Sok elmarasztaló jelzőt mondtunk már Maecenasról, itt az ideje rátérni érdemeire, igazi értékeire is, hiszen valamiképpen meg kell magyaráznunk a 2000 éves múltat; ez idő alatt neve nem vesztett fényéből, csak alakja merült el a homályban. Többszöri béketárgyalásairól, kedvezőnek látszó házasságkötésekkor való közbenjárásairól már szóltunk. Elmondtuk, hogy a háborúk idején, mikor a hatalom már tulajdonképpen Octavianus kezében volt, a leendő császár rábízta Róma és egész Itália kormányzását. Az ő elképzelése alapján kezdett Augustus császárként uralkodni.
Ha Actiumnál Antonius győz, Róma és egész Itália sorsa másképp alakul. Antonius vissza akarta állítani a tradicionális, arisztokratikus köztársaságot, talán annyi változással, hogy nem évenként választottak volna konzulokat - talán nem is kettőt, csak egyet -, hanem négy-öt évre, ahogy a mai demokráciák működnek. Ő átadta volna a hatalmat a szenátusnak, a békét helyreállítva visszamehetett volna abba az elbűvölő egyiptomi világba, melynek különös szépségéről csak sejtelmünk lehet. Ha Antonius terve sikerül, akkor talán most nem kellene - ó és milyen keservesen - megteremteni Európát. A sors nem így akarta, nem Antonius győzött.
A maga idejében Maecenas meglátta az egyetlen utat, mely Róma megmentéséhez vezethetett. A kitűnő államférfi, a zseniális diplomata példájaként emlegetik az írók. A római állam elöregedett, megérett a változásra. Es a kor nemes férfiaival együtt hiába siratjuk a régi szabadságot. Frandsen így szól: „A dolgok új rendjét megteremteni óriás munka. Azonban Augustus általában egyedül túl jelentéktelen volt, hogy ilyet véghez tudjon vinni."
Egy kis túlzással azt mondhatnánk, hogy Maecenas a vérengző farkasból kezes-bárányt varázsolt. Augustus a továbbiakban szeret a kegyes uralkodó színében feltűnni, védi a családot, vissza akarja állítani a régi római erkölcsöket, az istenek tiszteletét, a házasság, a gyermekek megbecsülését. Maecenas nélkül mindez aligha történhetett volna meg. Az etruszk nézeteket hozta be Rómába.
Régen a diplomatákat nem képezték külön iskolában. A politikai képzés általában a szónoki iskolában történt. A lélekjelenlét, a személyes éleslátás, a bölcsesség, a világlátás, a meggondoltság, a szabadelvűség, praktikus emberismeret, az időkhöz való alkalmazkodás fontos és értékes erényeinek megszerzését igyekeztek oktatni az ifjú nemzedéknek. Általános vélemény, hogy Maecenas kitűnő diplomata volt. Frandsen szerint a kormányzó és miniszteri erény példakepe.
Augustus tétlensége mellett különösen kitűnik Maecenas tevékenysége. Julius Caesar már látta az idők követelését, de próbálkozása sikertelen volt. Neki nem volt Maecenasa. Szerintem Julius Caesar Rómában kicsapongó, féktelen életmódja miatt sem volt népszerű. Augustus a tömegtói sokkal elzártabban, szerényebben élt. A háborúkban sanyargatott nép végre békére vágyott. Uralkodásának 44 éve alatt Rómában, sőt néha az egész akkori világban béke honolt.
Ha Augustusban meglett volna az önállóság, hogy hadvezérből államfővé legyen, megítélje a helyzetet, akkor Maecenas szerepe eltörpülne mellette. Frandsen szerint is legfontosabb a diplomáciai tevékenysége volt, ahol meg tudta találni a kellő szavakat: ,,...diplomáciai küldetései a régi és új idő átmenete alatt Augustus számára meggondolandó pillanatokban jelzik, jobban, mint bármely más bizonyíték, hogy ő olyan ember volt, aki szavaival cselekedni tudott, ha erre sor került".
Seneca, aki ugyan Maecenast életében soha nem látta (Kr. e. 4-ben született), mégis hízelgéssel vádolja őt. Maecenasnak nem volt szüksége hízelgésre, hogy Augustus kegyeibe fogadja. Őket sokkal finomabb szálak, a barátság, a megbízhatóság láncai kötötték össze. Ez a barátság Lívia mesterkedései ellenére egy életre szólt. Augustus Maecenasszal beszélte meg az államtitkokat, mielőtt a szenátus elé vitte volna azokat. A császár a barátban hűséges tanácsadóra lelt, különösen, mikor veszélyben volt.
Frandsen idézi Dio Cassiust, a görög történetírót, hogy Actium után csak Maecenas és Marcus Agrippa álltak Augustus mellett. Agrippa a hatalom letételét javasolta, Maecenas a principátus mellett döntött. Frandsen ezt a tanácsot Maecenas dicső tettének tartja. (Ezt általában Maecenas politikája fénypontjának tartják.)
Vajon a részegesség, a kicsapongás, a puhányság vádjai megilletik-e Maecenast? Rábízta volna-e Augustus egy megbízhatatlan iszákosra az egész országát, titkos levelezését? Nyilvánvaló, hogy e vádakat el kell utasítanunk. Mégis, mi nem tetszhetett a latin sztoikus beállítottságú íróknak Maecenasban? A válasz szerintem az, hogy a konzervatív Rómában a maga módján mert élni. Az igazi, tehetséges, bölcs ember a legnehezebb ügyeket is ragyogó elméjével fölényesen tudja megoldani, neki nem kell beleszakadni a munkába.
Maecenas rendkívüli adottságokkal rendelkező, éles szemű, biztos kritikájú ember volt, aki a döntő pillanatokban helyesen tudott cselekedni. A ragyogó talentumok, akiket később is létrehozott a toszkán föld, mindezt ékesen bizonyítják. A Firenze melletti Vinciben született Leonardo végeredményben hasonló világfi volt, mint Maecenas - játszva hozta létre a világ csodáit.