Az első rogatio Livia

Drusus első javaslata az elejtett lex de sociisért akarta a latinokat rekompenzálni. A javaslat kimondta, hogy a magistratusok büntető hatásköre a latinokkal szemben korlátoztatik; magistratus latinjogú polgárt halálra nem ítélhet s még a harctéren is eltiltják a botbüntetés alkalmazását és az elítéltek halálra vesszőztetését.
A latinok helyzete ezáltal a legkisebb mértékben sem javult; a javaslattal a senatus semmit sem adott. Bármennyire is kiszínezte a javaslat jelentőségét, nagy előnyeit a demagóg, nem volt az egyéb ügyes politikai trükknél; újat nem nyújtott vele semmit, új jogokat nem adott, mert a benne foglaltakat részben a leges Porciae, a provocatio kérdését illetően pedig a lex Acilia már biztosította.

Az kétségtelen, hogy egy ilyen látszat-kedvezmény a latinokat nem elégítette ki; joggal kérdhetjük tehát, hogy Drusus akkor voltaképen mit akart elérni javaslatával? A javaslat háttere tisztára lelketlen demagógián alapult. A római tömegek a szövetséges törvényt elvetették, és Drusus evvel a javaslattal el akarta hitetni, hogy ő mindennek dacára a méltányosság álláspontjára helyezkedik.
Amikor a római polgárok egyedüli igényeit hangoztatja, mellyel szemben a szövetségesek részéről minden emancipációs követelés jogosulatlan, bizton számít arra, hogy a teljes jogú polgárok önző szűkkeblűségét sikerült minden szövetségesi kívánsággal szemben mozgósítani. Sőt a javaslatáról a polgároknak azt mondta, hogy az nagyszerű engedmény és rekompenzáció, mely a latinokat — kártalanítja, mivel az általa javaslandó 12 coloniához elegendő állami közföld nem lévén, a szövetségeseknek egykoron juttatott földeket is igénybe fogják venni. A ravaszul megfogalmazott törvénnyel továbbá elérni remélte a demagóg, hogy a latinokat és a római proletárokat külön érdekeikre hivatkozással el tudja idegeníteni egymástól.


A második javaslat

Livius második javaslatában volt némi kézzelfogható is. Igaz ugyan, hogy a játék a kincstár kárára ment, de éppen azért mert anyagi kedvezményeket nyújtott, sok ember meggyőzésére és megvesztegetésére igen alkalmas volt. Gracchus főtörvényének az a rendelkezése volt a legnépszerűtlenebb, mely szerint a parcellázott közföldek új birtokosainak adót kell fizetnie. Ezt most egy jól kiszámított nagylelkű gesztussal elengedte, minek következtében a parcellatulajdonosok teljes tulajdonjogot nyertek s ennek következtében adómentességet.


A harmadik javaslat

Livius harmadik javaslata Gracchus illetve Rubrius colonia-törvénye ellen irányult. Ismeretes, hogy Gracchusnak az élőző évben sikerült keresztülvinnie egy néphatározatot, amely három vagy négy colonia alapítását rendelte el. Ezek között a coloniák között szerepelt az első Itálián kívüli telepítés is, amely a nép előtt a colonia Rómától való nagy távolsága és az afrikai természeti viszonyokról elterjedt kedvezőtlen hírek miatt nem volt népszerű. Tény az is, hogy Carthago coloniát kereskedelmi jellegénél fogva inkább a lovagrend fogadta örömmel.
Hogy Livius Gracchus telepítési politikáját lejárassa, három vagy négy gyarmat helyett egyszerre tizenkettőt hozott javaslatba és ugyanakkor a telepesek létszámát egységesen 3000-ben állapította meg, ami az eddigiekhez mérten igen magas létszám volt. Liviusnak az volt feltett szándéka, hogy a coloniákat a tömeg kívánságának megfelelően itáliai területen helyezi el. A nép felujjongott, mert hitt abban, hogy a javaslatok hamar meg fognak valósulni. Ha a Drusus javaslatából törvény lesz, a római proletáriátus kérdése egy csapásra megoldást nyer, mert 36.000 családnak a kitelepítése úgyszólván az összes munkanélkülieket földhöz tudja juttatni.

Igaz ugyan, hogy Gracchus tervezete sokkal reálisabb volt. A nagy tribun tapasztalatból jól tudta, hogy Itáliában ily nagykiterjedésű gyarmatosítás céljára nem áll elegendő földrendelkezésre. Drusus ezt ugyan éppúgy tudta, de hát demagógiájának éppen az volt a célja, hogy rálicitáljon Gracchus javaslatára.
A tömeg mint mindig, ez alkalommal is a többet ígérőt támogatta. Nem hisszük, hogy Drusus egy pillanatig is komolyan gondolt volna a javaslatában foglalt gyarmatosítás keresztülvitelére. Bizonyítja ezt az a körülmény, hogy ő maga az önzetlenség látszatát akarván felkelteni, lemondott arról, hogy törvényét személy szerint valósítsa meg. Bizonyára a Gracchusék által felhozott érvekkel szemben a coloniák számára nyújtandó földeket a latinok közföldjéből akarta kihasítani.


Drusus akciójának következményei

Drusus nagyszerűen megtervezett, de ugyancsak átlátszó politikai demagógiája a komolyan gondolkozó Gracchust a legnagyobb mértékben felháborította. Mit tegyen ezekkel a túlzásokkal szemben, amelyek célja egyedül az ő komoly reformjavaslatainak a lejáratása? Ha csatlakozik Drusus javaslataihoz és kollégája mesterkedéseit látszólag támogatja, a római nép bizonyos idő multán óriási csalódásra fog ébredni és Drusus javaslatai bukásával együtt a felelősség közvetve őt is fogja terhelni. Végül mégis arra az elhatározásra jutott, hogy intercedál kollégájának demokratikus színezetű törvényei ellen. Emiatt a teljesen tájékozatlan nép ellenszenve Gracchus ellen fordult; Drusus, aki egy pillanatig sem gondolt komolyan arra, hogy a terveit valaha is véghezviszi, ezzel el is érte a célját. Drususnak sikerült az, hogy Gracchus a félrevezetett városi nép előtt úgy szerepelt, mint aki a nép érdekei ellen dolgozik.
A nagy népvezér népszerűsége megingott s ellenfeleinek további agitációja következtében a félrevezetett tömeg kezdett hinni abban, hogy a senatus részéről a legőszintébb reformtörekvések nyilvánulnak meg. Gracchus előzetes tervei ily elképzelés mellett fél-kedvezményeknek tűntek fel. Annak is nagy csábítóereje volt, hogy Drusus minduntalan kihangsúlyozta, hogy javaslatait a kormány is támogatja és hogy így az ő coloniáinak megalapítása sokkal biztosabb, mint a Gracchuséi, s mivel az ő javaslatai mögött a kormányzat áll, nem kell tartani attól, hogy újból pártharcok fogják feldúlni a váras nyugalmát, amellett sokkal több embert juttatnak földhöz, mint Gracchus tervezte.

Az ügyes tribun népszerűsége nemsokára sokkal nagyobb volt, mint a Gracchusé. A beavatottakon kívül csak Gracchus szűkebb környezete vette észre, hogy a tribun szemfényvesztő lélekmérgezést folytat. A városi nép a demagógot és a senatust mint igazi patrónusát ünnepelte, akik a Gracchusok által ütött sebeket meg fogják rövidesen gyógyítani s a nép összes kívánságait teljesíteni fogják.
Drusus politikai akciója nem volt tisztességes. Ilyen politikai komédiára kevés ember vállalkozott volna. A városi néppolitikai érzéke nagyon vissza kellett, hogy fejlődjön, hogy ilyen átlátszó félrevezetésnek beugrott.

Drusus elért sikereivel nem elégedett meg, hanem felhasználva Gracchus afrikai útja következtében előállott szélcsendet, beszédeiben a legélesebb támadásokkal rántotta sárba ellenfelét. Szerinte Gaius még bátyjánál is megvetésre méltóbb ember. Drusust ebben a hajszában a nemesség többi képviselői is támogatták, miből a politikai viszonyok addig hallatlan eldurvulására kell következtetnünk.
Köztudomású volt, hogy a tribun ideálisan tiszta családi életet élt. Drusus ennek dacára kicsapongó életmóddal vádolta. Azzal gyanúsította, hogy Róma egyeduralkodója akar lenni, hiszen mindenki előtt feltűnő kell, hogy legyen az, hogy törvényes tilalom dacára minden törvényét személyesen maga hajtja végre. A hallgatóság természetesen nem gondolt arra, hogy a nemesség ellenállása és intrikája következtében, a törvények végrehajtása csak akkor van biztosítva, ha a törvényhozó maga gondoskodik arról, hogy törvényei ne maradjanak írott malasztok.
Drusus utalt arra, hogy ő milyen önzetlen ember; Gracchussal ellentétben neki nincs szüksége triumviri vagy egyéb megbízásokra, ő semmiféle tisztségre nem reflektál. A Gracchus elleni propaganda itt nem állt meg és a legelvetemedettebb eszközöktől sem riadt vissza. Gracchus anyja, az öreg Cornelia általános tiszteletnek örvendett, de ez sem tartotta vissza az ellenpártot, hogy alávaló módon meggyanúsítsák.

Ilyen volt a politikai helyzet, amidőn Gracchus mint triumvir elhajózott Afrikába, hogy ott Carthago területén Junonia coloniát megalapítsa.