logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az üldözés forrásai

A Nero uralkodása alatt kitört keresztényüldözés sok vitás kérdést vet fel. A történet legismertebb, legáltalánosabb változata, miszerint Nero felgyújtotta Rómát, majd bűnbaknak a keresztényeket tette meg, és kivégeztette őket (Rómában). Ez önmagában több ponton kérdéses. Az első és legfontosabb, hogy a tűznek és a keresztényüldözésnek vajon van-e köze egymáshoz?
Gondolhatnánk, hogy a tűzvész és ezek után a keresztények megbüntetése egyfajta egyházi hagyomány lehetne, de a valóságban a keresztény apologéták egyáltalán nem kapcsolják össze a tüzet és a keresztényüldözést - jobban mondva nem említenek tűzesetet. Meg sem említik, hogy Nero (vagy valaki más) felgyújtotta Rómát. Egyetlen közös jellemzőjük, hogy Nerót tartják az első keresztényüldöző császárnak.

Másik kérdés, hogy valóban Nero gyújtotta-e (gyújtatta) fel Rómát? Ezzel a kérdéskörrel nem szeretnék hosszadalmasan foglalkozni, elég annyi, hogy biztosan nem a keresztények gyújtották fel. Ahogyan Tacitus maga sem tudta egyértelműen kimondani Nero bűnösségét a II. században, magam sem tudom a XXI. században.
A harmadik, hogy miért a keresztényeket választotta bűnbaknak? Ez utóbbira már a tanulmány elején utaltam, hogy milyen közös vonások voltak a kereszténységben és a római nép által nem kifejezetten kedvelt kultuszokban. A kérdésekre igyekszem a lehető legkimerítőbb választ adni, előbb azonban ismertetném magukat a rendelkezésünkre álló forrásokat.

Első és legfontosabb forrásunk Publius Cornelius Tacitus. A számunkra értékes Annales azaz Évkönyvek című munkájának datálása vitatott. A legvalószínűbb, hogy valamikor Kr. u. 109-120 között íródott. A forrásokról, amelyekből Tacitus dolgozott, nincs tudomásunk, azonban Rudolf Hanslik, cikkében alapos vizsgálat alá veszi az Annales Neróra vonatkozó részét.
Úgy véli a szöveg egyszer pozitív, másszor negatív színben tünteti fel az uralkodót. Példa erre, amikor a 42. fejezetben Nero saját Domus Aureaját akarja megépíteni, majd a 43. fejezetben már lakóházakat és templomokat építtet. Haslik szerint két forrás keveredik a szövegben, egy Nero barát és egy Nero ellenes. A Nero barát forrásnak Cluvius Rufust tartja, aki a 41. év consulja volt és Nero barátja, a Nero ellenes forrásnak pedig idősebb Pliniust.

A számunkra fontos szövegrészlet a következő: „De sem emberi segítségre, sem aprinceps ajándékainak vagy az istenek engesztelésének hatására nem akart eltávozni az a gyalázatos hiedelem, hogy parancsra tört ki a tűzvész. Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Nero másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett.
Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Iudaeában, e métely szülőhazájában, hanem a városban is, ahová mindenünnen minden szörnyű és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál. így hát először azokat fogdosták össze, akik ezt megvallották, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá. És kivégzésüket még csúfsággal is tetézték, hogy vadállatok bőrébe burkoltan kutyák marcangolásától pusztuljanak, vagy keresztre feszítve, és mikor bealkonyodott, meggyújtva éjszakai világításul lángoljanak.

Nero a kertjeit ajánlotta fel e látványosság céljába, és cirkuszi játékokat rendezett, amelyen kocsisruhában a nép közé vegyült, vagy kocsira szállott. Ebből, bár bűnösök voltak és a legsúlyosabb büntetést is megérdemelték, szánalom támadt, mivel nem a közjó érdekében, hanem egy ember kegyetlensége miatt kellett pusztulniuk.”
Másik alapvető forrásunk C. Suetonius Tranquillus De vita Caesarum (A császárok élete) című műve. Hadrianus alatt az ab epistulis tisztséget viselte, azaz a császári levéltár vezetője volt, így bőséggel hozzáfért eredeti iratokhoz, melyek alapján művét megírta. Számunkra jelentős műve Kr. u. 122 előtt keletkezhetett. Sokkal tárgyilagosabbnak látszik, mint Tacitus.

A császárok életrajzának felépítése kiterjed a császárok származására, karrierjükre, a tetteikre, a jellemükre, külső megjelenésükre és a halálukra. Azon kívül, hogy Suetonius eredeti források alapján dolgozott, nem hanyagolta el művébe beilleszteni a különböző pletykákat, anekdotákat. Ugyanez igaz Tacitusra is.

A keresztényekről írott részlete a következő:
„Halálbüntetést szabott a keresztényekre, erre a káros, új babonának hódoló népségre...”

Harmadik lehetséges pogány forrásunk Decimus Iunius Iuvenalistól származik. Szatíráit Kr. u. 100-115 körül írhatta meg. Első szatírájában utalást tesz Tigellinusra, és a keresztények egyfajta tipikus kivégzésmódjára: „Jó, de Tigellinus: ródd meg, s mint fáklya, karóba húzva lobog szurkos tested s lángolva világít, vagy cirkusz fövenyén húz - meghurcolva- barázdát.” Mivel ez a szokatlan kivégzési mód Tacitusnál is megjelenik, lehetséges, hogy Iuvenalis a keresztényüldözésre utal.

A keresztény forrásaink közül az egyik legalapvetőbb Római Szent Kelemen Korinthusiakhoz írt levele, amelyben így ír: „De most hagyjuk ezeket a kezdeti időkből való példákat, említsük meg inkább a közelmúlt idők atlétáit, vegyük csak számba korunknak példaképeit. A lázongás és az irigykedés miatt a legnagyobb és legigazibb oszlopok szenvedtek üldöztetést, és egészen a halálig küzdeniük kellett.”
A másik fontos személy Tertullianus, akinek Apologeticumáról már volt szó, amelyben így ír az üldözésről: „Kérjetek tanácsot történelmi följegyzéseitektől és úgy találjátok azokban, hogy Nero volt az első, aki császári kardját veszettül suhogtatta a keresztény gyülekezetre, amikor ez főleg Rómában terebélyesedett. Mi azonban még dicsekszünk is azzal, hogy ilyen ember kezdte kárhoztatásunkat. Aki ugyanis őt ismeri, megérti könnyen, hogy amit Nero kárhoztatott, más, mint valami igazán nagy jó, nem lehet .”
„A tanítványok azonban engedelmeskedtek isteni mesterük parancsának és szétszivárogtak az egész földkerekségen; maguk is tömérdek sokat szenvedtek az őket üldöző zsidóktól, majd - az igazságban való bizakodásuk okán mindenképpen szíves örömest - Rómában, Nero dühöngésekor, mint vetőmagot hullatták el keresztény vérüket .”

Az üldözéshez fontos A skorpiócsípések ellenszere címet viselő műve is, amely szintén a II-III. század fordulóján keletkezhetett. Ebben a műben megismétli Nero elsődleges szerepét a keresztényüldözéskor, és megemlíti a két apostolt is: „Olvastuk a Caesarok életét, a kezdeti hitet Rómában először Néró irtotta. Ekkor Pétert más övezte fel, és keresztre feszítette, akkor jutott el Pál születéséhez Róma városában, mert ott a vértanúság születésében újjászületett."

A keresztény forrásaink között kell még megemlítenünk Eusebios Egyháztörténetét. Caesareai Eusebios Kr. u. 263 körül született Caesareában. Rendelkezésére állt városának hatalmas könyvtára, amely segítségével alapos munkát végzett a kereszténység történetének megírásához: Jézus korától Kr. u. 324-ig.
„Amikor Nero hatalma már megszilárdult, szentségtörő cselekedetekre tért át és nem más, mint a mindenek Istenét imádó vallás ellen támadt. ... így tehát ő volt az - miután Isten ellenségei közül a legelső helyet foglalta el -, aki arra vetemedett, hogy kivégeztesse az apostolokat."

Eusebios Egyháztörténetével kapcsolatban érdemes megemlítenünk külön egy részletet, melyet Melitón véleményéről ír: „Az összes uralkodó közül csak Nero és Domitianus, akiket a gonosz emberek vezettek félre, ők akarták megvádolni tanításukat, és ettől kezdve terjedt el értelmetlen szokás folytán a keresztényeket sújtó hazug vádaskodás." Ez a későbbiekben egy fontos pont lesz a kép összeillesztéséhez.


Forrás: Fodor Krisztina Dóra - Nero bűne? - Az első keresztényüldözés kitörésének okai és hatása a források tükrében