A zsoldosháború vagy - Polübiosz szerint - az „engesztelhetetlen háború" öt évig tartott, és szinte veszélyesebb volt Karthágóra, mint amit Szicíliában vívott, mert Afrika földjén, közvetlen közelében zajlott le. Amikor Karthágó megkötötte a békét, és lemondott Szicíliáról, a szigeten 20 000 zsoldos volt. Ezek között most nagy elkeseredés tört ki, mert nemcsak hogy zsákmánnyal nem térhettek haza, hanem a zsoldjukat sem kapták meg. A lázadás bármely pillanatban kitörhetett.

A Lilybaeumban állomásozó karthágói vezér, Gisco látszólag helyes megoldást talált. Kis csapategységekben szállította át a zsoldosokat Afrikába, hogy a kincstár részletekben és könnyebben kifizethesse őket. De a karthágói kincstár teljesen üres volt, a szomszéd népek a vesztes háború után megtagadták az adófizetést, és így Karthágó részletekben sem tudta a zsoldosokat kielégíteni.
Mikor mind a 20 000 zsoldos együtt volt, és a zsold fizetése még mindig késett, kitört a lázadás. Egy Campaniából szökött rabszolga, Szpendiosz és egy afrikai katona, Mathosz állt az élükre. Most már nem elégedtek meg az elmaradt zsolddal, hanem többet követeltek. A Karthágóból jött követeket elkergették, vagy túszul maguknál tartották, és előbb-utóbb kivégezték. Így járt maga Gisco is, akit pedig emberséges magatartása miatt a zsoldosok nagy része kedvelt.

A szomszéd népek, numidák, líbiaiak, akiket Karthágó az első pun háború alatt nagymértékben megzsarolt, csatlakoztak a lázadókhoz. Különösen Líbiából jöttek nagy számmal, mintegy 70 000-en. A líbiai nők pedig - akik, mint egyik forrásunk mondja, valósággal roskadtak az arany ékszerek alatt - ékszereiket átadták a lázadóknak, és ezeknek az árából ki tudták fizetni az elmaradt zsoldot.
A lázadók számban megszaporodva és erejükben elbizakodva már Karthágó ostromára készültek. Erre a karthágói tanács a tehetetlen Hanno nevű vezér helyett Hamilcar Barcast bízta meg a vezérlettel. Hamilcar meg is felelt a bizalomnak. Előbb a Karthágót ostromló zsoldosokat kényszerítette megadásra, mert hátuk mögé kerülve megfosztotta őket az élelmezés lehetőségétől. Mikor már majdnem éhen haltak (pedig emberhúst is fogyasztottak), megadták magukat. Itt Szpendiosz került fogságba. Ezután Hamilcar továbbvonulva, Tunes (a mai Tunisz) alatt Mathoszt győzte le. Mindkettőt keresztre feszítették, míg a zsoldosok nagyobb részét Karthágó újra felfogadta, és Hamilcar parancsnoksága alá helyezte.

A lázadásban részt vett városokat és falvakat Karthágó kegyetlenül megbüntette, több mint 3000 sejket (törzsfőnököt) kivégeztetett, az elmaradt adók többszörösét hajtotta be, és így a kincstárt újra megtöltötte. Most már volt miből újra zsoldosokat fizetni és hajókat építeni. Ezt főleg a Hamilcar vezette kereskedőpárt szorgalmazta, mely a békét csak fegyverszünetnek tekintette.
Alig várta, hogy a vereségért elégtételt vegyen. Róma Szicília elfoglalása után túlságosan közel került hozzá, és Karthágó függetlensége állandó veszélyben volt. Róma kardja - mint egy Damoklész-kard - Karthágó feje fölött lebegett, és bármikor lecsaphatott. A békepartiak közül sokan olyan kétségbeejtőnek látták a helyzetet, hogy azt tanácsolták: Karthágó költözzön ki az Atlanti-óceán valamelyik szigetére. De Hamilcar nem tartozott ezek közé. A zsoldos lázadás leverése után Hispánia meghódítására készült.

A zsoldos háború alatt Róma tartotta magát a békeszerződéshez, és nem aknázta ki Karthágó szorult helyzetét. De azért L e. 237-ben megragadta az alkalmat, hogy a szardíniai lázadóktól elfogadja és megszállja a szigetet, ismét azzal az átlátszó és kipróbált ürüggyel, hogy ott itáliaiak is laknak, és ő csak azok védelmére siet.
Karthágó azonban ragaszkodva a békekötéshez, nem mondott le egykönnyen régi birtokáról, és megszabadulva a zsoldos háború gondjaitól, sereget szervezett nem Róma, hanem a sziget lázadóinak leverésére. De Róma ezt szándékosan úgy magyarázta, mintha ellene készülnének, és Karthágót a béke megszegésével vádolva hadat üzent. Karthágó most még nem akart újra háborút, és lemondott Szardíniáról. Róma pedig vérszemet kapva, ezzel sem elégedett meg, hanem rövidesen Korzikát is megszállta.

Róma eljárása még jobban megerősítette a Barcas-pártot abban, hogy az i. e. 241-ben kötött békét csak fegyverszünetnek tekintse Alig várta, hogy a vereségért elégtételt vegyen. A második pun háború a levegőben lógott. Erre készült Hamilcar is, amikor Hispánia meghódítására indult újonnan szervezett seregével.