logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Kutatástörténet .

Az alapvető forrásainkat ismertettem, most szeretnék röviden rátérni néhány kutató véleményére, akik korábban már foglalkoztak a témával. Két fontos kérdéskör határozza meg a vélemények megoszlását. Az egyik: Van-e köze a tűzvésznek a keresztényüldözéshez? A másik pedig: Miért választotta Nero a keresztényeket?

Az első kérdésnél a legfontosabb pont, ahol eltér a kutatók véleménye, az Tacitus és Suetonius írásának ellentmondásossága. Tacitus állítása szerint a tűzvész miatt kezdte Nero a keresztényeket üldözni. Suetonius a két esetet nem kapcsolja össze, sőt Neróról írt fejezetében két külön ponton említi mind az üldözést, mind a tüzet.
Pierre Batiffol szerint, ha Suetoniust vesszük alapul, akkor Tacitus összekombinálta Róma égését a keresztények üldözésével. E. Th. Klette szerint Tacitus ezt azért tette, hogy a lehető legrosszabb színben tűntesse fel Nerót. F. J. Bacchus állítása szerint az üldözés már Róma égése előtt megkezdődött.
Canfield kiemeli, hogy Eusebios, aki nem követte a nyugati hagyományokat, nem beszél a tűzről, sőt maga Jeromos sem, aki Eusebios munkáját fordította latinra, illetve kommentálta, nem jegyezte fel, hogy a keresztényüldözésnek köze lenne Róma égéséhez. Jeromos a keresztényüldözést Kr. u. 68-ra és nem 64-re datálta.

Nero uralkodásának 10. évéhez ezt írja Jeromos: „Nero, ut similitudinem ardentis Trojae inspiceret, plurimam partem Romanae urbis incendit.”, de nem jegyzi fel, hogy a keresztényeket üldözte volna, azonban uralkodásának 14. évéhez megemlíti (ami a Kr. u. 68-as év): „Primus Nero super omnia scelera sua, etiam persecutionem in Christianos facit, in qua Petrus et Paulus gloriose Romae occubuerunt”

Lactantius nem kapcsolja össze a tüzet az üldözéssel, sőt tüzet nem is említ. A De mortibus persecutorum (A keresztényüldözők halála) című művében úgy véli, hogy Nero akkor kezdte meg a keresztények üldözését, amikor felhívták figyelmét arra, hogy Péter mennyi csodát tesz és ez az új hit elnyomja a régi római vallást:
„Már Nero uralkodott, amikor Péter Rómába érkezett, és bizonyos csodákat művelve, amelyeket magának az Istennek a hatalmával tett, sokakat megtérített az igazságnak, s a tőle kapott megbízás révén Istennek hűséges és állhatatos egyházat épített. Miután jelentették a tényt Nerónak, aki fölfigyelt arra, hogy nap mint nap nagy sokaság fordít hátat a bálványimádásnak nemcsak Rómában, hanem mindenfelé, s elutasítva a régit, az új hitvalláshoz pártol ... rávetette magát az ég templomának elpusztítására és az igazság eltörlésére, és valamennyi császár közül elsőként kezdte üldözni az Isten szolgáit.".

Az Acta Sanctorum szerint Nero azért kezdte el üldözni a keresztényeket, mert bizonyos nők, akik talán ágyasai lehettek a császárnak, Péter apostol által megtértek, és megtagadták Nerótól bájaikat a keresztény tanok értelmében. Ezen felindulva kezdte Nero üldözni a keresztényeket.
„Duabus vero mulieribus, ex iis quibuscum Imperator rem habebat, quaeque praeter ceteras alias ab eo diligebantur, ad fidem accedentibus, ac sibi castam vitam deinceps proponentibus; cum Nero ipse mirum in modum incontinentissimus ac libidinosus esset, contra omnem Ecclesiam, maxime vero contra Petrum Apostolorum Principem insaniebat; quippe qui auctor extitisset mulieribus illis caste vivendi. Quamobrem furore valde accensus, adversus omnes qui in Christum credebant, capitalem poenam decernit.”

Philip Schaff szerint a tűzvész és az üldözés kapcsolatban állnak, és a datálása megegyezik a hagyománnyal, tehát az esemény Nero uralkodásának 10. évére esik, amely azt jelenti, hogy a Kr. u. 54-ben trónra lépő császár 64-ben üldözte a kereszténységet. Magyar vonatkozásban Ürögdi György, Neróról szóló művében egyáltalán nem vonja kétségbe, hogy az üldözés a tűvész miatt tört ki. Forrásaiként Tacitust és Suetoniust használt, azonban nem emelte ki a két forrás ellentmondásosságát, hanem automatikusan Tacitusnak adott igazat.
Canfield felhozza Tertullianust, és hogy az apologéták nem említik a tűzesetet. Tertullianus vajon miért nem használta fel ezt a számára remek támpontot érveléseihez a pogányokkal szemben: hogy a keresztényeket hibásan ítélik el, ártatlan áldozatul estek az uralkodó hatalmának? Canfield magyarázata erre, hogy az apologéták féltek a tűzesettől, még csak felhozni is.

A kérdéshez forrásainkat áttekintve a következőket találjuk. Tacitus igenis összekapcsolta Róma égését a keresztények üldözésével. Suetonius megemlíti mind a két esetet, azonban egymástól eltérő szövegrészletben. Mint azonban láttuk, hogy Suetonius különböző témák szerint építette fel fejezeteit, a keresztények üldözése inkább császári tettnek minősül, Róma égése pedig már talán Nero jellemére is utalhat, ezért elkülönítve jegyezte fel.
A két részletet körülvevő egyéb intézkedések jól jellemzik Suetonius témák szerinti tagoltságát. Míg a keresztényüldözést azon intézkedései közé sorolta, hogy „...betiltotta a kocsihajtók szórakozását, akiknek ősi kiváltságuk volt, hogy keresztül-kasul bejárják a várost, és csak úgy tréfából raboljanak, fosztogassanak; a pantomimszínészek pártjait pedig, a színészekkel együtt, kitiltotta Rómából.” Ezek mind-mind gyors ismertetései Nero uralkodása alatti intézkedéseinek.

Amikor azonban a tűzvészről ír, sokkal bővebb leírást ad: „Mintha ugyanis bosszantaná az ódon épületek csúfsága, a girbegörbe, keskeny utcák látványa, felgyújtotta Rómát; ez oly nyilvánvaló volt, hogy sok consuli rangú férfi egy ujjal sem bántotta Nero szolgáit, pedig kóccal, fáklyával a kezében tetten érték őket tulajdon házakban; néhány terményraktárt az Aranyház szomszédságában, minthogy a telkükre igen vásott a foga, előbb hadigépekkel kellett összeromboltatnia, csak azután gyújthatta fel. ... A város égését Nero a Maecena-toronyból nézte végig, gyönyörködve, mint mondta: a lángok szépségében, s ismert színpadi öltözetében a Trója égésé-t énekelte.”

És még folytathatnánk. Értelemszerűen ebben a részben már nem mellőzi a rengeteg pletykát, ami inkább utal a császár egyéni jellemének bemutatására, mint intézkedéseinek ismertetésére. Ebből a szempontból egyáltalán nem zárható ki, hogy a tűzvész és a keresztényüldözés ne lenne kapcsolatban egymással.

A másik fontos érv a tűz és az üldözés szétválasztására az, hogy sem az apologéták, de Canfieldre visszatérve, még Tertullianus sem említi a kettőt egybevetve. Valószínűleg valóban féltek felhozni az esetet, azonban rejtett utalások találhatók Tertullianus Apologeticumában, amelyek lehetséges, hogy a Nero féle üldözés előzményére utalnak: „Pedig, akár egyetlen éjszaka s néhány nyomorúságos fáklya munkája is elegendő volna bőségesen a bosszúállásra, ha rosszat rosszal viszonoznunk nem lenne nálunk tilos valami. Távol légyen azonban, hogy a mi Istenhez tartozó közösségünk akár földi tűzzel bosszulja meg magát.”.
Ha ez elkerülte mások figyelmét, talán amiatt történt, mert a tüzes bosszút inkább máglyán égéssel párosították, azonban a fáklya és éjszaka szavak utalásai egyértelműek a Kr. u. 64-es tűzvészre, amikor éjszaka gyulladt ki Róma, egyes híresztelések szerint fáklyákkal indítva meg a tüzet. Ha az utalás biztos, az azt jelentené, hogy az apologéták teljesen tisztában voltak az eseménnyel, és ez Tacitus javára billenti a mérleget, miszerint Róma égésének köze volt a keresztényüldözéshez. A felsoroltak alapján én ez utóbbit tartom valószínűnek.

A második kérdés, hogy miért a keresztények? Erre az egyik utalás Kelemen már említett levelében található, melyben irigységről számol be. Az irigységet egyes kutatók megpróbálták a római kormányzatra értelmezni, amely féltékeny lett volna a terjedő kereszténységre Rómában. Ez azonban kizárható, mivel a keresztények nem képviseltek ekkor jelentős erőt a városban. A másik lehetőség a féltékenységre a zsidóknál keresendő. Ezen állítás szerint a zsidók féltékenyek voltak a keresztényekre, ezért ingerelték a tömeget ellenük.
P. Allard véleménye szerint Nero bűnbakjai először a zsidók voltak - ezt azzal magyarázza, hogy a tűzvészkor a zsidók boltjai égtek le. Ezek után a keresztényekre hárítás bizonyára valamely császár közeli személynek a hatása lehetett, aki zsidó vallású volt. Itt megemlíti Poppaeat, aki rokonszenvezett a zsidó vallással, ám erre még később visszatérünk. A már előzőekben említett Melitón részlet, melyet Eusebiosnál találunk, ebben az esetben különösen figyelemreméltó: „Nero és Domitianus, akiket a gonosz emberek vezettek félre”

Kettle úgy véli, hogy Szardíniai Melitón talán zsidókról beszél, hiszen Nero környezetében voltak, akik zsidó hitre áttértek (szintén megemlíti Poppaeat és kérdőjelkén Tigellinust). Canfield úgy véli, mivel Suetonius elkülöníti a keresztényüldözést a tűztől, ezért a keresztények ugyanannak a római „hagyománynak” estek áldozatul, mint Bacchus és Isis hívei egykor. Tehát valamilyen szinten bevett gyakorlatként említi, és nem különbözteti meg a kereszténységet, más, keletről érkező kultuszoktól.


Forrás: Fodor Krisztina Dóra - Nero bűne? - Az első keresztényüldözés kitörésének okai és hatása a források tükrében