A régi Róma gyarmatpolitikája kifejezetten katonai célokat szolgált. A colonia célja a meghódított területek biztosítása, megtartása, pacifikálása és a helyi érdekekkel szemben a nagy összbirodalom érdekeinek biztosítása. A senatus ezeket az irányelveket követte az eddigiekben.
A coloniák azonban nemcsak mint erődök váltak be; a polgár katonaság mindenütt terjesztője lett a romanizmus gondolatának. Ennek köszönhető. a latin nyelv, a római kultúra, szokások és állami gondolat elterjedése. Emellett a coloniák nagy szociális hivatást töltöttek be; az elszegényedett polgárokat és a túlnépesedett vidékek népfölöslegét földhöz juttatták s a telepesek bőséges ellátása révén módot nyújtottak a meggazdagodásra és a félsziget legtávolabbi részét is belekapcsolták az állami közösségbe.

C. Gracchus midőn visszatért a réi nemesség tradicionális colonia politikájához, a senatus, bár vele szemben bizalmatlan volt, nem gördített akadályt az útjába, mert a népmozgalomnak a levezetésére ez volt a legnagyszerűbb zsilip és csatorna. Csakhogy Gracchus rendszere homlokegyenest ellenkezett á tradiciókkal. Az ő elképzelésében a gyarmatok nem katonai célokat szolgálnak, hanem kifejezetten szociális jellegűek s a fővárosi proletáriátust akarják Rómából eltávolítani és földhöz juttatni.
A tervezet szerint az új gyarmatosok már nem a katonailag veszélyeztetett pontokat biztosítanák, hanem a rég lecsendesedett és részben romanizált területen békés gazdasági munkát folytatnának. A gracchusi colonia-politika tehát azt a későbbi századok formát ölti fel, hol a főcél szociális és egyben a romanizmus terjesztése, az elfoglalt területek kulturális-gazdasági biztosítása.

C. Gracchus ezzel maga mögött hagyta a bátyja által képviselt elveket. Ti. GracChus földreform útján akarta az itáliai mezőgazdaságot újból virágzóvá és erőssé tenni. C. Gracchus előtt azonban már hosszú tapasztalat állott. A földosztás ebben az elképzelésben a lex agraria megújításával és végrehajtásával lényegében véve befejezést is nyert. A közföldek, az ager publicus kivételével, felosztattak.
Az ager publicus azonban a földéhes tömegeknek nem volt elegendő és további radikális megoldás politikai akadályokba ütközött, úgyhogy C. Gracchus, ha nem is adta fel bátyja gondolatát, kénytelen volt új megoldást keresni. Ezt a gyarmatosításban véli feltalálni. Gracchus túllépi a tradició korlátait ott is, hogy a gyarmatosítást nem korlátozza Itália területére, hanem Carthago kolonizálásával a romanizmus számára egy új, tágabb területet biztosít.
A polgártömegek kivándorlása a tartományokba ezzel kezdetét veszi s ez által a külső területek hamarabb beolvadnak az állami egységbe. Itália kibővül római imperiummá. Az azután más kérdés, hogy ez a nagy diaszpora használt-e a római-itálus nemzetnek. Ezért azonban Gracchus nem tehető felelőssé, mert ő csak a városi közösségi formát ismerte s nem a nemzetit.

Ez a szellem hatotta át a törvényhozót, midőn még első tribunsága alatt több colonia alapítását hozta javaslatba. Ezek közül ismerjük Capuát, amelyhez hozzácsatolták az állam tulajdonát képező ager Campanus egy részét is, továbbá Tarentumot és Scyllaciumot. Vele egyidőben kollegája, Rubrius tribun javasolta az első tengerentúli coloniát és pedig a kereskedelmileg oly fontos helyen fekvő Carthago elpusztított területére.
A coloniák kiküldetése csak a következő 122. évben vette kezdetét. A törvény, eltérően a szokástól, a Carthago területére alapítandó Iunonia gyarmat hatezer telepese közé szövetségeseket is vett fel, kiknek polgárosítása kilátásba helyeztetett, mivel valamennyi gyarmatnak kifejezetten polgárcolonia jellege volt. A gyarmatok közül csak Neptunia, Scyllaciumban és Minervia colonia Tarentumban alapíttatott meg. Nincs kizárva, hogy Forum Sempronii (Fossombrone) Umbriában, szintén Gracchusra vezethető vissza. E nagyszerű újítással már utalni látszott a nemsokára benyujtott törvényjavaslatra, melyben a szövetségesek egyenjogúságát követelte.

C. Gracchus ezirányú reformja, bár kevés maradt meg élő emlékként belőle, a legnagyszerűbb tanúsága hatalmas államférfiúi képességeinek.