Minden valószínűség szerint a gabonatörvényt követte Ti. Gracchus földtörvényének a felújítása. Mialatt a lex frumentaria a városi lakosság javát szolgálta, a földtörvény rekompenzációként a parasztosztály helyzetén igyekezett segíteni, továbbfejlesztve az idősebb Giacchus ezirányú gondolatát.
Lehetetlen azonban észre nem venni, hogy ez a törvény C. GracchusnáF már másodrendű jelentőségű s hogy későbbi reformjaiból, főleg a colonia törvényből arra lehet következtetni, hogy a tribun már nem bízott úgy, mint bátyja abban, hogy a földreform által az itálus földművelő osztályt sikerülni fog ujjá teremteni. A gracchusi mozgalom alapelvét azonban meg kellett őriznie, annál is inkább, mert csak ez úton volt biztosítható, hogy a többi javaslatot a plebs rustica támogatni fogja.

A földtörvény valószínűleg bővített megismétlése bátyja törvénne nagyon hiányosak. Bár a 133.-i lex Sempronia tulajdonképpen megújítást nem igényelt, mert ha nem is teljességében, de érvényben állott, mégis C. Gracchus valószínűleg annak határozmányait újból lefektette. Az ő törvényében is kifejezésre volt juttatva a parcellázott földek adókötelezettsége, kimondatott újból, hogy az ager Campanus kivétetik a felosztásra kerülő földek sorából.
Mindezeknél nagyobb fontossága volt annak, hogy a javaslat visszaadta a föld-osztóbizottság 129-ben elvett bírói jogkörét, minek következtében újból kezdetét vehette a köz- és magánföld elhatárolása és a rendelkezésre jutó földek felosztása. Hogy a bizottság milyen intenziv működést fejtett ki, nem tudjuk. Valószínű, hogy Gracchus a további földosztásra különösen nagy súlyt nem fektetett, mert rövidesen már a tengerentúli telepítéssel foglalkozik, ami az egyéni földosztással szemben visszatérést jelent a kollektív telepítés rendszerére.
Nem alaptalan az a feltevés sem, hogy a lovagrenddel csakhamar létrejövő szövetsége mérsékletet parancsoltak a számára, mert ezek egy része nagybirtokos volt. Valószínűleg sor került az új osztóbizottság kinevezésére is, mely alkalommal triumvireknek C. Gracchust, M. Flaccust és C. Crassust választották meg. Lange azon feltevése, hogy a latinok is tekintetbevétettek a földosztásnál, forrásaink hallgatása mellett valószínűtlen.

A gracchusi földreform tulajdonképpen Gaius törvényével eredményes munkásság után utolsó fázisához érkezett el. Sajnos épen azok a számadatok hiányoznak, amelyek közölnék, hogy mennyi ember kapott földet és mily terjedelmű földet osztottak fel. Beloch meglehetősen elfogadott álláspontja alapján, hogy a polgároknak 125-ig történt abnormis nagy emelkedése a földreformmal van kapcsolatban, Stern felteszi, hogy közel 60.000 ember részesült a földosztásban s ha feltesszük, hogy átlagában 30 iugerumot kaptak, 1,800.000 iugera, tehát kb. 415.000 hektár volt az a föld, ami felosztásra került. Ennek a számításnak, bármily meggyőző első pillanatra, sok értéke nincsen.
Ha Stern a háborúutáni földreformok eredményét számokba kellene, hogy kifejezze és ehhez annyi támpont állna rendelkezésére, mint amennyi a gracchusi földreformról ránk maradt, azonnal kitűnne ily feltevések vakmerősége. A határkövek, a harc, mely oly sok évig folyt, ékes bizonysága annak, hogy a földosztó bizottság komoly munkát végzett.

Abból a körülményből azonban, hogy két emberöltővel később Róma vezetőpolitikusai, mint Pompeius, Crassus és Domitius Ahenobarbus hatalmas latifundiumok felett rendelkeztek s hogy a kisbirtok porlódása és a nagybirtok fejlődése a császárkoron át továbbtart, valamint a Gracchusok után következő földtörvényekből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a gracchusi földbirtok-politika, bármennyire radikálisnak is tüntetik fel nemesi körök adataira támaszkodó forrásaink, nem hajtatott szigorú következetességgel végre s csupán az ager publicus nagyobbik felének és pedig elsősorban a szántóföldeknek kisajátítására szorítkozott.