A dák háborúba elvont alakulatok pótlására még a II. sz. elején kerülhetett sor a csapat megszervezésére, amelyet valószínűleg mindjárt Pannonia seregéhez osztottak (Nesselhauf, H.: n. 1 ad C XVI 76). A 120-as évek elején a cohors kötelékébe került azalus újoncok (cf. C XVI 96) utalhatnak arra, hogy a cohors táborhelye már Hadrianus uralkodása éveiben azalus területen feküdt. 133 és 163 között valamennyi felső-pannoniai diploma említi a csapatot. L. az idézetteken kívül C XVI84,97,104, A. E. 1960,21.
A csapat táborhelye, valószínűleg már 163 előtt, Solva. Fitz (1962), 164/5 táján a csapatot Felső Moesiába helyezték át [C III 6302 = 8162 = D. 2606. Soproni S.: FA. 16 (1964), 33-], ahol egyideig valószínűleg a Stojnik-környéki bányavidék védelmét látta el. L. erre Mócsy, A.: Moesia superior. (1970), 141.

Minthogy a Duna-balparti népek markomann vezetés alatt kialakult harci szövetségének nyomása a felső-pannoniai határsávra legkésőbb 165-től kezdve már érezhetővé vált (Nagy T.: Búd. Μ. II. 42), kevéssé valószínű, hogy a csapatot 165 után vonták el a veszélyeztetett limessávból. A csapat részvétele L. Verus parthus háborújában (Wagner: 178-) L. Iulius Vehilius Gratus Iulianus cursus-ából (D. 1327) nem következik. Az újabb kutatás inkább arra gondol, hogy Iulius lulianus a syriai ala Herculana parancsnoki tisztjében érdemelte ki a sajnos közelebbről nem részletezett katonai kitüntetéseket. Zwikker, W.: Studien zűr Markussáule. Allard Pierson Stichting VIII (1941), 83-. Pflaum, H.-G.: Les carriéres procuratoriennes équestres. Paris (1960), 456-. E lovascsapat azonban M. Val. Lollianus seregében vett részt a háborúban éspedig csak vexillatio - NzA (D. 2724).

A cohors részvétele Marcus Aurelius germán-szarmata háborúiban, ha még nem is igazolt, de majdnem bizonyosra vehető. Marcus háborúi után a cohors újból Felső Pannóniában, valószínűleg Solva táborában állomásozott. A csapat egyik kiszolgált katonája, M. Aur. Priscus [ve/] [Szilágyi J.: Bud. R. 15 (1950), 522-], aki Marcus Aurelius vagy inkább Commodustól kapta a római polgárjogot és akinek fia a legio 1 adiutrix Antoniniana-ban szolgált, egykori táborhelye mellett telepedett le, ami amellett érvelhet, hogy legkésőbb a 80-as évektől kezdve a csapat táborhelye újból Solva.

Bármennyire is töredékesek az ismereteink a csapat késő-II. századi történetéről s bármennyire nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a germán-szarmata háborúk nagyarányú csapatmozdulatai egyikével a cohors Aquincumban is megfordulhatott, az ismert adatok alapján mégis helyesebb, ha egyelőre nem számolunk a csapat II. századi aquincumi táborozásával, illetőleg az itteni katonai építkezésekben való közreműködésével.
A Hajógyár-szigeti COH I VLP P-jelzésű téglák [Szilágyi J.: Bud. R. 14 (1945), 77-], időben a csapat Jnt(onmz«nu)-jelzős téglabélyegeihez csatlakozhatnak, pl. M. Opellius Severus Macrinus uralkodása idején vagy korábbi raktáranyagot is képviselhetnek. Sajnos, közelebbről nem ismert, hogy a fentebbi két bélyegváltozat milyen számszerű arányban oszlott meg a cohors közel félszáz példányban előkerült bélyeges téglaanyagában.



Nagy Tibor.