logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az apostoli gyűlés Jeruzsálemben

Ap. csel. 15:1-35

A Jeruzsálemben tartott apostoli gyűlés az ősegyház első egyetemes tanácskozása volt, melyet a pogánymisszió és a pogányok tömeges megtérése nyomán felmerült kérdések tettek szükségessé. A fő probléma az volt, hogy egyes, a farizeusi szemlélet befolyása alatt álló zsidó keresztények arra tanították (gör. didaskö: „tanít, oktat”) a pogányokból lett hívőket, hogy metélkedjenek körül, és tartsák meg a ceremoniális törvény előírásait, az üdvösség feltételeként.
Mivel Pál és Barnabás ezzel ellentétes álláspontot képviseltek, fontos volt, hogy az egyház egységes álláspontot alakítson ki a kérdésben, megelőzendő az esetleges szakadást. Pál és Barnabás fontosnak tartották, hogy útban Jeruzsálem felé megosszák a gyülekezetekkel első misszióútjuk tapasztalatait, amit később Jeruzsálemben is megtettek, hogy elegendő gyakorlati tapasztalat álljon rendelkezésre a helyes döntéshez.

A gyűlésen a jeruzsálemi, antiókhiai és néhány egyéb gyülekezet képviselői vettek részt. A probléma olyan komoly nézeteltérést okozott, hogy az álláspontok nem közeledtek. A fő kérdés az volt, hogy a megtért, de a zsidók írásismeretével nem rendelkező pogányokat milyen mércék alapján lehet a keresztény közösségbe befogadni:

„A tanács ezt a kérdést minden oldalról élénken megvitatta. A körülmetélkedés kérdésével szoros kapcsolatban még egyéb fontos kérdéseket is gondosan kellett mérlegelni. Ezek egyike az volt, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a bálványáldozat élvezetével szemben. Sokan a megtért pogányok közül tudatlan és babonás emberek között éltek, akik gyakran mutattak be isteneiknek áldozatokat. E pogány istentiszteletek papjai azonban a hozzájuk hozott áldozatokkal kiterjedt üzletet folytattak.
A zsidó testvérek tehát féltek, hogy a megtért pogányok árthatnának a kereszténység hírnevének, ha vásárolnának a bálványáldozatra szánt húsból; ezáltal látszólag, bizonyos tekintetben a bálványimádás szertartásait hagynák jóvá... Azonkívül a pogányok, de különösen a görögök, mértéktelen és kicsapongó életet éltek, és így az a veszély is fenyegetett, hogy egyesek, akiknek megtérése nem volt őszinte, hitvallomást tehetnek anélkül, hogy szokásaikat elhagyták volna.
A zsidó-keresztények azonban nem tudták eltűrni azt az erkölcstelenséget, ami a pogányoknál nem is számított bűnnek, és így nagyon helyénvalónak tartották, hogy a körülmetélkedést és a ceremóniák betartását a pogány megtérők őszintesége és jámborsága gyanánt, kötelességükké tegyék. Így vélték megakadályozni, hogy olyanok is csatlakozzanak a gyülekezethez, akik őszinte megtérés nélkül veszik fel a hitet, később pedig erkölcstelenségükkel és kicsapongó életmódjukkal szégyent hozzanak Krisztus ügyére.” (E. G. White: i.m., 131-132. o.)

Ezen a háttéren volt döntő Péter és Jakab felszólalása (utóbbi Jézus testvére, a jeruzsálemi gyülekezet vezetője volt, nem pedig a korábban vértanúhalált halt Jakab apostol, Zebedeus fia). Péter a saját tapasztalataira hivatkozva kiemelte, hogy Isten a Szentlélek adományának kiárasztásában nem tett különbséget zsidók és pogányok, körülmetéltek és körülmetéletlenek között.
Az „elhordozhatatlan iga” nem csupán a ceremoniális törvényre utal, hanem az egész rabbinikus törvényrendszerre, melynek rendelkezései csak előképei voltak Jézus szolgálatának és a hit alapján megkötött szövetségnek (vö. Zsid. 9:9-10). Ha a pogányokat ennek megtartására köteleznék, az azt fejezné ki, hogy a Krisztusban való hit általi megigazulás nem elégséges feltétele az üdvösségnek. Péter érveit a Pál és Barnabás által elmondott tapasztalatok még inkább alátámasztották.

Péter felszólalásához szorosan kapcsolódott Jakab érvelése, aki Ámós 9:11-12-re hivatkozva kiemelte, hogy a pogányok is Isten választottai lettek, hasonlóan a zsidókhoz, ezért csak arra kell ügyelni, hogy a megtért és az Írásokat nem teljes mélységben ismerő pogányok a gyülekezetbe való felvételhez szükséges „minimumként” tartózkodjanak a legfontosabb erkölcsi és egészségügyi törvények kirívó megszegésétől, és szakítsanak ezekkel.
A gyakorlati javaslat a mózesi törvények szellemében történt, hiszen ezekben Isten szigorúan megtiltotta a vér és a nem kivéreztetett állat húsának fogyasztását (II. Móz. 17:10- 16), illetve a bálványimádást (II. Móz. 34:14-15) és a paráznaságot (II. Móz. 20:14; V. Móz. 22:13-30), melyek a pogány világban mindennaposak voltak, ezért külön ki kellett emelni e kívánalmakat.

Fontos a 21. versben szereplő indoklás is: a mózesi törvény előírásait a zsinagógai istentiszteleteken minden szombaton hirdetik, ezért a pogányok fokozatosan megérthetik és elfogadhatják a törvény által megkívánt összes, az Újszövetségben is érvényes isteni rendelkezést. A gyűlés tehát nem a Tízparancsolatban lefektetett erkölcsi követelményeket és az összes mózesi törvényt érvénytelenítette, hanem csak a ceremoniális törvény-szövetséget, és a ceremoniális (szertartási) törvényeket, melyek Krisztus halálával megszűntek, de amelynek követelményeit a farizeusi szemlélet hatása alatt álló zsidók érdemszerző cselekedetekként igyekeztek megtartani, ami ellenkezett a Krisztusban való hit általi üdvösség tanával.

A gyűlés határozatát tehát Istennek a pogányok között végzett cselekedetei és az ószövetségi próféciák egyértelmű bizonyságtétele alapján hozták meg, nem önkényes határozat alapján. Ez abból is látszik, hogy a felszólalók indulat nélkül, türelmes, higgadt érveléssel szóltak, és a jelenlevők egyértelműen felismerték a Szentlélek befolyását és akaratát. A döntés meghozatalában az apostolok és a gyülekezetek képviselői vettek részt, de a levél megírása és elküldése az egész közösség jóváhagyásával történt. A küldöncök személyét is megfontolták: olyan embereket küldtek, akik maguk is tanítók voltak, és személyes bátorítással is meg tudták erősíteni a hívőket.

Az apostoli gyűléshez kapcsolódnak a Gal. 2:1-14-ben megörökítettek is. Pál elmondja itt, hogy amikor pogány származású munkatársával, Titusszal (akinek személyét csak az apostoli levelekből ismerjük) megérkezett Jeruzsálembe, apostoltársai egyetértettek vele abban, hogy a pogányok számára nem kell kötelezővé tenni a körülmetélkedést és a ceremoniális törvény betartását. Ekkor történt az a „munkamegosztás” is, melynek révén Pál Barnabással együtt hivatalosan is a „pogány területek apostola” lett, míg Péter, Jakab és János elsősorban a zsidók között végezték missziómunkájukat, immár egyenrangú felekként kezelve a két csoportot. Gal. 2:11-14 szerint Pálnak nyilvánosan meg kellett rónia Pétert, amikor (már a gyűlésen hozott döntést követő időszakban, amíg még Pállal együtt Antiókhiában tartózkodott) egyes, szigorúbb farizeusi felfogást képviselő jeruzsálemi hívők előtt még mindig nem merte felvállalni a pogányokkal való közösséget, mivel annyira erős volt egyesekben a pogányokkal szembeni előítélet.
Péternek ez a jellemgyengesége bizonyítja, hogy apostoli tisztségben levő emberek is tévedhetnek, és nekik szükségük lehet az Istentől való „nevelésre”. Mivel félő volt, hogy Péter magatartása több zsidóból lett hívőt befolyásol, többek között Barnabást is, szükség volt arra, hogy Pál nyílt fellépésével a gyakorlatban is érvényt szerezzen a közös döntésnek, megelőzendő a helytelen gyakorlat elharapózását.
Péter a jelek szerint belátta és megbánta hibáját, Pál határozott fellépése nyomán pedig egyértelművé vált, hogy többé nem indokolt semmilyen elkülönülés a pogányoktól, és ezzel elhárult mindennemű akadály az elől, hogy a pogányok a gyülekezet egyenrangú tagjaivá váljanak.


Takács Szabolcs - A megváltás története - Az apostoli kor