Ha csak szónokias kifejezésnek tartjuk is Lactantius ama kifejezését, amely szerint Galerius megvallotta és elismerte a keresztények Istenét (Deum coactus est confiteri), bizonyos azonban, hogy még halála előtt kiadta ú. n. türelmi rendeletét Konstantin és Licinius társcsászárokkal együtt, amelyben megállítja a kereszténység ellen három századon keresztül gördülő lavinát, hivatalosan elismeri a kereszténységnek létjogosultságát. Ebben a ténykedésében őt politikai okok is vezették, főként az, hogy a hatalomban és tekintélyben folyton növekvő Nagy Konstantint híveivel együtt el ne riassza magától; de végtére is a maga neve alatt kiadott edictumban (Eusebius HE VIII, 17; Lactant. De mórt. persec. 34) burkoltan beismeri, hogy nagyon tévedett; elismeri a keresztényeket mint ilyeneket, megengedi nekik összejöveteleiket és azt, hogy Istenüket tiszteljék és kérjék mind az ő, mind pedig az állam jólétéért.
Mivel ez a türelmi rendelet az első okmány, amely hosszasabban és határozottan foglalkozik a keresztények felszabadításával és rést üt az eddigi pogány, keresztényellenes felfogáson, sőt a kereszténység legnagyobb személyes ellensége részéről valóságos öncáfolat, azért Lactantius szövege nyomán az eredeti latinból itt közöljük az edictum rendelkezéseit.

«A többi között, amit az állam mindenkori javáért és hasznáért eszközlünk, mi ugyan ezelőtt a régi törvé-nyek és a rómaiak állami eljárása szerint mindent szándékoztunk megjavítani és arról gondoskodni, hogy a keresztények, akik atyáik hitét elhagyták, kijózanodjanak ; ugyanis bizonyos értelemben akkora elszántság lepte el ugyanazon keresztényeket és oly oktalanság vett erőt rajtuk, hogy az ősök ama intézményeit nem követték, amelyeket valamikor talán az ő atyáik alkottak, hanem saját belátásuk szerint és amint tetszett nekik, olyan törvényeket hoztak maguknak, amelyeket meg-tartottak és különféle helyeken különféle népeket gyűjtöttek össze.
Végre, mivel fönnállt a mi parancsunk, hogy térjenek vissza az ősök intézményeihez, sokan veszélybe kerültek, sokan el is zavartattak. Mivel pedig a legtöbben szándékuk mellett kitartottak és mi láttuk, hogy sem az isteneknek a köteles tiszteletet és ragaszkodást nem tanúsítják, sem a keresztények Istenét nem tisztelik, tekintetbe véve ami legszelídebb kegyelmességünket, figyelembe véve ama mindenkori szokást, amellyel minden embernek megszoktunk bocsátani, ezekben is a legkészségesebb elnézésünket véltük nyújtani, hogy újra legyenek keresztények és tartsák meg összejöveteleiket, de úgy, hogy a rend ellen semmit ne tegyenek. Más levél útján pedig jelezni fogjuk a bíráknak, hogy mihez tartsák magukat. Tehát eme kegyességünk szerint imádkozzanak Istenükhöz a mi jólétünkért, valamint az államéért és a magunkéért is, hogy az állam mindenhogyan sértetlen legyen és biztonságban élhessenek otthonaikban.”

Eme türelmi rendelet hatása beláthatatlan fontos volt a keresztény életre. 311 április 30-án volt kifüggesztve Nikomédiában, de híre futótűzként járta be az egész birodalmat, amerre csak keresztények voltak. Szinte hihetetlenül hangzottak az agyonsanyargatott és félreismert keresztények előtt az ilyen kifejezések: újra lehetnek keresztények, tartsák meg összejöveteleiket, imádkozzanak Istenükhöz stb. Első hatását Lactantius sejteti (i. m. 35), midőn írja: «tunc apertis carceribus», vagyis akkor megnyíltak a börtönök és sok fogoly hit-valló és vértanú keresztény visszanyerte szabadságát. Galerius pedig rettenetes betegségében nemsokára meghalt (311 május). Amint benne érte el tetőfokát a legkegyetlenebb üldözés, épp úgy a kényszerítő körülmények folytán ő volt az, aki megindította azt a korszakot, amelyben végleg kezdett jobbra fordulni a keresztények sorsa.