logo

XXVI Januarius MMXXII AD

II. Severus (306-307)

II. Severus (társcsászár, 306-307), Galerius barátja, a Duna-vidékről származott, középszerű családból. Amikor Diocletianus és Maximianus 305-ben Galerius és I. Constantinus Chlorusjavára lemondott, Maximianus Mediolanumban Severust jelölte ki a nyugati területek Caesarjává.

Felvette a Flavius (mint Constantius fogadott fia) és Valerius (mint a Diocletianus-ház adoptált tagja) neveket. Itália és Africa tartozott hatáskörébe. Galerius területei közül Pannonia is átkerült az ő felügyelete alá, az utóbbi jóváhagyásával, mivel valójában ő gyakorolt ellenőrzést Severus felett csakúgy, mint saját keleti Caesarja, II. Maximinus Daia felett.

Lactantius szerint mindkét előléptetés zavarodottságot okozott a katonák körében, mivel kevesen ismerték a két kinevezettet; sokkal többbet hallottak Constantius fiáról, Constantinusról, aki Maximianus fiával, Maxientus-szal együtt mellőzve érezte magát. Amikor Galerius engedélyezte Constantinusnak, hogy a Rajnánál csatlakozzon Constantiushoz, s ő titokban és óvatosan utazott, annak egyik oka az volt, hogy át kellett haladnia Severus pannoniai területén, aki elégedetlenkedő vetélytársként nem bízott benne.
Amikor a következő évben Constantius meghalt, Galerius hivatalosan is a rangidős császár lett, és Severust választotta Augustusnak a birodalom nyugati felében. Ezzel egyidejűleg kinevezte Constantinust Caesarnak. Ez az utóbbi lépés, amelyet diplomáciai okokból Constantinus ideiglenes megnyugtatására tettek meg, csak fokozta Maxentiusban a háttérbe szorítottság érzését.
Államcsínyt szervezett Rómában, amelyet a praetorianusok is támogattak, mivel feldühödtek arra, hogy Severus megparancsolta testületük teljes feloszlatását (miután azt Diocletianus amúgy is egy egyszerű városi helyőrségre csökkentette). Értesülve Maxentius lázadásáról, Galerius felszólította Severust, hogy vonuljon a felkelők ellen, aki 307 elején elindult székhelyéről, Mediolanumból. Itália északi része Severus ügyét támogatta, amikor azonban Róma kapui elé érkezett, csapatai fellázadtak.

A visszavonultságából visszatért egykori hadvezér, Maximianus iránti lojalitásuk miatt vonakodtak az idős férfi fia ellen harcolni. Miközben pedig titkos ügynökök igyekeztek őket hűségükben megrendíteni, Severus praefectus praetoriója, Anullinus áruló módon ellene fordult, és külön juttatások osztogatásával biztatta a katonákat a szökésre. Severus kénytelen volt sebtében visszatérni északra az oldalán még megmaradt csapatokkal.
Maximianus Ravennáig üldözte, ahol aztán megállapodtak a feltételekben. Severus kész volt lemondani az Augustus rangról azzal a feltétellel, hogy megkímélik életét. Fogolyként Rómába szállították, miután pedig kérkedve végighurcolták az utcákon, a Via Appián, a Tres Tabernaebe börtönözték be túszként arra az esetre, ha Galerius betörne Itáliába. Röviddel ezután valóban megindult egy ilyen támadás; amikor azonban Severus ezt megelőző hadjáratához hasonlóan ez is sikertelennek bizonyult, Maxentius megölette Severust.
Severus, amennyire meg tudjuk ítélni, hasonlított ellenségéhez, Maxentiushoz abban, hogy toleráns volt a keresztényekkel, jobban mondva Constantiushoz hasonlóan nem erőltette különösebben az üldözések végrehajtását. Ezen kívül azonban keveset mondhatunk róla. Seregének ugyan nem sikerült Rómát bevennie, feltehetően jó katonának tartották, különben nem nevezték volna ki először Caesarnak, majd Augustusnak.
Az Anonymus Valesii néven ismert történetíró azonban - jogosan vagy sem - olyan embernek ábrázolta, akinek jelleme ugyanolyan alantas volt, mint származása, és kijelentette, hogy a legnagyobb előnyét, Galeriushoz fűződő barátságát annak köszönhette, hogy látványos kapacitással rendelkezett az erős szeszes italok elfogyasztásában.


Forrás: Michael Grant - Róma császárai - Fordította: Borhy László