logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A zsidóság a Római Birodalomban

Az apostoli korban becslések szerint kb. 4,5 milliós zsidó népesség élt a Római Birodalomban, kisebb részben a palesztinai törzsterületen, nagyobb részben viszont diaszpórában (szórványban), elsősorban a birodalom keleti területein (Szíria, Egyiptom, Kisázsia, valamint a birodalmon kívül Mezopotámia és Perzsia), továbbá a nagyobb városokban, többek között Rómában is.
A diaszpórát egyrészt a babiloni fogság után haza nem tért zsidók leszármazottjai alkották, másrészt pedig a Nagy Sándort követő szeleukida és ptolemaida uralkodók által kínált kedvezményes, a gazdasági vállalkozásokat serkenteni hivatott letelepedési lehetőségekkel is sokan éltek. A legnagyobb zsidó közösség az egyiptomi Alexandriában volt, itt külön negyedben éltek, és gyakorlatilag önkormányzatot élveztek. A Palesztinán kívül élő zsidók többsége rendszeresen elzarándokolt a jeruzsálemi ünnepekre.

A zsidó diaszpórán belül két fő csoport létezett, a hebraisták és a hellenisták („görög zsidók”), hasonlóan a Júdeában kialakult két fő világnézeti-politikai irányzathoz (a hagyományos judaista-legalista szemléletet képviselő farizeusok és a hellenizált szadduceusok). A hebraisták a konzervatívabb irányzatot képviselték, arámi, iletve héber nyelven beszéltek, elkülönültek a környező pogány lakosságtól, és szigorúan megtartották a judaista előírásokat. Rendszeresen elzarándokoltak a jeruzsálemi ünnepekre, és erős vallási kötődés kapcsolta őket az óhazához. Ilyen hebraista zsidó (saját szavai szerint „zsidókból való zsidó”, ld. Fil. 3:5) volt Pál apostol is, aki a kisázsiai Tarsusból származott, és Jeruzsálemben a híres farizeus rabbinál, Gamálielnél tanult, utóbbi a farizeusok egyik fő irányzata alapítójának, Hillélnek volt az unokája. Hillél melett a másik fő farizeus tanító Sammai volt. Krisztus idejében Sammai szigorúbb és merevebb fölfogása volt a farizeusi tanítás mércéje, később inkább a mérsékeltebb hilléli irányzat lett a meghatározó. Sok tekintetben a hebraista irányzat hatása alatt álltak a jeruzsálemi gyülekezet első vezetői is (ld. Ap. csel. 21:18-25).

A hellenista zsidók ezzel szemben szinte teljesen hasonultak a környező népekhez, görögül vagy az adott pogány közösség nyelvén beszéltek, és a törvényt is sokkal liberálisabban, nagyvonalúbban értelmezték, továbbá istentiszteleti rendjük is átvett pogány elemeket (ennek egyik példája a Mezopotámiában levő dura-europoszi zsinagóga, melynek falát a görög mitológiából vett alakok díszítették). A nyelvi sokszínűség magyarázza, hogy a Szentlélek kitöltetésekor, Ap.csel. 2. fej. szerint miért kellett az apostoloknak elnyerniük a nyelvadományt, hogy az összegyűlt tömeghez szóljanak.
A két irányzat képviselői együtt látogatták a zsinagógai istentiszteleteket, és az őskeresztény gyülekezetben is mindkettő jelen volt, ezt példázza az Ap. csel. 6. fejezetében említett eset is, amikor egy konkrét probléma kapcsán kisebb nézeteltérés támadt a két csoport tagjai között.

A zsidóság két fő csoportja mellett jelentős csoportot alkottak a prozeliták, a zsidó vallásra tért pogányok, akik a zsidókkal együtt vettek részt a zsinagógai istentiszteleteken, és legtöbben Jeruzsálembe is elzarándokoltak. A prozeliták egy része körülmetélkedett, teljesen zsidóvá lett, más részük pedig körülmetélkedés nélkül lett a közösség tagja. Utóbbiakat istenfélőknek (gör. sebomenoi) hívták, és Ap. csel. többször is hivatkozik rájuk. Közéjük tartozott az Ap. csel. 8. fejezetében említett etióp komornyik is.

A zsidókat a Római Birodalomban különös népnek tartották, számos helyen nem voltak kifejezetten népszerűek. Ennek oka elsősorban vallásukban rejlett, a környező népek „ateistáknak” tartották őket, mert nehezen tudták elképzelni, hogyan lehet egy olyan Istent imádni, aki láthatatlan, és nincs róla ábrázolás. Maga a zsidó vallás ugyanakkor a hivatalosan elismert vallások közé tartozott, jogi védelmet élvezett, és a zsidók a birodalmon belül szabadon gyakorolhatták. A pogány szerzők egyénenként változó hangnemben írtak a zsidóságról:

„Néhány pogány író támogatta a judaizmust, vonzónak találta, és úgy tekintett a zsidókra, mint filozófusokra, mint a bölcsesség ősi forrásaira, akiknek az istenségről és annak tiszteletéről tiszta elképzeléseik vannak. Mások viszont igen negatív tapasztalatokat szereztek a zsidókról, mivel küzdöttek a polgárjogukért, valamint a birodalomban nekik ajándékozott különleges kiváltságok miatt. A pogány források alapján megállapítható, milyen hatással volt a zsidóság a görög-római világra, s melyek voltak azok a zsidó vallási és életmódbeli jellegzetességek, melyek feltűntek a kívülállónak. Ilyenek a Sabbat, a körülmetélkedés, a disznóhústól való tartózkodás és az egy Isten tisztelete. Még az ellenséges megjegyzések is azt mutatják, hogy a zsidó identitásról alkotott pogány kép közel állt ahhoz, ahogyan a zsidóság önmagát meghatározta.
A zsidó történelemről és vallásról írt sok sértő megállapítás egyike Tacitus Historiae 5.2-13-ban található ... Tacitus beszámolója helyesen állapítja meg, hogy Mózes alapította meg a zsidó vallást, és megemlít számos zsidó szokást. Többek között, hogy tartózkodnak a disznóhústól, kovásztalan kenyeret fogyasztanak, Jeruzsálemnek templomi adót fizetnek, a másik zsidóval szemben lojálisak, a nem zsidókkal általában nem házasodnak, körülmetélkednek, prozelitákat gyűjtenek, nem teszik ki gyermekiket, a halottaikat eltemetik, de nem égetik el, egy Istent tisztelnek, és a templomukban nincsen istenszobor. Magyarázatai azonban ellenséges beállítottságot mutatnak, szerinte a zsidókat elűzték Egyiptomból, szamarat imádnak, a sabbati pihenés megtartása a hanyagságukból fakad, a zsidók gyűlölik a többi népet, és kéjsóvárak.
A politikai okokból adódó szembenállást leszámítva, a zsidókról ilyen negatív véleményt elsősorban a római konzervatív irodalmi körök fogalmaztak meg. Az antiszemitizmus főként ott jelent meg, ahol a zsidók fajilag és szokásaikat tekintve is a legidegenebbeknek tűntek, és nem akartak alkalmazkodni a pogány társadalomhoz. Ahol a zsidók többé-kevésbé beépültek a társadalomba, az irántuk tanúsított magatartás pozitív volt. A zsidóság kizárólagossági igénye újra és újra megjelenik a szövegekben. A hagyományőrző pogányok ellenségessége egyenes arányban nőtt a judaizmus által elhódítottak számával. A pogányság a kereszténységet kezdetben a zsidókkal szemben kialakult sztereotípiákkal megterhelten fogadta.” (Ferguson, i.m. 429. o.)

A fentiek ellenére szorgalmuk és józanságuk miatt általában tisztelték a zsidókat, akik egyébként szórványhelyzetben is több helyen élveztek kiváltságokat, Korinthusban például felmentették őket a katonai szolgálat és a világi bíróság előtt való ítélkezés kötelezettsége alól. Rómában többször zavargást okoztak, többek között az idegen vallások és kultuszok iránt gyanakvást tápláló Claudius császár alatt, ezért a császár kiűzette őket a városból. Suatonius történetíró így hivatkozik erre:
„A zsidókat, akik Chrestus bujtogatására szüntelenül zavarogtak, kiűzte Rómából” (Caesarok élete, Európa Könyvkiadó, 1964, 206. o.) A zavargás pontos oka ismeretlen, egyesek szerint kiváltságaikat fenyegette veszély, mások szerint viszont éppen a Krisztust elfogadók, illetve elutasítók közötti ellentétek fajultak összetűzésekké (egyesek így értelmezték Suetonius idézett mondatát). Pál apostol egy ilyen, Rómából kiutasított zsidó házaspár, Akvila és Priscilla sátorkészítő műhelyében dolgozott Korinthusban, akik azután munkatársai is lettek az evangélium szolgálatában (Róm. 16:3-4). A kiutasítottak később visszatérhettek Rómába. Akvila és Priscilla is visszatért, és gyülekezet létesült a házuknál (Róm. 16:5/a).


Takács Szabolcs - A megváltás története - Az apostoli kor