A földosztó bizottság működését nem sokkal Tiberius halála után fölfüggesztették. A következő év egyik consulja pedig vizsgálatot indított Tiberius több párthíve ellen, és száműzte őket Rómából. A földreform ügye ezzel pár évre elakadt. Triberius, amikor megölték, nem töltötte be még 30. életévét. Öccse, Gaius 9 évvel volt fiatalabb nála. Arról tehát, hogy bátyja örökét átvegye, egyelőre nem lehetett szó. Már az is meglepő, hogy alig 21 éves fővel tagja volt a földosztó bizottságnak. Még 11 esztendőnek kellett közben eltelnie, hogy az idősebb testvér nyomdokaiba lépve néptribunus legyen ő is, és megpróbálja folytatni a megkezdett művet.

Ahhoz viszont, hogy összeütközésbe kerüljön a szenátussal, nem kellett 9 évet várnia Gaiusnak. Kifogásolták már quaestori működését is Szardíniában - pedig ott még csak a rosszul ellátott római katonákon próbált segíteni; főként pedig azt vetették szemére, hogy fölbujtója lett volna az egyik coloniában kitört fölkelésnek. Nincsenek adataink, amelyek eldöntenék, volt-e egyáltalán konkrét szerepe ebben Gaius Gracchusnak. De ha meggondoljuk, hogy később mint néptribunusnak csakugyan voltak javaslatai Róma szövetségesei érdekében, könnyen elképzelhető róla, hogy már korábban rokonszenvezett a szövetségesek követeléseivel. Tény az, hogy a szenátus vádjaival szemben csak a népgyűlés határozata védte meg. Így mentette meg már Tiberiust is egykor a népgyűlés attól, hogy a szenátus határozata értelmében kiadják az ellenségnek, mert megegyezett velük a megvert római sereg érdekében.

A reform, amelyet Gaius Gracchus célul tűzött maga elé, már szélesebb körű, általánosabb jellegű volt, mint az, amelyet 11 évvel korábban bátyja kezdeményezett. Tiberius még csak földosztásra gondolt, Gaius javaslataiban viszont kezdett már kibontakozni a több mindenre kiterjedő társadalmi átalakulás programja. A kisebbik Gracchusnak több ideje is volt a próbálkozásra. Ő már jó előre gondoskodott arról, hogy hivatali évének lejárta után újra választható legyen, és így összesen két évig volt tribunus. Sajnos nem tudjuk, milyen sorrendben terjesztette elő indítványait. Lehet, hogy előre átgondolt politikai terv szerint dolgozott, de az is elképzelhető, hogy egyik-másik javaslata csak alkalomszerűen fölmerülő konkrét problémára keresett megoldást.

Más jellegű intézkedés volt pl. az, hogy állami hozzájárulással olcsó gabonához juttatta a népet, vagy hogy utak és hidak építésével munkaalkalmakat teremtett a városi proletariátus számára. És ismét más jellegű az, hogy a földosztást egész coloniák telepítésével kapcsolta össze, vagy hogy rendezte a katonakötelezettséggel kapcsolatos kérdéseket: ettől kezdve nem lehetett 17 évesnél fiatalabb személyeket behívni katonának; az állam köteles volt gondoskodni a katona ruházatáról; a katona is fellebbezhetett parancsnoka önkényével szemben a népgyűléshez. Ezek az utóbbi intézkedések nyilván nem olyan konkrét alkalom szerint felmerülő problémákra adott megoldások, mint az olcsó gabona vagy a közmunkák ügye; ezek inkább a társadalmi szerkezet tartósabb átalakítására törekedtek.

Még ennél is jelentősebb volt az ifjabb Gracchusnak az a kísérlete, hogy a földreform érdekében megszerezze a proletariátus számára két másik társadalmi rétegnek a szövetségét. Az egyik ezek közül az a pénzarisztokrácia volt, amelyet Rómában „lovagok" néven tartottak számon. Ezek onnan kapták nevüket, hogy régebben vagyonuk alapján lovas katonai szolgálatot teljesítettek. Később az olyan gazdagokat nevezték Rómában „lovagoknak", akik nem voltak tagjai a szenátusnak, és ezért nem is viseltek állami hivatalokat.
Gaius Gracchus mindenekelőtt ezeket akarta szembeállítani a földbirtokos arisztokrata szenátorokkal. Ez volt a célja az „Ázsia provinciáról" hozott törvénynek.
Ez a javaslat ti. egyrészt bevezette az egykori pergamoni királyság területén a tizedet, másrészt pedig ennek a behajtását „adóbérlő társaságokra" bízta. A rendezés abból az elgondolásból indult ki, hogy az államnak ne legyen gondja a behajtásra. Ezért a cenzor Rómában árverést hirdet a provincia adójára. Az a társaság kapja meg az adóbehajtás jogát, amely a legtöbbet ígéri a provinciának egy meghatározott időre esedékes adójáért, és amelyik hajlandó is ezt előre egy összegben befizetni az állam pénztárába. Utána aztán az adóbérlő társaság elküldi embereit a provinciába, és úgy hajtja be az esedékes adót - vagy akár annál többet is -, ahogy akarja vagy ahogy tudja.

Gracchus törvénye ezzel persze kiszolgáltatta a provinciát a pénzéhes lovagoknak, az adóbérlő társaságok kapzsiságának. Sőt megtoldotta ezt még egy további intézkedéssel. Előre látható volt ugyanis, hogy az adóügynek ez a „rendezése" még több visszaélésre, zsarolásra, vesztegetésre ad majd alkalmat. Az ezekkel kapcsolatos panaszok, perek eddig a szenátorok hatáskörébe tartoztak. Gracchus törvénye viszont az ilyen ügyekben való bíráskodást most lovagokból összeállítandó bizottságokra ruházta. Ezzel a lovagok úgyszólván szabad kezet kaptak a provinciák kifosztására.
Ez volt az ára annak, hogy Gracchus megnyerje a lovagok támogatását a római proletariátus érdekében kifejtendő tevékenységéhez. Ettől fogva még akadálytalanabb lett Róma számára a provinciák kirablása mindaddig, amíg a polgárháborúk befejeztével Augustus intézkedései hatásosabb védelmet nem biztosítottak a meghódított területek számára.

Fontosabb lehetett volna ennél - a lovagokkal kötött érdekszövetségnél - az ifjabb Gracchusnak egy másik kísérlete. Annak a római proletariátusnak ugyanis, amely a földjét vesztett parasztságból alakult ki, továbbra is megmaradt a polgárjoga; sőt, ez volt úgyszólván egyetlen kiváltsága; ez tette lehetővé számára mind a népgyűlésen való részvételt, mind pedig azt, hogy szavazatával beleszóljon az államügyek intézésébe. Ezt a polgárjogot akarta most Gracchus még szélesebb körre kiterjeszteni. Azt javasolta, adják meg a teljes római polgárjogot a latinoknak mind, és az ennél valamivel kevesebb kiváltságot jelentő „itáliai polgárjogot" Róma összes itáliai szövetségeseinek.
Ez a messze előre mutató javaslat nemcsak a további társadalmi fejlődés irányát jelölte ki, hanem ugyanakkor - ha megvalósul - a néppárt nagyarányú megerősödését is jelenti. Egyszerre megsokszorozódtak volna azok a tömegek, amelyeknek érdekei nagyjából ugyanazok voltak. De úgy látszik, sokan nem így gondolkoztak. Akadtak olyanok, akik azt tartották: kevesebbet ér a római polgárjog akkor, ha ezt túl sok emberre kiterjesztik. Tény az, hogy ezt a javaslatot még Gracchus párthívei sem fogadták olyan lelkesedéssel, mint a többit.