Még egyszer le kell szögeznünk, hogy e kétezer év óta el nem homályosult névnek a maga idejében nem volt méltatója. Senki nem írta meg életrajzát az irodalmi életéről híres Rómában. Csak itt-ott elejtett megjegyzésből tudjuk elég szegényesen megformálni magunknak e nagy férfiú alakját. Külső megjelenésével kapcsolatban annyi adat nem áll rendelkezésünkre, mint Suetonius jóvoltából Augustusról, ezért az elszórt megjegyzésekből varázsolhatjuk elő e különös nagyúr alakját. Az etruszk királyi vérből való származását egy író sem tagadja, de a továbbiakban az etruszk eredetnek legfeljebb csak negatívumokban tulajdonítanak jelentőséget.
Az írók többször említik a supinus jelzőt. „Maecenas supinus", a hajlott hátú Maecenas. Van olyan megjegyzés is, hogy botladozva, bizonytalanul járt. A sírkamrákból gyűjtött csontanyag szerint az etruszkok - valószínű a nedves éghajlat miatt - gyakran szenvedtek ízületi gyulladásban vagy egyéb csontbetegségben. Ez a sors Maecenast sem kerülte el.
Meibom Maecenas szerénységében találná az okot, azonban hajlott háttal járni fárasztó, Maecenas ennél okosabb volt. Külsejével nem kelthetett előkelő benyomást. A másik legtöbbet használt jelző a descinctus, ami körülövezetlent jelent. Még a polgárháborúk idején is „lelógó" tunikában járt, azaz a tunika leért a bokájáig. Rómában csak a nők jártak hosszú ruhában, a férfiak a tunikát a derékban megkötötték, így az csak térdig ért.
Hallgassuk meg, mit mond a rosszmájú Seneca: „Ő volt az, aki a bírói emelvényen, a szószéken, minden nyilvános összejövetelen úgy jelent meg, hogy a fejét köpenyével befedte, mindkét fülét szabadon hagyva." Látjuk, hogy Maecenas nem törődött a latin férfiak szokásaival, vállalta etruszk származását. Lehetséges, hogy etruszk pap volt, és azért takarta be a fejét. Minden szerénysége ellenére viszont sokan dicsérik ruhái pompáját, szépségét, Martialis például szép tógáját.
Nem volna értelme felsorolni a szép és drága ruházatokat, melyeket az írók Maecenasszal kapcsolatban említenek. A német írók - de a régi latinok is - nőies szokásnak tartják, hogy Maecenas díszes ruhákat, értékes köveket, gyűrűket viselt. Maecenas nagyon gazdag volt és nyilván etruszk módra öltözködött.
Propertius inkább csodálattal említi faragott brit hintóját. Macrobius megőrzött egy levelet, melyben Augustus gúnyolódik Maecenason, mert kedveli a drágakő, a gemma (faragott kő) gyűrűket és gyöngyöket. Maecenas, a művészet szerelmese gyűjtötte e kincseket. Felróják neki azt is, hogy szerette az illatos kenőcsöket. Horatius rózsákkal koszorúzott boros kancsóval és haján illatos kenőccsel várja Maecenast.
Seneca a következőképpen jellemzi Maecenast: „...rendkívül életigénylő, hajlott hátú, puhány, nem felövezett, luxust kedvelő, iszákos, házasságtörő, szemérmetlen, a feleségéhez ragaszkodó, a faragott köveket és kenőcsőket kedvelő, szeret az emberek előtt mutatkozni; hibáit, azonban eltakarni nem akarta."
Seneca nem kortársa Maecenasnak, körülbelül egy század választja el őket egymástól, tehát csak közvetítéssel ismerhette őt. Szigorúságát talán abban kereshetjük, hogy Seneca sztoikus volt, Maecenas epikureus és etruszk. Ezekben az időkben a római társadalomban ez a két filozófiai irányzat uralkodott, már nem tükrözték a tiszta hellén gondolkodást.
Egyelőre elégedjünk meg annyival, hogy az epikureusok a szép, nyugodt életet, a sztoikusok a rideg, szigorú erkölcsökhöz való ragaszkodást hirdették, mint a boldog élet titkát. Frandsen Meibommal téteti fel a kérdést: „Ki volt végre is Seneca, hogy egyedül az ő véleménye, megfogalmazása, értékelése alapján Maecenas fennmaradjon vagy elbukjék?"
Kicsit szűkszavúan idézi Frandsen Seneca Maecenasról mondott ítélő szavait. Szűkszavúságát talán kora szemérmessége is okozza. Érdemes azonban Seneca jellemzését közelebbről elemezni. A szigorú sztoikus bölcs azt szeretné bizonyítani, hogy az egyén erkölcse a beszédmódjára is hatással van; példaként Maecenast említi:
„Az, hogy hogyan élt Maecenas, ismeretesebb, mintsem hogy arról most beszélnem kellene. Hogy sétált, mily elpuhult volt, mennyire óhajtotta, hogy lássák, mennyire nem akarta hibáit rejtegetni. Nos, aztán beszéde nem épp oly laza, mint amilyen pongyola ő maga is? Nem épp oly feltűnőek szavai is, mint amilyen piperkedése, kísérete, háza és felesége?"
Eztán azzal vádolja Maecenast, hogy beszéde a részeg ember burkolt, téveteg, összefüggés nélküli beszédmódja. Egykét idézetet közöl Maecenasnak a saját életmódjáról (De cultu suo) írt költeményéből: „Nézd, a folyón és az erdei lomb koszorúzta part mellett hogy szántják csónakokkal a víz medrét, s miután átgázolnak a gázlón, elhagyják a kerteket."
Seneca: „Ha ezeket olvasod, nem fog mindjárt eszedbe jutni, hogy ez az ember az, aki mindig hanyagul öltözködve szokott a városban járkálni? Akkor is ti. mikor a távollevő császár helyett ő uralkodott, pongyolában adta ki a jelszót. Nem jutott-e mindjárt eszedbe akkor, hogy ez az ember, aki a bírói székben, a szónoki emelvényen és minden nyilvános gyűlésen úgy jelent meg, hogy feje köpennyel be volt takarva, csupán két fülét véve ki, épp úgy, mint a vígjátékban a gazdag szökevények szoktak fellépni?"
A fordításból is láthatjuk, ez nem pongyola stílus, inkább olyan ember szavai, aki nem igazán tudott latinul. A szöveg inkább nem értelmes. Vagy egy másik: „Valaki egy nő fürtjeit göndöríti és mint galamb csókolódzik és sóhajtozni kezd, ha szegett nyakkal az erdők urai ellankadnak" Egy harmadik idézet még érdekesebb, itt Maecenas bírálja a társaságot, az asztalánál vigadozókat: „Gyógyíthatatlan társaság: a lakomák alatt fürkésznek, a palack mellett vizsgálják a szobákat, s mintegy reményben számolnak a gazda halálára. A Géniust, aki alig tanúja saját ünnepének s a vékony viaszgyertya beleit és a kattogó malmot s a tűzhelyet megkoszorúzzák az anya vagy a feleség." Itt Maecenas valószínű egy ünnepi szokásról szeretett volna szépen írni.
Seneca tovább sorolja Maecenas különös szokásait, hanyagul odavetett, a szokással ellenkezően alkalmazott szavait. Ebből meglepően arra következtet, hogy Maecenas erkölcsei is romlottak voltak. Azt kell látnunk, hogy Maecenas másképpen beszélt, mint a rómaiak. Sokáig foglalkoztatott, Horatius miért hangsúlyozza, hogy Maecenas két nyelvet és annak irodalmát ismeri. Maecenasnak mind a kettőt meg kellett tanulnia, egyébként nem érthetők Seneca mondatai.
Ha másképpen beszélek, mint a közösség, akkor nem vagyok tagja. Maecenas igyekezett a korabeli műveltséget elsajátítani, de más miliőben nőtt fel, más volt az anyanyelve. Az etruszk nyelv nyilván sokkal virágosabb, színesebb lehetett, mint a szigorú szabályok közé szorított latin, amelynek klasszikus szépségét természetesen csodáljuk, de sajnáljuk a vidám, kötetlenebb életet élő etruszk nép nyelvének és teljes irodalmának eltűnését.
Horatius mondását felidézve - „...docte sermones utriusque linguae...", „két műveltségnek kitűnő tudósa" - most már le merem vonni a következtetést, Maecenas megtanulta a latin és természetesen a görög nyelvet is. Azért érzik a latinok szokatlannak, pongyolának, hibásnak a szavait. „Ezek a szavak, melyeket annyira helytelenül szerkesztve, annyira hanyagul odavetve, annyira mindenki szokásától eltérően helyezett el, mutatják, hogy gondolkodásmódja, erkölcse, életmódja nem kevésbé új, helytelen és a maga módján nemében egyedüli volt."
Ebben a korban Rómában már kevesen beszélhették az etruszk nyelvet, de valamiféle összetartozást mégis látunk: Propertius is az Esquilinuson lakott, más etruszk családok is. Propertius meg tudott tanulni latinul tökéletesen, Maecenas nem. Ma, amikor mi is szem- és fültanúi vagyunk egy új nyelvi helyzetnek, jobban meg tudjuk érteni Maecenas problémáit. Egyébként bizonyos, hogy nem akart nagy író lenni.
Ebben a világban, ahol szolgák látták el a mindennapi élet gondjait, szokás volt írogatni. Maecenas különben sem pályázott babérokra. Ő nem író vagy költő volt, a sors más szerepet osztott rá. Jól-rosszul (Seneca véleménye szerint rosszul) megtanulta a latin nyelvet, de gondolkodásmódja etruszk maradt írásaiban is.
Olyan kevés és annyira rossz állapotban levő írás maradt fenn, hogy ítéletet nem mondhatunk. A kétezer év távlatából visszatekintve azt kell tapasztalnunk, hogy Maecenas stílusa nem felelt meg a fegyelmezett, érzelmi vonatkozásokat kerülő, a cikornyás jelzőket megvető latin kortársaknak.
Mondatai latinul nem értelmezhetőek. Bárcsak valami kevés etruszk nyelvű írás is fennmaradt volna! (Etruszk szöveget találnak néha az archeológusok, mint éppen nemrég Arezzóban, Maecenas városába; de amíg legalább kétnyelvű írás nem kerül elő, nincs sok reményünk, hogy többet megtudjunk ennek a görög betűkkel író, titokzatos népnek a múltjáról.) Bizonyosan szabadabb, virágosabb, kötetlenebb, derűsebb lehetett az etruszk stílus. Meibom" megemlíti, hogy szép gondolatok jönnek Maecenas írásaiból.
Vegyük sorba Seneca említésre méltó kifogásait: Maecenas ebriosus, részeges. Maecenas szerethette a jó bort, mint az élet egyik ajándékát, de a mértéket ismerhette Epicuros tanítványaként. Nem vetette meg az asztal örömeit, mint az etruszkok általában. Frandsen egyedül e ponton említi hőse etruszk származását. Itália népei általában nagyon egyszerű ételeket fogyasztottak, nem is értettek azok bonyolult, művészi elkészítéséhez.
A legjobb példa erre a volscus származású Augustus császár, akinek puritánságáról már beszéltünk. Az etruszkok szerencsésebb helyzetben voltak, mert gazdag földjük mindent megtermett. Változatos ételeket tudtak készíteni. Különösen a tésztafélék mai napig nagyszerű elkészítési módjai valószínűleg etruszk eredetűek. Ha továbblépünk, az elhízásukra is megtaláljuk a magyarázatot.
Mennyiben volt Maecenas házasságtörő, szemérmetlen, erről nem szól a kritika. Ellenben az uxorius (feleségtisztelő) jelzőről annál többet mondhatunk: leginkább a Tiberis folyóval kapcsolatos az irodalomban, a feleségének hódoló folyamisten jelzője. „Maecenas uxorius" tehát a feleségének hódoló Maecenas. Ugyancsak Seneca Providentia c. műve 3. fejezetében írja: „...a zsörtölődő feleség naponkénti visszautasításait fájlalja." Maecenas sem vele, sem nélküle nem tudott élni. Az Epist. 114-ben írja: „Aki ezerszer vezetett házába feleséget, bár csak egy volt neki."
A féltékenységtó) és szerelmi bánattól élete utolsó éveiben aludni sem tudott. A Horatiusszal foglalkozó írók csodálkoznak, hogy a hű barát nem ír Maecenas nagy fájdalmáról; eset leg figyelmességből nem említi. Ez amúgy is kényes téma volt, mert a gyönyörű Terentia szépsége Augustust is elragadta.
Ha Maecenas több házi békét megzavart, ezért keserűen megfizetett. Terentiát Licinius Murena testvérének tartják. A Licinius-család etruszk, eszerint Terentia etruszk nő volt. Maecenas szerette volna Murena életét megmenteni, aki az Augustus elleni összeesküvésben vett részt; voltaképpen a rokonát védte. Terentia előző élete ismeretlen.
A házasságkötés ideje is bizonytalan, mindenesetre Maecenas esquilinusi háza felépítése után történt. Augustus elismerte, hogy Terentia az ő Líviájánál is szebb. Magával vitte egy galliai utazásra, mert Rómában a kapcsolat beszéd tárgya lett volna. Maecenas és Augustus rövid ideig tartó elhidegülésének is Terentia lehetett az oka.
Maecenas gazdagsága lehetővé tette volna, hogy lábai előtt heverjenek Róma legszebb kurtizánjai, de ő csak az egyetlent, a kiválasztottat tudta élete részének tartani. Terentia pedig, mint oly sok etruszk nő, tudta hogyan uralkodhat a férfiakon. Emellett Maecenas haláláig szerelmes volt az ő szép Terentiájába.
Szerepel Maecenasszal kapcsolatban egy Licymnia nevű nő is, nem lehet eldönteni, vajon Maecenas vagy Horatius kegyében állt-e. Az akkori társadalom elfogadta a barátnőket, de ezek a nők soha nem kapták meg a római feleségeknek, matrónáknak járó tiszteletet, mint Verdi Traviatájában Violetta. Horatius egyébként sok női nevet emleget, nem szabad mindet a valóságba kivetíteni.
Horatius a 14. epodost Maecenashoz írja. Vádolja magát, hogy nem tudta elküldeni az ígért jambusokat. Megemlíti, hogy Anacreon is szenvedett a samosi Bathyllosért, ,,...ureris ipse, miser..." (Te is égsz, szerencsétlen!) Frandsen Horatius feleségére vonatkoztatja e sort, de nem lehet eldönteni, hogy nem a híres táncos színészről van-e szó.
Maecenas kedvenc színésze Bathyllos, pantomim táncos volt. A pantomimos a mai balletthez hasonlítható, gesztikuláló táncjáték volt. Megint nincs értelme találgatni, vajon Maecenas a szépfiút vagy a játékot szerette-e.