Ap. csel. 23:12-26:32

A zsidók újabb összeesküvése miatt Pál élete súlyos veszélybe került. A negyven összeesküvő valószínűleg a szikáriusoknak nevezett fanatikus csoport tagjai közül került ki, akik minden eszközzel meg akarták tisztítani Palesztina földjét az idegenektől, illetve azoktól, akiket a zsidó nép árulóinak ítéltek. Isten azonban gondoskodott arról hogy az ezredes erről tudomást szerezzen Pál unokaöccse révén (ez az egyetlen eset, hogy Pál családjáról említés történik).
A parancsnok jóindulattal volt Pál iránt, hiszen már korábban meggyőződhetett róla, hogy a zsidók nem tudnak konkrét vádakat felhozni ellene, és egyedül csak a gyűlölet fűti őket. Ezért haladéktalanul Cezareába szállíttatta Pált, ami akkoriban a júdeai helytartó székhelye volt. Cezareai tartózkodása alatt Pálnak - a védekezésen túlmenően - alkalma volt személyesen bizonyságot tenni hitéről. A cezareai eljárás Pál ügyében három szakaszra osztható:


Ap. csel. 24. fej.

A zsidók ügyvédjükkel, Tertullussal jelentek meg Felix helytartó előtt, aki hízelgéssel próbálta megnyerni a helytartót. A 24:3-ban szereplő jelzők ellenkeznek azzal a képpel, melyet a történelmi feljegyzések rajzolnak Félixről. A helytartó, aki gyakorlott volt az igazságszolgáltatásban, láthatta a különbséget a zsidók alaptalan vádaskodása és Pál nyugodt, méltóságteljes védekezése között, ami arra utalt, hogy tiszta a lelkiismerete. Noha meggyőződött ártatlanságáról, nem mert szembeszállni a zsidókkal azzal, hogy felmenti őt, ezért továbbra is őrizetben hagyta, de feltűnően enyhe feltételek között. Feleségével, Drusillával együtt (Drusilla zsidó asszony, II. Agrippa király testvére volt; első férjétől történt elválása, valamint Félixszel történő házassága nagy botrányt okozott) személyesen is beszélgetett Pállal.
Amikor azonban az apostol Félix számára kényes témát érintett, a következő történt: „Mikor pedig ő igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről szólt, megrémülve mondta Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hívatlak téged” (Ap.csel. 24:25). A helytartó ezzel Heródes Antipasz és Pilátus példáját követte, akik az igazsággal szembesülve szintén inkább az önérdeket választották.
Pál két évig volt őrizetben, melynek során feltehetően találkozhatott hittestvéreivel. Félixet kegyetlensége miatt 60-ban visszahívták tisztségéből, ezért Pál ügyének lezárása az új helytartóra, Festusra maradt. A foglyokat ugyanis ítélet nélkül nem volt szabad két évnél tovább őrizetben tartani.


Ap. csel. 25:1-12

Festus először nem engedett a zsidók követelésének, hogy Pál fölött Jeruzsálemben akarnak ítélkezni, és ez megakadályozta azok gyilkos szándékukat (Festus feltehetőleg nem tudott a zsidók elszánt gyilkos szándékáról). Később mégis a kedvükben akart járni, és Pál határozott védekezése, valamint a bemutatott bizonyítékok hiánya ellenére felajánlotta Pál vádlóinak ezt a lehetőséget. Pál tudta, hogy ebben az esetben ügye végzetes fordulatot venne, és ezért Festus számára meglepő módon - római polgárjogával élve - a legfelsőbb fórumra, a császárra apellált. Ebben az esetben nem lehetett tovább tárgyalni az ügyet, hanem a vádlottat a császár elé kellett küldeni:
„A császárhoz való fellebbezést nem minden esetben fogadták el. Ezért értekezett előbb Fesztusz is tanácsosaival, s csak ezután jelentette ki, hogy elfogadja Pál fellebbezését. Valójában az apostol esete nem is fellebbezés volt, hanem »provocatio«. Fellebbezés az, amikor egy alacsonyabb fokú bíróság döntését (amely még nincs végrehajtva) valaki nem fogadja el. A »provocatio« pedig azt jelenti, hogy az a bíróság, amely előtt áll valaki, illetéktelen az ügyben, és a vádlott az illetékes bíróság döntését kéri. Pál ügye ettől kezdve már a császári ítélőszékhez tartozott”. (Gyürki, i.m. 254. o.)
A vádat azonban pontosan meg kellett indokolni, ezért Festus II. Agrippa királyt hívta segítségül, aki nővérével, Berenikével együtt éppen Cezareába érkezett Festushoz, és aki a zsidó vallással kapcsolatos kérdések szakértőjének számított.


Ap. csel. 26. fej.

Az Agrippa és Bereniké előtti meghallgatás (melyen Festus is részt vett) jó alkalom volt Pálnak arra, hogy újra bizonyságot tegyen hitéről. Ismét elmondta élettörténetét, kiegészítve azzal, hogy hite éppen azokon az ígéreteken alapul, melyeknek alapján a zsidóság a törvény szolgálatát végzi (26:4-7). Agrippa király jól ismerte a zsidó vallást, ezen belül pedig a ószövetségi próféciákat is, melyek megjövendölték a Messiás szolgálatát és azt, hogy ő a pogányok világossága is lesz. Pál a 22-23. versben foglalja össze hitvallását, hangsúlyozva, hogy az általa hirdetett tanítás az Ószövetség kijelentésein alapul.
Festus ugyan „bolondságnak” mondja Pál szavait, de ő is elismeri, hogy „sok tudomány” birtokosa, Agrippa viszont komolyan elgondolkodott a hallottakon, és az a megjegyzése, hogy Pál „majdnem ráveszi, hogy kereszténnyé legyen”, nem ironikusnak tekintendő, hanem inkább azt fejezi ki, hogy mély hatást gyakorolt rá a Pál által hirdetett tanítás. Ő sem jutott el azonban a keresztény hit elfogadásáig. A kihallgatás nyomán Pált ártatlannak ítélték, és minden bizonnyal kedvező kísérőlevelet írtak, amivel azután Rómába küldték. Az apostolt Lukács is elkísérte római útjára.