Sokan még manapság is kétségbe vonják, nem csupán materialista, de a racionalista-protestáns körökben is. A vita lényege abban áll, hogy Krisztus csak egy általános, lelki kereszténységet hirdetett-e, vagy pedig vallását szabályosan szervezett egyház formájában intézményesíteni akarta azzal a szándékkal, hogy az egyház a krisztusi tanítást és Krisztus üdvözítő kegyelmét a világ végéig közvetítse az embereknek. Mivel a probléma eldöntése attól függ, hogy mit értünk egyházon, nem véletlen, hogy a reformáció óta a vita egyre tart, és az újabb krisztológiai eszmecserét is befolyásolja. Bármit is mond azonban a modern szövegkritika, és bármilyen kevéssé is ismeretesek Jézus egyházalapító utasításai, az mégis bizonyos, hogy az Üdvözítő az egyházról konkrét képekben beszélt, és az apostolok ezt éppen olyan kézzelfoghatónak is értették.

Jézus konkrét és az idők végezetéig működő vallási közösséget akart alapítani. Egyházáról sosem általánosságban, hanem mindig konkrét képekben beszélt (Mt 16, 18; 21, 42; 26, 31; Jn 10, 16 stb.), és ennek az apostolok és Péter személyében (Mk 3, 14; Mt 16, 17; Lk 21, 31; Jn 21, 15) konkrét formát is adott. Jézus, aki nem a zsidó vallás újítójaként lépett föl, hanem egészen újat hirdetett: Isten országát, az emberek megváltását és boldogítását szolgáló természetfeletti közösséget, amelybe nemcsak a zsidóság, de minden ember hivatalos, ezt az egyháznak is nevezett közösséget gondosan előkészítette és megszervezte. Tanítványokat gyűjtött maga köré, akik közül 72 apostolt választott, és különleges hatalommal ruházott föl (Mt 10, 1- 9; Mk 3, 13-19; Lk 6, 12-16), hogy különleges feladataikat teljesíteni is tudják. így meghagyta nekik, hogy Istentől kapott tekintéllyel vezessék a híveket, állapítsák meg a krisztusi élet törvényeit (Mt 18. 15-18), nekik és minden népnek hirdessék az evangéliumot (Mt 28, 19-20).
Hogy apostolai, akikkel maga is látható közösségben élt, és később is közösségben akart maradni (Mt 28, 20; Jn 14, 20; 1 Kor 12, 12-27), hogy főpapi hivatását folytatni tudják, és vallási közösségének tagjait a természetfeletti életben részesíthessék, papi hatalomban is részesítette őket. Rájuk bízta az eukarisztiát (Lk 21, 19-20), keresztelő és bűnbocsátó hatalmat adott nekik (Mt 28, 19-20; Jn 20, 21-23), egyházának alapjává és követőinek legfőbb pásztorává Simon Pétert rendelte (Mt 16, 18-19; Jn 21, 15-17). Mindezzel biztosította művének fennmaradását az idők végezetéig.

A zsidó nép azonban, csekély kivételtől eltekintve, nem ismerte föl benne a megígért és közéjük jött Megváltót, a nép vezetői pedig vak gyűlöletükben halálra adták. Rövid nyilvános működése után Nisan hó 14. (15.) napján keresztre feszítették. Hogy melyik esztendőben, egészen pontosan nehezen állapítható meg. Nemcsak halálát kísérték rendkívüli események, de rendkívüli módon halála sem volt végleges, mert harmadnap feltámadt, majd negyven napon keresztül többször megjelent tanítványainak, míg végül visszatért mennyei Atyjához.