Iréneusz idealista, szinte romantikus módon írt az egyetemes egyházról, mintha azt teljes egyetértés és egyöntetűség jellemezné minden kérdésben. Számára nem lett volna haszna annak, ha elemezte és leírta volna a szokásokban, a felfogásban vagy a teológiai kifejezésekben mutatkozó különbségeket. Nagy fájdalmat érzett, mikor az egyházak Kis-Ázsiában - ahonnan ő maga is származott - szenvedélyesen összekülönböztek egymással a montanista prófécia értékelésében.
A kis-ázsiai egyházak a húsvét időpontjának legősibb meghatározási módját őrizték meg: egyszerűen egy időben tartották a zsidó húsvéttal, a zsidó Niszán hónap tizennegyedik napján, bármikorra esett is. Amikor a húsvétot Rómában bevezették (160 körül), a zsidó húsvétot követő vasárnapon ünnepelték - akárcsak Alexandriában -, ami gyakorlati okokból a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni vasárnap volt. Iréneusz megdöbbent, amikor 190 körül Viktor római püspök követelni kezdte a húsvét megünneplésének egységesítését.

A kis-ázsiai egyházak ezt önkényes és sértő intézkedésnek tartották. Viktor nyilvánvalóan azt gondolta, hogy a római szokás bizonnyal Péter és Pál utasításainak öröksége, és kijelentette, hogy akik más napon tartják az ünnepet, azok nem tekinthetők katolikus kereszténynek. Iréneusz emlékezett arra, hogy mintegy harmincöt évvel korábban Szmürnai Polikárp Rómába utazott, hogy szokásbeli eltéréseket vitasson meg Anicetus püspökkel: akkoriban Róma nem évente tartotta meg a húsvétot, de egyikük sem tekintette a vallási egység megbontásának, így baráti egyet nem értéssel váltak el.
Viktor erőszakos követelése nem olyan volt, mint derült égből a villámcsapás, bármennyire is megbotránkoztatta Iréneuszt. Kis-Ázsiában 170 körül éles vita folyt arról, hogy az utolsó vacsora a zsidó húsvét lakomája vagy sem. Melitón szardeszi püspök erőteljesen védelmezte az ősi, konzervatív hagyományt, mely szerint a húsvétot „a tizennegyedik napon" kell ünnepelni a zsidókkal együtt.

Melitón prédikációjából, melynek teljes szövegét nemrég fedezték fel három papiruszkódexben, sajnálatos módon az tűnik ki, hogy akik a zsidó húsvéttal egy napon ünnepeltek, nem a judaizmus iránti különleges jóindulattól vezérelve tették (bár talán a „judaizálás" súlyos vádja késztette Melitónt arra, hogy erőteljesen ellensúlyozzon a zsidók szomorú szellemi állapotáról szóló szónokias és időnként hátborzongató leírásában).
Viktor pápa beavatkozása végül sikeresnek bizonyult abban az értelemben, hogy később az ő nézete vált uralkodóvá. De még hosszú időnek kellett eltelnie, mire eltűntek azok, akik a tizennegyedik napon ünnepelték a húsvétot (ragadványnevükön a quartodecimanusok).

A csoport még a IX. században is létezett, az egyházi zsinatok erőteljes rosszallása ellenére. Ilyen súlyos gyakorlati kérdésben megengedhetetlen volt az eltérés, de nem sok kétség fér hozzá, hogy a quartodecimanusok joggal gondolták úgy, hogy a legősibb és legapostolibb hagyományt őrizték meg. Pusztán azáltal lettek eretnekek, hogy nem haladtak a korral.