logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A pünkösdi események

Ap. csel. 2. fej.

A Szentlélek kiárasztására pünkösdkor (az ószövetségi „hetek ünnepén”) került sor, amikor a birodalom minden tájáról érkeztek zarándokok Jeruzsálembe. A Szentlélek ünnepélyes módon, hallható és látható jelek formájában is megjelent. Az előbbi az összegyűlt tömeg figyelmének felkeltésére szolgált, az utóbbi, vagyis a kettős tüzes nyelvek megjelenése pedig a szimbóluma volt annak, hogy a Szentlélek kiáramlása nyomán „mennyei tűzzel”, nagy világossággal és lelkiismeretet meggyőző erővel hirdetik majd a Krisztusról szóló igét.
A tanítványok azonnal „prófétálni” kezdtek, azaz határozott bizonyságtétellel hirdették meggyőződésüket (a görög szövegben az apophtheggomai szó áll, ami „határozott beszédet, hirdetést” jelent). Feltűnő volt, hogy ezt különböző nyelveken tették, ami egyszerű galileai emberektől annyira szokatlan volt, hogy az ünnepre Jeruzsálembe felment, soknyelvű sokaság csodálkozva összecsődült, mivel mindenki a maga nyelvén hallotta őket szólni.

A nyelvadomány tehát érthető nyelveken való megszólalást jelentett, amit Isten nyilvánvalóan a nyelvi nehézségek áthidalása céljából adott a tanítványoknak, hiszen egy soknyelvű birodalomban kellett a továbbiakban hirdetniük az evangélium üzenetét. Pál apostol szavai szerint a „nyelvek ... jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek” (I. Kor. 14:22), és a nyelvadományt a Szentlélek sokféle ajándékai egyikének tekinthetjük csupán (I. Kor. 12:8-11).
A Szentlélek vezetése elsősorban a lelki igazságok megértésének felgyorsítását, az Írások ihletett magyarázatához szükséges bölcsességet, az evangélium hirdetésére vonatkozó konkrét útmutatást, valamint a próbatételek elviseléséhez szükséges erőt biztosította a továbbiakban a fiatal gyülekezetnek, ami fontosabb volt, mint az eszközül szolgáló nyelveken szólás. Fontos megfigyelni azt is, hogy a Szentlélek kiáradását semmilyen eksztatikus jelenség nem kísérte, a hívők „prófétálása” lelkes, de világosan érthető és méltóságteljes volt. Jellemző ugyanakkor, hogy azonnal megjelentek a gúnyolódók is, akik azon élcelődtek, hogy a szeszes italt köztudottan mellőző tanítványok ezúttal az „édes bortól”, vagyis az erjedetlen musttól is megrészegedtek.

Ezen a háttéren hangzott el Péter beszéde, amelyet a nagy tömeghez intézett. Az apostol először határozottan visszautasította a gúnyolódók „részegségre” vonatkozó feltételezését, amit az is alátámasztott, hogy az eseményre a nap korai időszakában, reggel kilenc óra táján került sor. A továbbiakban rámutatott arra, hogy az éppen lezajlott ünnepélyes eseményt már Jóel próféta is megjövendölte.
A jövendölésnek kifejezetten a „prófétálásra” vonatkozó része teljesedett ekkor, de a későbbiekben láthatjuk majd, hogy a Szentlélek által adott „álmok és látomások”, valamint a mennyei jelek is az egyház életének mindennapos részévé váltak. Ezt követően Péter a csodálatos esemény előzményére hívja fel a figyelmet, ami nem más, mint Jézus feltámadása, azé a Jézusé, akit a főemberek vezetésével és a nép közreműködése mellett adtak halálra. Fontos mozzanat ez, hiszen a jelenlevők Jézus elítéltetésénél is ott voltak, és sokan közülük halált kiáltottak a Megváltóra.
Péter beszéde azonban nem vádbeszéd, hanem igemagyarázattal alátámasztott bizonyságtétel volt. Az apostol Zsolt. 16:8-11-re hivatkozva megerősíti, hogy Jézus feltámadása prófétikus jövendölést teljesített be, és éppen feltámadásának bizonyítékaként nyerték el a tanítványok a Szentlélek ajándékát, melyet maga ígért meg. A bizonyságtétel hatására a hallgatók nagy része felismerte bűnösségét, és őszinte megtérésre jutott. Péter határozott buzdítást adott a megtérőknek a Jézus nevében történő, hitből való bemerítkezésre, és azonnal kilátásba helyezte a Szentlélek ajándékának elnyerését.

Jelentőségteljes, hogy Péter a „gonosz nemzetségtől” való elszakadásra is buzdította az újonnan megtérteket, amin nyilvánvalóan nem a fizikai elszakadást kell érteni, hanem a lelki elkülönülést. A vallási vezetők ugyanis ekkor már tudatosan szembeszegültek Krisztus evangéliumával, aminek bizonyságait a továbbiakban láthatjuk. A Szentlélek meggyőző erejével kísért igehirdetés hatására egyetlen napon háromezer hívővel nőtt a jeruzsálemi ősgyülekezet száma.
Fontos megjegyezni, hogy e tömeges megtérés nem az Írásokban járatlan emberek, hanem zsidók és prozeliták, tehát az ószövetségi Szentírást jól ismerő hívek körében történt, akik teljesen meg voltak győződve az azokban foglalt igazságokról, és rendszeresen tanulmányozták őket. Az apostolok bizonyságtétele csak rádöbbentette őket olyan igazságokra, melyek az írástudók helytelen írásértelmezése vagy a népszerű elképzelések hatása folytán feledésbe merültek, és a Szentlélek támogatása nyomán a hallgatók gyors megtérésre jutottak. A nyilvános evangéliumhirdetés a Szentlélek kiáradását követően a személyes megtérés „beérlelődésének” eszköze volt, miután a Szentlélek észrevétlen munkája ezt megelőzően már alkalmassá tette az embereket az igazság befogadására (vö. Jn. 3:5-8-cal).
A Szentlélek átalakító befolyása elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a korábban oly félénk és Krisztus elfogatásakor is megfutamodó apostolok most ilyen bátran és meggyőző erővel tudták hirdetni az evangéliumot. Különösen vonatkozott ez Péterre, aki korábban szégyenletes módon háromszor is megtagadta Mesterét, most viszont alkalma nyílt rá, hogy nyilvánosan is hirdesse halálát és feltámadását, és határozott üzenetben szólítsa fel a népet, hogy bánják meg a Krisztus elítélése során tanúsított magatartásukat.

A beszámolót követő jellemzésben megismerhetjük az új gyülekezet jellegzetességeit is: az apostolok, tanítványaik és az újonnan megtértek rendkívül szoros és tevékeny közösséget alkottak. A rászorulók támogatása érdekében pedig egy sajátos (nem kötelező, hanem önkéntes alapon álló) vagyonközösséget hoztak létre. Ez utóbbira azért volt szükség, mert az újonnan megtértek közül sokakat kirekesztettek családjukból, így gondoskodni kellett megélhetésükről. Jelentőségteljes az a megjegyzés is, hogy Isten nem csupán „új tagokkal”, hanem „üdvözülendőkkel” szaporította a gyülekezetet.
Az új hívek megtérése mély és őszinte volt. Ap. csel. könyvében három összefoglaló szakaszt találunk, melyekből világosan kirajzolódik az első keresztény gyülekezet tagjainak szoros lelki közössége, a gyülekezet folyamatos növekedése továbbá az, hogy milyen kedvező benyomást tett környezetükre életmódjuk és csodálatos közösségük: Ap. csel. 2:42-47, 4:32-37, 5:12-16.


Takács Szabolcs - A megváltás története - Az apostoli kor