A tribun törvényeinek ismertetésénél, — ragaszkodva azokhoz a nagy szerves összefüggésekhez, melyek Gracchus reformjának egyes részeit egymáshoz kapcsolják, — előrementünk az eseményekkel. A szövetségesek egyen jogosításáról szóló törvény bukását megelőzte Livius Drusus tribun akciója, amelynek a senatus győzelmét köszönhette.
Gracchus szigorúan ragaszkodott az alkotmányos formákhoz és törvénytelenséget nem követett el. Ellenfelei tehát nem tudtak ürügyet találni arra, hogy megtorló intézkedéseket tegyenek ellene. Mivel vele szemben minden eszköz, amit alkalmaztak és az egész ellenpropaganda teljesen hatástalan volt, egy egészen szokatlan, eddig nem alkalmazott és egyébként politikailag is eléggé el nem ítélhető módszert választottak ki arra, hogy Gracchust legyőzzék.
A tribun népszerűsége tetőfokán állott és sok tévedése dacára a városi polgárság bizalmát bírta. Népszerűtlenné kellett tehát tenni, hogy kicsússzon lába alól a talaj. Miként lehetne ezt elérni? Bizonyára hosszas megbeszélések, alapján, megállapodtak abban, hogy a nemesség mindenre kész eszköze, Drusus tribun olyan javaslatokkal lép fel, melyek messze túlhaladják a Gracchuséit; természetesen Drusus ígéretei nem lesznek komolyak és azokat a nemesség nem is fogja beváltani. Gracchus a mértéktelen túlzásokkal valószínűleg szembe fog szállni, a tömeg befolyásolható részét erre meggyőzik arról, hogy nem is Gracchus a nép igazi barátja, hanem Drusus, hiszen ő teljesíti az ő legigazibb kívánságaikat.
Drusus sokkal önzetlenebb Gracchusnál, mert nem kíván a néptől megbízást, hogy törvényeit ő hajtsa végre. Ő szerényen félreáll. És Drusus nem oly felforgató ember, mint Gracchus, hiszen ígérete van a senatustól, hogy a senatus nem gördít akadályokat indítványai útjába. Drususnak át kellett vinni a köztudatba, hogy a senatus hajlandó a nép minden kívánságát teljesíteni, csak hagyják cserbe azt a forradalmárt, aki nem is igazi jóakarójuk, hiszen a bíráskodási törvényben a gazdagoknak kedvezett.

Ily átlátszó politikai csalásra, tömegek félrevezetésére csak egy olyan mindenrekész ember vállalkozhat, mint amilyen Drusus, kinek nincsenek elvei s aki a nemesi körök kiszolgálásával akar magának érdemeket szerezni. Drusus a 147. év consulának volt a fia, Scipio Aemilianus kollégájának, akivel távoli rokonságban is állott. Kora ifjúságától kezdve ellenlábasa volt a Gracchusoknak, velük szemben az a gyűlölet vezette, amely minden alacsonyrendű ember felett úrrá lesz, ha azok, akik velük egyszerre indultak útnak, tehetségük folytán messze kimagasló eredményt értek el.
Már tribunná való megválasztása után bejelentette, hogy Gracchusnak a szövetségesekről szóló törvénye ellen intercedálni fog. Drusus ezután tökéletesen kihasználta a városi nép ellenszenvét, amellyel minden jogkiterjesztést fogadtak. Gracchus elleni agitációjára sok kitűnő érv állhatott rendelkezésre. Gracchusnak gyönge oldalait támadta meg, nagyravágyását, messzire menő terveit, melyek féleredményre vezetnek, míg ő, — mondotta magáról, — önzetlen ember, aki a nép minden elérhető kívánságát teljesíteni fogja.

Drusus három javaslatot tett közzé, amelyek megvesztegetően behízelgőek voltak a tömeg számára, mindenképen alkalmasak arra, hogy úgy a javaslattevőt, mint a mögötte álló senatust újból megkedveltessék, Gracchust pedig, mint aki túlzottan mérsékelt és egyúttal a szövetségesek barátja, a római polgársággal meggyűlöltessék.