A keresztényüldözések e rövid történetének a végén felmerülhet a kérdés, vájjon mennyien lehettek azok, akik e három százados üldözés alatt, amelyet a római birodalom a kereszténység kiirtására rendezett, vérüket ontották Krisztusért? Minden bizonnyal nem kevesen, sőt egyenesen állítani kell, hogy sokan voltak az ilyenek. Kerekszámban beszélni, esetleg tízmillióról szólni nem volna olyan vélemény, amely a tudományos komolyságot nem kockáztatná. Tacitus szerint a Néró-féle üldözésben multitudo ingens, roppant nagy sokaság volt az áldozat ; római Szent Kelemen a korinthusiakhoz írt levelében (6) utalva a nérói kereszténygyilkosságra nagy sokaságáról beszél, akiket válogatott kínzásokkal illettek és akik, Péter, Pál apostolok módjára erőszakosan haltak meg. Ifjabb Plinius relációja szerint Kisázsiában már a második század elején a keresztények mindenfelé elterjedtek, még a tanyákat is ellepték és azért kellett annyi sok megidézett keresztényt büntetnie.
Szent Cyprián (De lapsis, 2) maga előtt látja felvonulni a vértanuk győzedelmes seregét, a férfiak bátor tömegét, a nők és a kettős dicsőségű szüzek sokaságát, sőt azt is látja, hogy mindezekhez csatlakoznak a korukat erényekkel felülmúló kisdedek, akik a Décius-féle üldözésben mindnyájan vallomást tettek Krisztusért vagy éppen vérüket hullatták. Lactantius a kezdődő Diocletianus-üldözésről mondja (i. m. 15): az elégetendő keresztényeket nem egyenként vallatták, mivel olyan sokan voltak, hanem csapatostól állították őket a tűz köré. Eusebius hasonlólag színes ecsetvonásokkal rajzolja meg a Dioklecián alatt szenvedett sok hit-vallónak bátorságát. Pl. egyik helyen (HE VI, 6, 8-10) így beszél Szíriáról: „Sürgették, hogy az egyházak összes fejeit börtönbe vessék és bilincsekbe verjék ... a nép fiaival együtt előkelő férfiak és nők és nem előkelőek is elragadtattak, úgyhogy mindenfelé szomorú és rút látvány tárult a szemlélő elé. A város hirtelen elcsendesedett, a börtönök megteltek, a város terein egy ember sem mutatkozott, a börtönben egyetlen üres hely nem volt, úgy látszott, hogy nem a bűnösöket vezetik a fogházba, hanem inkább az egész város átköltözött a börtönbe … De ki is tudná számokban kifejezni, hogy az egyes provinciákban a vértanuknak mekkora sokasága létezett, de különösen Afrikában, Mauritániában, Thébaisban és Egyiptom vidékein.”

Dodwell Henrik 1684-ben közzétett művében azt vitatta, hogy a vértanuk sokkal kevesebben voltak, mivel csak a késői korok képzelete szaporította meg őket. A főérve az volt, hogy a római és karthágói kalendáriumokban sokkal kevesebb vértanú van feltüntetve, mint amennyit a közhiedelem föltételez. Ezért ő az üldözéseknek sem enged olyan nagy fontosságot az ősegyház életében, mint amilyent azoknak tulajdonít általában az egyháztörténelem.
Dodwell bölcselőnek érvét azonban már az a meggondolás megdönti, hogy a római és karthágói kalendáriumok nem az egész egyházban vértanúságot szenvedő szenteknek névsorát adták, mivel inkább helyi jellegűek voltak. De még így is sokszor van szó e martyrológiumokban valamely vértanúról «et sociorum eius», vagyis az ő társairól, avagy a vértanuk sokaságairól, «akiknek nevei az élet könyvébe vannak írva, akiknek neveit az Isten tudja». Ilyen és hasonló megnevezések e martyrologiumokban is elárulják a vértanuk nagy számát. Dodwell óta továbbá sok új felfedezés, ásatás, fölírat megfejtés történt, amelyek többnyire igazolják a vértanuk nagy számáról alkotott véleményt.
Az Acta proconsularia, Acta martyrum újabb és kritikus kiadásai is ezt bizonyítják. A tudós bencés Th. Ruinart 1689-ben az Acta sincera martyrum bevezetésében megcáfolta Dodwelt. Éppen nevezett jeles bencésnek vértanu-akta gyűjteménye, továbbá, amit e téren a Bollandisták, J. B. de Rossi, Duchésne, Bedjan, az Analecta Bollandiana írói tettek és tesznek, fényesen megcáfolja a vértanuk kevés számáról vallott felfogást. Amit tehát Dodwell és néhány őt követő tudós, pl. B. Aube (1875, 1881) állított, azt komoly tudósok, mint J. B. Lightfoot1, Th. Mommsen , Harnack , W. Ramsay és mások hatálytalanítottak még a protestánsok részéről is.

Ha tehát számokat nem emlegethetünk a vértanúk felsorolásánál, azt azonban vallanunk kell, hogy nagyon sokan voltak a Krisztusért meghalt őskeresztény hit-hősök.