Az első négy század keresztény növekedéséről szóló értekezésében Keith Hopkins, a Római Birodalom kutatója is levont néhány érdekes következtetést a Stark által tárgyalt számokkal kapcsolatban. Magam is próbáltam némileg árnyalni Stark számait, miközben nagy vonalakban elfogadtam az adatokat, ez azonban alapjaiban nem különbözött a szociológus nézeteitől, így a következtetéseink többé-kevésbé megegyeznek
Korábban már foglalkoztam a különböző antik források túlzó állításaival. Ezeket most már néhány józanabb becslés birtokában is értelmezhetjük. A Cselekedetek egészen biztosan téved, amikor azt állítja, hogy Jézus halála után két hónappal mintegy tízezer hívő volt Jeruzsálemben. Tertullianus állítása, miszerint Kr. u. 200-ban a birodalomban többségbe kerültek a keresztények, szintén nem állja meg a helyet. Ennek a közelében sem jártak.
Tegyük fel, hogy az adataink nagyjából helytállóak, és Kr. u. 100-ban 8-10 000 keresztény élt. Hogy aránylik az ő számuk a teljes lakossághoz? Láthattak-e bennük fenyegetést? A birodalomban (hozzávetőleges számítások szerint) 60 millióan éltek. 10 000 fővel számolva, a teljes lakosság 0,0167 %-a volt keresztény aza2 tízezer emberből 167. Ha valaki akkoriban komolyan azt gondolta, hogy a keresztények átveszik az uralmat a világ felett, az biztosan vidám perceket szerzett hallgatóságának.

Ha Kr. u. 200-ra a keresztények 160 000 fő közelében jártak, még mindig csak az össznépesség 0,267 %-át alkották, ez az 1 % negyedrésze. Jóllehet az egyház nagy léptékben növekedett, a legtöbb római számára még mindig láthatatlan volt. Számuk csak a 3. században kezdett jelentősen emelkedni (gondoljunk a kamatos kamatra), majd a 4.-ben már lavinaszerűen nőtt.
Hopkins ezzel kapcsolatos tanulmánya érdekes kérdéseket feszeget: hány keresztény közösség létezett az első évtizedekben valójában, és ők mennyi írott szöveget gyártottak? Egyikre sem könnyű választ találnunk. A fennmaradt szövegeket átfogóan elemző kutatásában Harnack mintegy ötven keresztény közösséget sorol fel név szerint Kr. u. 100-ban. Mi van azokkal a közösségekkel, amelyeket forrásaink nem említettek név szerint? Feltételezésem szerint a legtöbb ilyen volt. Ezek alapján hány közösségről beszélhetünk? 150-ről? 300-ról? Nem tudhatjuk pontosan.

De tegyük fel, hogy 50 darab volt csak. Hopkins játszik egy kicsit a számokkal és néhány elgondolkodtató következtetésre jut. Tudjuk, hogy a korai keresztény közösségek kapcsolatban álltak egymással, gyakran leveleken keresztül, amelyeket a vezetők írtak egymásnak (sokszor az egész közösség nevében). Pál is így írt leveleket az általa alapított közösségekhez, és tudható, hogy ök is írtak neki (ahogy erre ő maga is utalt az lKor 7:1-ben). Tegyük fel, hogy 50-150 között ez az 50 ismert közösség mindössze évi két levelet írt egymásnak. Ez nem sok.
Véleményem szerint ennél többet írtak. De Hopkins gondolatkísérletében arra kér minket, hogy maradjunk évi két levélnél. Ha elvégezzük a számításainkat, arra jutunk, hogy 1 évszázad alatt 10 000 keresztény levelet írtak meg és küldtek el. Hány maradt fenn ezekből? Körülbelül 50. Hopkins számai nekem (és talán neki is) túl óvatosnak tűnnek. Tegyük fel, hogy valójában 200 közösség létezett 100-ban. Ez a szám hitelesnek látszik: ha csak 8000 keresztény volt, az azt jelenti, hogy egy-egy közösség átlagosan 40 taggal bírt.
Nehéz elképzelni, hogy egy közösség ennél lényegesen nagyobb lett volna, mivel a keresztények ekkor még elsősorban magánházakban jöttek össze, és kevés helyen fértek volna el három tucatnál többen. De mondjuk, hogy 200 közösség volt, és ezek mindegyike háromhavonta egy levelet írt, azaz évente négyet. így 80 000 keresztény levél született volna a vizsgált időszakban, amiből mára mindössze 50 maradt fenn. Ez önmagában is meghökkentő adat.

Hopkins arra is kíváncsi, hogy a közösség tagjai közül hányan tudtak írni és olvasni. Megállapítása szerint egy átlagos ókori közösség nagyjából 30 %-a felnőtt férfi, 30 %-a felnőtt nő és 40 %-a gyermek volt. Az olvasni tudók elsősorban a felnőtt férfiak közül kerülhettek ki. Tudományos ismereteink szerint körülbelül a felnőtt férfiak 20 %-a tudott olvasni. Amennyiben az előző bekezdésben felvázolt számok helyesek, és egy közösséghez negyven fő tartozott, az tizenkét felnőtt férfit jelent. Ez alapján kettő-három írástudó jutott egy közösségre.
Ők voltak tehát, akik az írással és az olvasással foglalkoztak. Az egyházközösségek közt váltott leveleket a legtöbb keresztény nem olvasta, hanem ez a két-három férfi olvasta fel nekik. Szinte minden esetben közülük kerülhetett ki a „püspök" azaz az egyházközösség vezetője. Ő (ismereteink szerint minden esetben férfiról van szó) pontosan azért lehetett vezető, mert megvoltak a vezető képességei, ehhez pedig bizonyos képzettségre volt szüksége.
Annak dacára, hogy a vallásuk a kezdetektől fogva szokatlan mértékben függött az írott szótól, a keresztények zöme hasonlóan a birodalom lakóinak többségéhez írástudatlan volt. Akik nem részesültek megfelelő oktatásban, azok rászorultak arra, hogy mások olvassák fel nekik és értelmezzék helyettük a közösségi istentiszteletek során használt szövegeket.