Összességében azért nem jelenthetjük ki, hogy Constantinus gyengekezű uralkodó lett volna. Ramsay MacMullen, a római társadalom elismert kutatója, tette fel a kérdést, hogy milyen gyakorlati különbséggel járhatott a birodalom szempontjából, hogy a császár keresztény lett. A Codex Theodosianus törvényeit böngészve szembetűnik Constantinus „törvényi barbársága" Való igaz: a törvények többsége a társadalmi becsületesség jegyében született és bevezetésükkel arra törekedtek, hogy betartassák az erkölcsösség alapelveit. De azok a büntetések! A vesztegetésen ért birodalmi hivatalnokok kezeit levágták (Codex Theodosianus, 1.16.7). A lányok gyámjainak torkába forró ólmot öntöttek, ha az általuk felügyelt lányokat megrontotta valaki (Codex Theodosianus, 9.24.1).
A női adósokkal gorombáskodó adószedőket „válogatott kínzásokkal gyötörték halálra"; a besúgókat megfojtották, és „irigy nyelvüket gyökerestül kitépték" (Codex Theodosianus, 10.10.2). Az urukat feljelentő, besúgó rabszolgákat keresztre feszítették (Codex Theodosianus, 9.5.1.1). A szülőgyilkosokat „nem kard vagy tűz általi halál illeti. A bűnöst mérges kígyók társaságában bőrzsákba varrják,” majd így dobják be folyóba, avagy tengerbe, hogy „amíg még életben van, fokozatosan veszítse el az elemek élvezetét”. (Codex Theodosianus, 9.15.1)

Minek tudható be ez a fajta törvényi szigor és kegyetlenség egy keresztény uralkodótól? MacMuIlen szerint a 4. századra a kereszténység egyre inkább a kegyetlenség felé tolódott el. Kiemeli a keresztény irodalom növekvő népszerűségét, amely ahogy azt már korábban láthattuk örömmel és megdöbbentő részletességgel számol be a bűnösök pokoli gyötrelmeiről. Ami pedig a mennyországra érvényes, az a Földre is az. Ha Isten így bánik a bűnösökkel, miért kellene nekünk másként cselekedni? MacMullen szavaival: „A vallásos meggyőződés különösen agresszívvá, keménnyé és kegyetlenné tette a törvényi büntetést.
Ezzel összhangban MacMullen rávilágít a kereszténység és a hagyományos pogány vallások közötti egyik fő különbségre: a vallási erkölcs központi szerepére. Igaz, ami igaz, a pogányok alapvetően nem voltak jobban vagy kevésbé erkölcsösek a keresztényeknél. Csakhogy a pogányoknál az erkölcsi tanítások a filozófia felségterületéhez tartoztak, nem a valláséhoz. Ez alól csak néhány kivétel volt, például a szülőgyílkosság. Emiatt a pogány kultuszok nem foglaltak állást az emberek mindennapos viselkedésével kapcsolatban.
A kereszténység már másként működött. Ez MacMullen szerint azt jelentette, hogy a birodalom vezetői közt erősödő keresztény nézetek azt eredményezték, hogy egyre növekvő szigorral csaptak le az erkölcsi kihágásokra. MacMullen szavaival: „A pogányoknak csak a megfelelően kivitelezett szertartás számított; a keresztény buzgalom ugyanakkor az élet minden területére kiterjedt. Ezért aztán a fenyítés és a kínzás, a máglya és a vérpad egyre gyakoribb büntetési formává váltak.”

Constantinus kíméletlen ítéletei nem csak birodalma névtelen alattvalóit sújtották saját véreivel szemben sem tanúsított irgalmat. Már láttuk, hogy trónra lépésekor kivégeztette tízéves unokaöccsét, riválisa, Galerius fiát. Ennél is megrendítőbb, és nehezen érthető legidősebb fiának, Crispusnak és feleségének, Fausténak megölése, ami valószínűleg szintén az ő parancsára történt.
Constantinusnak négy fia volt, a legidősebb, Crispus Minervinától (aki vélhetően a császár egyik ágyasa volt), a másik három pedig feleségétől, Faustétól született. Fausta Maximianus császár lánya volt, és 307-ben ment hozzá Constantinushoz. Crispust fiatalon születésének pontos időpontja nem ismert Caesarnak jelölték. Ez 317-ben történt. Megbecsült tiszt lett Constantinus hadseregében és több fegyveres konfliktusban is kulcsszerepet játszott, ezek közül is kiemelkedik, hogy Licinius 324-es legyőzésekor ő vezette a tengeri haderőt. Két évvel később azonban, 326 júliusában ő és mostohaanyja gyors egymásutánban rejtélyes körülmények között életüket vesztették. A két haláleset egyértelműen összefüggött. Crispust a császár parancsára meggyilkolták vagy ki-végezték; nem sokkal később pedig Faustét is elérte a szörnyű vég, amikor a végzetesen felhevített gőzfürdőben halálra főtt.

A két halálesetet már az ókorban is számos módon próbálták megfejteni. Két bizánci pogány történész, Zosimus és Zonaras is meglehetősen pikáns részleteket árul el az esetről. A teljes verzió szerint Fausta megpróbálta elcsábítani mostohafiát, csakhogy közeledése elutasításra talált. Dühében megvádolta a fiút, hogy az megpróbálta megerőszakolni őt, amit Constantinus el is hitt, és kivégeztette Crispust. Amikor a császár később megtudta, hogy a vád alaptalan volt, bosszúból elrendelte felesége kegyetlen meggyilkolását.
A történet valóságtartamát ma már sok történész megkérdőjelezi. Noel Lenski azonban felhívja a figyelmet arra, hogy Constantinus rendkívül szigorú ember volt (1. az előbbi törvényeket), és a házasságtörést különösen rossz szemmel nézte. Ez alapján Lenski úgy véli, „nem zárható ki, hogy egy csipetnyi kis valóság esetleg mégis ott motoszkál ennek a pogány változatnak a mélyén.”

Ugyanakkor Timothy Barnes, Constantinus egyik legtermékenyebb és legellentmondásosabb kutatója, is kidolgozott egy alternatív, kevésbé szexi, ám legalább ennyire spekulatív változatot, amely mindennek tetejében teljes mértékben hihető is. Fel tételezése szerint Crispust valóban a császár parancsára végezték ki. Azonban, mivel nem áll rendelkezésünkre semmilyen forrás a váddal kapcsolatban, Barnes arra jutott, hogy a tárgyalás nem volt nyilvános. Privát ügyről lehetett szó, amelyet személyesen Constantinus intézett, és „csakis a legfőbb bizalmasai lehettek jelen." Faustát ugyanakkor valószínűleg nem végeztette ki. A császárok köztük Constantinus is sohasem folyamodtak felhevített gőzfürdőkhöz, ha kivégzéseket akartak végrehajtani. De mi lehet akkor az igazság?
Barnes több lehetőséget is felvillant, ám ezeket el is veti, köztük azt a sikamlós változatot is, hogy Crispus és Fausta valóban találkozgattak titokban. Amikor az asszony véletlenül teherbe esett, Crispust kivégezték, míg Fausta a felhevített gőzkamrában próbálta elvetetni a magzatot, de végül belehalt a kísérletbe. Barnes ezzel a történettel sem elégedett. Nincs valódi bizonyíték kettejük szexuális viszonyára, ugyanakkor vannak más, hihetőbb és hétköznapibb magyarázatok arra vonatkozóan, hogy miért akarhatta az uralkodó eltakarítani fiát, a trón elsőszámú várományosát az útból. Barnes szerint Fausta azt állította Constantinusnak, hogy Crispus összeesküvést tervez ellene. Ezt persze csak azért találta ki, hogy eltávolítsa a trónörököst, és előkészítse a terepet saját fiainak. Constantinus igazi zsarnok módjára reagált: rögtön kivégeztette fiát.

Később azonban Constantinus anyja, Helena lerántotta a leplet Fausta ármánykodásáról. Erre Fausta a rá váró, minden bizonnyal kegyetlen kivégzés helyett önkezével vetett véget életének a gőzfürdőben. Meglehet, nem ez volt a legbölcsebb megoldás, de aki elveszíti az eszét, az ritkán hoz racionális döntéseket.
Constantinus egyébiránt elég jól dokumentált uralkodásának számos rejtélyes epizódja van, ez csak az egyik, amelyről már sohasem derül ki a teljes igazság.