilcar így válaszolt:
- Hadvezér van jó és rossz. Ha jó hadvezér akarsz lenni, akkor szorgalmasabban tanulj görögül.
- Görögül? Miért?
- Mert a görög íróktól megtanulhatod, milyennek kell lenni a jó hadvezérnek.

Egy görög író - Xenophónnak hívják - így írja le a jó hadvezért: „A jó hadvezérnek a harc előtt találékonynak, okosnak és ravasznak, a hadban bátornak és mégis óvatosnak kell lennie. A gondatlanság, az önhittség és kapkodás végzetes lehet. A jó hadvezérnek ki kell tudni választania a legjobb embereket, akikre biztosan számíthat. Állítsa az első és utolsó sorokba a legjobbakat, középre a rosszabbakat, hogy az elsők vezessék, a hátsók lökdössék őket."
Hannibál nevetett.
- Lökdössék?
- Bizony az is előfordul. A katonák között nemcsak bátrak, hanem gyávák is vannak.
- Hogy lehet azokat is bátrakká tenni ? - kérdezte Hannibál.
- Jó példával. A hadvezér maga is ragadjon fegyvert, ha kell, álljon a csapat élére, és élete kockáztatásával is állítsa helyre a rendet. Ha a katonák látják, hogy a vezér nem kíméli a saját életét, még a gyávák is új erőre kapnak.
- Ő, én majd az élükre állok! - kiáltotta a kisfiú.
- Aztán tudod, mire kell még ügyelni a hadvezérnek?

A fegyelemre. Fegyelem nélkül nincs hadsereg. Az engedelmesség hiánya sok hadsereget tett már tönkre. A harci gyakorlatokkal nő a testi erő, a fegyelemmel a lelkierő. Erted, mit mondok?
- Igen, apám, értem - felelte Hannibál.
Hamilcar elhallgatott, és megsimogatta Hannibál haját. Egy ideig szótlanul sétáltak, majd Hamilcar újra megszólalt:
- Szóval hadvezér akarsz lenni?
- Az.
- Ki ellen akarsz harcolni?
- A rómaiak ellen.
- Más ellen nem ?
- Karthágónak nincs más ellensége, csak Róma. Tőled hallottam.
- Ügy is van. Ha megnősz, és helyettem majd te leszel a vezér, csak arra gondolj, hogy Rómát legyőzd.
- Esküszöm, apám!
- Már megesküdtél, nem kell újra esküdnöd ... De nézd csak, ott van Hispánia!