A 193-ban Pannóniában, Carnuntum (Deutsch-Altenburg, Ausztria) légióstáborában császárrá kikiáltott Septimius Severus és utódai, a Severusok alatt jelentős gazdasági fellendülés következett be birodalomszerte, így Pannóniában is. Az itt megválasztott Septimius Severus különösen kedvelte Pannóniát. Aquincum ekkor, 194-ben nyerte el a megtisztelő colonia rangot, s ez kihatott a környező vidékre, a szomszédos Ulcisia castra lakosaira is.

Az Aquincum, Pannonia inferior fővárosa közelében fekvő, s bizonyos mértékig a mediterrán, itáliai dombvidékre emlékeztető Szentendre és környéke a rómaiak korában is vonzotta a „főváros” lakóit. Kiszolgált katonák - vetaranusok - és az aquincumi városi tanács tisztségviselői, a vagyonosabb polgárok, kereskedők szívesen telepedtek meg Szentendrén és a környező dombvidéken. Részben családi kapcsolatok, részben a kör-nyéken szerzett kisebb-nagyobb birtokok kötötték ide ezeket az embereket. Ez a folyamat már a 2. század elején megindult.

A veteranusok valamennyien az aquincumi légióban, a legio II adiutrix-ban szolgáltak. Egy részük, különösen a II. században, minden valószínűség szerint helybeli, pannoniai volt, de már ekkor is találunk közöttük más tartománybelit. Érdekes az egyik sírfelirat, mely a pomázi Teleki-kastélyból került a szentendrei múzeumba (RIU 939). A sírkő az Aquincumban megtelepedett kölni kereskedő colonia egyik családjának emlékét őrizte meg számunkra. 

A kapcsolat más vonatkozásban is fennállt Aquincuminál. Az aquincumi collegium fabrum, illetve a collegium fabrum et centonariorum (az ácsok, illetve az ácsok és a posztókészítők egyesületei) neve több szentendrei sírfeliraton is feltűnik. Ugyanakkor a szentendrei szír közösség szoros kapcsolatot tartott az aquincumi szírekkel is. A cohors egyik katonájának a verses feliratú szarkofágja Óbudán, a Daru utcában került elő. Ennek a szír közösségnek a sírkertjét a közelmúltban találták meg Óbudán, a Bécsi út mentén.

A vagyonosabb polgárok és a leszerelt katonák a város határában építették fel több-kevesebb fényűzéssel villaépületeiket, melyek egyúttal birtokközpontok is voltak. Közülük a legdíszesebbet a mai Szabadtéri Nép-rajzi Múzeum területéről ismerjük, ahol a Szabadság-forrás (Sztaravoda) közelében az 1970-es években feltárt épületmaradványok konzerválása jelenleg is folyik. A díszes villaépület központi része teljes feltárásra került. Ezenkívül Pismányból, Püspök-major közeléből s a szomszédos Pomázon több helyről is ismerünk ilyen villaépületeket.

A severusi virágkor a szentendrei tábor életében is döntő változást hozott. A közelmúltban előkerült feliratos építési tábla (RIU 865) tanúsága szerint ugyanis ekkor, minden valószínűség szerint 213-214-ben került sor a tábor teljes újjáépítésére. A tábla egy késő római sírból másodlagos felhasználásban szétvágva, töredékesen került elő. Eredetileg a tábor egyik kapuját díszítette. Jó okunk van feltételezni, hogy az addig nagyrészt fából és vályogból épült tábor teljes átépítése kőből csak ekkor történhetett meg, és a Sanac-dűlői tábor ekkor nyerte el véglegesnek mondható formáját. A feltételezést alátámasztja, hogy a táborparancsnokság, a principia épületének alsó szintjéről a szír cohors nagyszámú, Caracalla császár korából származó Antoniniana-jelzös bélyeges téglája került elő. Ez a körülmény a Caracalla-kori építési táblával jól összevág.
Ugyanekkor, vagy esetlegmár Commodus császár idejében (180-192.) a Szentendre és Leányfalu között fekvő Hunka-dombon is épült egy kisebb erőd, ahol a cohors I Ulpia Pannoniorum mely eredetileg az esztergomi táborban (Solva) állomásozott - Caracalla korában építkezést vagy javítást végzett. Ezekre azért volt szükség, mert 212-213-ban a Duna-konyök vidékét súlyos betörés érte: a quadok támadása pusztította a környék erődrendszerét.
Az Esztergomban állomásozó csapat mellett a szentendrei cohors is részt vett a III. század első harmadának újjáépítési munkáiban. Szentendrén kívül ugyanis Aquincumból, Visegrádról (Pone Navata), Dunabogdányból (Cirpi) és Nagytétényből (Campona) is ismerjük bélyeges tégláit.

A III. század első felében, a Severusok alatt élte virágkorát a szentendrei tábor és a tábor déli, valamint nyugati, s talán az északi oldalán is ki-alakult ún. vicus militaris. Ez utóbbi településen - mely nagyrészt kőházakból vagy kőalapozású vályogfalas épületekből állt - a katonák családtagjai, a kereskedőkés az iparosok éltek. 212-ig, az ún. Constitutio Antoninianáig a segédcsapatok katonái nem rendelkeztek római polgárjoggal, így a ius matrimoniummal, a házassági joggal sem. Csak a 25-30 éves katonai szolgálat letöltése után törvényesíthették házasságukat. A Constitutio a birodalom valamennyi szabadon született polgárának biztosította a teljes római polgárjogot.

A szentendrei feliratok: sírkövek, oltárkövek és egyéb kőemlékek legnagyobb része ebből az időszakból származik. A szíriai csapatokkal egy időben, a markomann háborúk súlyos pusztításait követően sok család telepedett át Pannóniába, elsősorban a birodalom keleti provinciáiból. Szentendrén is jelentősebb szír közösség alakult ki; a szírek magukkal hozták otthoni szokásaikat, kultuszaikat. Egy nemrég előkerült művészi kivitelezésű Mithras-dombormű jelzi, hogy a keleti eredetű, perzsa napisten kultusza itt is elterjedt. A dombormű egy Mithraeum szentélyét díszíthette. Helyét még nem sikerült azonosítani.

A Severusok korában a császárok többször is megfordultak Szentendrén. így minden bizonnyal 202-ben itt járt a dinasztia alapítója, Septimius Severus. Talán ekkor szervezték át a szír cohorsot, és ettől kezdve viselte nevében a Severiana alapító jelzőt is. A császár látogatását egy nagyméretű, sajnos csak töredékesen ránkmaradt oltár (RIU 864) jelzi. A 212-213. évi quad betörést követően 214-ben Caracalla császár megtekintette a tartomány határerődítményeit. Látogatása, melyet ugyancsak egy töredékesen fennmaradt felirat (RIU 842) jelez, összefüggésben állhatott a tábor újjáépítésével.
A 214. év egyúttal változást jelentett a tartományi felosztás tekintetében. Az addig Szentendre és Dunabogdány között húzódó határt jóval nyugatabbra, Brigetio (Komárom-Szőny) ésArrabona (Győr) között húzták meg. Ezzel a legio I adiutrix (az 1. segélylégió) is Pannonia inferior hadrendjéhez került.

A szentendrei szír cohors 230-ban két nagyméretű emlékművet állított - valószínűleg a tábor szentélyében - Alexander Severus császár (222- 235., 8. kép) és felesége, lulia Mamaea tiszteletére (RIU 867-868). A cohors 232-ben keleten részt vett a perzsa háborúban, majd 235-ben Germaniora, a rajnai front harcaihoz vezényelhették. Távolléte alatt az aquincumi légió részlege helyettesítette. E korból való Aur(elius) Mucianusnak, a legio II adiutrix katonájának szentendrei oltárköve (RIU 877). Ezt követően 241. június 1-jén hallunk utoljára a szír cohorsról, amikor is lul(ius) Victor, a csapat zászlóvivő lovaskatonája a kelta eredetű lovasistenségnek, Eponának. állított oltárkövet (RIU 869).
A cohors további sorsáról semmi konkrét adatunk nincs, forrásaink többet nem emlékeznek meg róla. Nem kizárt, hogy esetleg Philippus császár (244-249.) carpok elleni hadjáratában a mai Románia területén vett részt, s onnan nem tért vissza az alakulat. Kétségtelen viszont, hogy Philippus császár uralkodása alatt már az aquincumi légió katonái állítanak emléktáblát Szentendrén a császár tiszteletére (RIU 879). A töredékes feliraton a kiegészítés alapján eredetileg több mint száz, itt állomásozó katona neve lehetett felsorolva, ebből azonban mindössze csak harminc maradt reánk.