Ebben a nagy küzdelemben egyedül Fulvius Flaccus volt ,Gracchusnak méltó, csaknem egyenrangú segítőtársagy Velük szemben a nemesség összes erőit mozgósította. A nemesség helyzete jóval kedvezőbb volt, mint az előző javaslatoknál.
C. Fannius Strabo consul maga, bár Gracchusnak köszönhette megválasztását s támogatta is a tribun földtörvényét, mint mérsékelt és megfontolt ember az utolsó pillanatban visszariadt a gracchusi mozgalomtól és maga állott a nemesi ellenzék élére. Sok agilis és tehetséges segítőtársa volt, így a következő korszak arisztokráciájának vezére, M. Aemilius Scaurus, az öreg Metellus Macedonicus fia, az apjához hasonlóan merev L. Metellus Diadematus, továbbá L. Furius Philus és M. Plautius Hypsaeus, két mozgékonyabb és tekintélyesebb consularis.

Gracchus minden előkészületet megtett és számolt minden eshetőséggel, ennek dacára komoly kételyei voltak, hogy a szavazásnak mi lesz az eredménye. A kormányzat nagyon ügyes trükkökkel dolgozott, így elterjesztette azt a hírt, hogy Gracchus meg akarja dönteni a római nép uralmát és helyette a latinokat és szövetségeseket akarja a birodalom élére állítani. A városi nép könnyen elhitte az ilyen naiv ugrasztásokat, mint ahogy arról is meg volt győződve, hogy abban az esetben, ha az italusok polgárjogot nyernek, az isteni nép előnyös helyzete meg fog szűnni. A csőcseléken rövidlátó önzés lett úrrá.


A javaslat

Ily kedvezőtlen körülmények között nyújtotta be a szövetségesek polgárjogáról szóló javaslatát Gracchus a 122. év vége felé. A javaslat értelmében a latinok teljes polgárjogot, a többi szövetségesek pedig latin jogot kapnak s e javaslat alapján Rómába jőve egyes latinok még a polgárlistába való beírás előtt megkapták a ius suffragiit s ugyancsak e javaslat alapján az Alpes-ekig csaknem minden itálus római polgár lett.
Gracchus Flaccussal együtt minden érvet felsorakoztatott a javaslat mellett. A tribun ékesszólásának teljes hevét belevetette a küzdelembe. Élénk színekkel rajzolta meg a szövetségeseknek szomorú, elnyomott helyzetét, azokat a kegyetlenségeket, melyeket velük szemben nemcsak a római hivatalnokok, hanem még egyes magánszemélyek, főleg római nemesek is elkövethetnek. Vázolta a latinok múltbeli érdemeit, katonai szolgálataikat, hűségüket az állammal szemben, végül rámutatott azokra a veszedelmekre, melyeket a javaslat el nem fogadása körükben kiváltana.

Hiábavaló volt azonban minden szónoki érv és minden előadó művészet. A nemesség propagandája sikeres volt, mert a városi népnek az önzésére és rövidlátására apellált. A római lakosságot nem érdekelte az itálus paraszt sorsa. Hozzászokva évszázadokon keresztül a kormányzat megvesztegetéséhez, hogyan láthatott volna most át annak egészen olcsó trükkjein?
A szószegő Fannius consul nagyhatású beszédet tartott a tribun ellen. Átlátszó érveléssel azt bizonyította, hogy a latinok polgárosítása esetén nem lesz hely a nép számára a contiókon, az ünnepeken és az ünnepi játékoknál, pedig hát ezek a jogok ősidőktől fogva csak a római polgárokat illetik meg. Ha a népnek meg kell osztania a kedvezményeket a szövetségesekkel, kisebbek lesznek a maga porciói.


A javaslat bukása

A demokrácia ügyét nem a nemesség, hanem maga a városi plebs buktatta meg. Annál tragikusabb dolog ez, mert Gracchus államférfiúi pályájának épen azok a leggyengébb oldalai, hol a városi lakosság részére tett kedvezményeket az eredeti célkitűzései ellenére és most épen ez a dédelgetett réteg hagyta cserben.


Összefoglalás

A földreform Gaiusnál Tiberiustól eltérőleg alárendelt szerepet játszik, mert a fiatalabbik Gracchus nem gazdasági, hanem szociális tettekben látja a nagy római krízis kivezető útját. Ezért colonia törvénye tisztára szociális jellegű, minthogy ezek a szempontok vezetik őt a szövetségesekről szóló törvényjavaslatánál is. És Gracchus alkotmányából a sors különös véletlenje folytán épen ezek a gondolatok nem valósultak meg!
A plebs rustica és a szövetségesek helyzete C. Gracchus fellépésével a legkisebb mértékben sem javult: a colonia törvény is elsősorban nem a vidéki lakosságot, hanem a fővárosi tömegeket érdekelte. Ha ezzel a viszonylagosan kevés eredménnyel szembeállítjuk a lex viariát, frumentariát, az ázsiai és bíráskodási törvényt, akkor láthatjuk a legszembetűnőbben, hogy míg az agrárérdekek támogatása csaknem erőtlen, addig a városi lakosság érdekeit, a pénzemberekét épúgy, mint a proletárokét, sikerült diadalra juttatnia. Ez egy végzetes nagy ellentmondást hordoz magában, mert ha Gracchusnak minden lelkesedése a földtörvény, a coloniák alapítása és a szövetségesek egyenjogosítására irányult, hogyan lehetséges, hogy ezek a törekvései többé-kevésbé elbuktak, ugyanakkor a taktikai szempontból benyujtott javaslatok mind keresztülmentek.

C. Gracchus nagyszerű pályafutásának tragikuma ott keresendő, hogy bár úgy az általános helyzetet, mint az összes szereplő politikai faktorok erőviszonyait tökéletesen ismerte, mégis túlbecsülte az önmaga és a mozgalom jelentőségét. Bízott abban, hogy a tömegmozgalom folyton erősödve elsöpri a régi rendszert. És ezzel ellentétben a forradalom felemésztette őt is éppúgy, mint másik nagy gyermekét, Tiberiust.
Ez a magyarázata annak, hogy ő, a római agrárdemokráciának legnagyobb képviselője, a római merkantilizmust juttatta uralomra és bár a régi időket újból fel akarta eleveníteni, mégis megindított egy mindent felemésztő forradalmat. Mert ha Ti. Gracchus a következő nagy világváltozásnak útmutatója, úgy öccse már útépítő a rejtelmes és ismeretlen jövő felé.

Hiába szónokolt és érvelt Gracchus ez ellen az átlátszó demagógia ellen. A lovagrend és a városi nép, melyeknek a kedvéért annyi kérdésben tett elvei terhére koncessziókat, cserbenhagyta őt. Gracchusnak még az az egy reménye maradt, hogy leszavaztatja a Rómában levő latinokat s ezzel megszerezheti a többséget. E számításának azonban a senatus útját állotta. M. Livius Drusus bejelentette az intercesszióját a javaslat ellen és Gracchus nem merte bátyja példáját követve, Drusus letételét indítványozni. Ugyancsak a senatus, hivatkozva a 126. lex Juniára megbízta Fannius consult, hogy a latinokat utasítsa ki Rómából és pedig, mint ahogyan a törvény rendelkezett, a város határától számított egy mértföldnyi távolságra.

Fannius a legnagyobb szigorúsággal kezdett hozzá a rendelet végrehajtásához. ,Gracchus edictumot bocsátott ki, melyben bejelentette, hogy a consul intézkedései ellen intercedál, annak a szövetségesek nem tartoznak engedelmeskedni s akikkel szemben mégis eljárnának, védelemért forduljanak hozzája. A consul nem törődött a tribun tiltakozásával, a szövetségesek kitoloncolását a legerélyesebben végrehajtotta s még Gracchus egy vendégbarátjával szemben sem tett kivételt. Ennél a szembeszökő esetnél sem mert Gracchus erélyesen fellépni, valószínűleg tartott attól, hogy ha ellenállna, erőszakoskodásokra kerülne a sor és vele szemben is ugyanazokat az eszközöket alkalmaznák, melyek bátyjának halálát okozták. Ezzel azután Garcchus el is veszítette a küzdelmet.

A szavazásnál a városi lakosságból álló többség leszavazta. A szavazás eredménye élénk fényt vetett a demokratikus mozgalom nagy elgyengülésére. Gracchusnak nem volt semmiféle pártszervezete, vagy más oly apparátusa, mivel a jelenkori nagy társadalmi és politikai mozgalmak rendelkeznek. Híveinek nagy része vidékiekből állott, akiket csak nagy és hosszú előkészületekkel tudott mozgósítani.
A meggyőződés és lelkesedés hozta őket össze. Mit ért ez az uralmon levő nemesség nagy szolidaritásával szemben? A gracchusi mozgalom épen azért volt oly gyenge, mert nem tudta a polgárságot tartósan biztosítani a reformok támogatására s elbukott, mihelyt egy olyan javaslattal jött elő, amely a tömeg érdekkörén kívül esett. Ez a súlyos kudarc Gracchus befolyását és tekintélyét alapjaiban rendítette meg, de ő ennek dacára sem adta fel a harcot. A mozgalom lassan, de folytonosan veszített az erejéből.

A demokrácia ügyét nem a nemesség, hanem maga a városi plebs buktatta meg. Annál tragikusabb dolog ez, mert Gracchus államférfiúi pályájának épen azok a leggyengébb oldalai, hol a városi lakosság részére tett kedvezményeket az eredeti célkitűzései ellenére és most épen ez a dédelgetett réteg hagyta cserben.