Az a törvény, amely minden keresztény üldözésnek alapja lett volna, kifejezetten nincsen meg a római joggyűjteményben. Ellenben a vértanuk vallatásának hivatalos jegyzőkönyvei (Acta proconsularia), úgy-szintén az üldözésekkel valamiképpen összefüggő hivatalos iratok elárulják, hogy kellett törvényerővel ellátott rendeletnek lennie, amelynek értelmében három századon keresztül eljártak Krisztus híveivel szemben a pogány rómaiak. Már Szent Péter apostol azt írja a kisázsiai keresztényeknek (I. Pét. 4, 15-16.) :

«Senki pedig közületek ne szenvedjen mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy átkozódó, vagy máséra áhítozó. Ha pedig mint keresztény szenved, ne szégyelje, hanem dicsőítse Istent e névben#. Az apostolfejedelemnek ezen szavai utalnak a Néróféle üldözésre, amelynek első felvonása őt épségben hagyta. E szavakból értesülünk arról, hogy már az első keresztény üldözésben vádolták a híveket arról, hogy Krisztus követői, vagyis, hogy keresztények. Péter buzdítja őket, hogy a keresztény névért, ha kell, akár életüket is áldozzák fel. Néhány évtized múlva Plinius, Bithynia kormányzója, azt kérdezi Traianus császártól, hogy a keresztényekben magát a nevet büntesse-e ha egyéb bűnökkel nincs összekötve -, vagy pedig a vele kapcsolatos bűnöket fenyítse-e? Plinius azonban e kérdés föltevésekor már alkalmazott bírói eljárást és kínzást azok ellen, akiket mint keresztényeket hoztak eléje.
Látható tehát, hogy a legrégibb időben is valami törvényt tételeznek fel e körülmények, amely a tudósok szerint így hangzott: Christianos non licet esse; vagy: Christiani non sint = kereszténynek nem szabad lenni, keresztények ne legyenek. Tertullián keresztény író pedig beszél bizonyos «Institutum Neronianum»-ról, vagyis a keresztények ellen hozott nérói intézkedésről (Adnation), amelyet, szerinte, a pogányok így fejeztek ki: «Non licet esse vos» (Ápol. 4.), vagyis: Ti nem létezhettek. Világos ebből, hogy mind a keresztény, mind a pogány köztudatban már a II. század végéig egy rendeletről van szó, amelyet Néró hozott és amelynek ez volt az értelme : Tilos a keresztény név.

Ha pedig a háromszázados üldözés utolsó fölvonásának lepergése előtt (311) Nagy Konstantin, Galérius és Licinius türelmi rendeletét olvassuk, rábukkanunk az Institutum Neronianum visszavonására. Ebben a türelmi rendeletben ugyanis a három császárkolléga megengedte: Ut denuo sint Christiani = újra lehetnek keresztények. Eladdig tehát a keresztényeknek nem volt létjogosultságuk a római állam törvényei értelmében!
Ezek alapján azt kell megállapítanunk, hogy a háromszázados keresztényüldözés ismert jogi intézkedés volt és jogi alapja így fogalmazható meg: Christiani non sint, Christianos non licet esse. Ez pedig középkorias kifejezéssel: a kereszténységnek birodalmi átokkal való sujtása.